Ezen a hétvégén Márton-napi libatortúra (vagy inkább libabortúra ) lesz a Gellértben borkóstolóval és számtalan gyerekprogrammal.

Családtervezéssel foglalkozó nőkhöz szól a Tervezz Természetesen Egyesület nyílt napja, ahol a várandósság elérésére és elkerülésére használható, újfajta, természetes módszert mutatnak be. A nők és férfiak társadalmi egyenlősége és a nők emberi jogai iránt elkötelezett érdeklődőket pedig szeretettel várják a Nőkongresszusra november 11-én, hétfőn.

Márton-napi libatortúra

Márton napi libatortúrára, egy határokon átívelő bor-, és gasztrofesztiválra invitálja közönségét a Danubius Hotel Gellért november 8-10-ig. Míg a szülők a különböző nemzetek ételspecialitásait és borokat kóstolgatnak, a gyerekek számára is akadnak meglepetések.

A honi Márton-napi programok legeredetibb felhozatalát kínálja november 8-10. között a Gellért Szálló. A megszokott libamenükön túl széles kitekintést nyújt különböző nemzetek, így a magyar mellett az olasz, francia és spanyol Márton-napi konyhai szokásaiba, kitűnő séfekkel az adott országból. A válogatott borok és étkek mellé kulturális csemegéket is párosít a szálloda, s jön majd a Budapest Bár, a Kistehén Tánczenekar, a Kerekes Band és az Intim Torna Illegál is.

Vasárnap a táncos lábú gyerekeket a Zabora TáncStúdió programja várja, ahol naponta több alkalommal is kreatív gyermektáncot tanulhatnak Hevér Zsófi kortárs tánctanár vezetésével, aki a zene és tánc segítségével játékosan vonja be és mozgatja meg a gyerekeket. Kézműveskedést kedvelő fiatalokat várja a Cellux csoport környezettudatos művészeti workshopja, ahol a résztvevők főként újrahasznosított anyagokból készíthetnek tárgyakat könnyen elsajátítható technikákkal, például ludas noteszt, lúd kitűzőt, csatot, és sok minden mást.

A Pagony Könyvesbolt és Kiadó igyekszik bemutatni a ma Magyarországon megjelenő minőségi gyerek- és ifjúsági könyvek teljes kínálatát. A programon Gévai Csilla szerzővel találkozhatnak a látogatók, aki az Amíg utazunk című könyvéből olvas fel, majd a témához kapcsolódó foglalkozást tart.

Az interaktív zenés foglalkozáson pedig - Kárász Eszter közreműködésével - egy mesés történet elevenedik meg dalok, hangszerek, bábok, zene és persze a gyerekek segítségével. Gyerekdalok, mondókák, versek teszik színessé a programot, melyet a gyerekek kísérnek hangszerekkel, csörgőkkel, cintányérokkal, kasztanyettákkal. A foglalkozás végén hangszersimogatót tartanak, ahol a gyerekek megfoghatják, kipróbálhatják a hangszereket.

A rendezvény fesztiválnapjaira a napijegy 4900 Ft, egy kóstolópohárral és ingyenes bor és pálinkakóstolóval. A pénteki és szombati négyfogásos Négy nemzet Borvacsorája 9.900 forintba kerül, mely magába foglalja a Márton Napi borfesztivál belépőjét a kóstolópohárral, az ingyenes kóstolókkal és a koncertekkel. A fesztivál utolsó napján a Sunday Brunch és a páratlan programok 6.900 Ft, korlátlan étel- és italfogyasztással, a kicsiket pedig 50 százalékos kedvezmény és gyerekpezsgő várja.

Családtervezés természetesen

A Tervezz Természetesen Egyesület bemutatkozó nyílt napja lesz szombaton 10 órától, ahol a Creighton Model Módszerről tartanak egy rövid előadást, valamint bemutatkozik az első magyarországi – NaProTechnológiai tanulmányát megkezdő – doktornő is. Ott a helyed:

- Ha szeretnél bővebb információt egy természetes családtervezési módszerről, ami a várandósság elkerülésére és elérésére egyaránt használható.

- Ha már hallottál a módszerről, de kérdések merültek fel benned, szeretnéd tudni, hogy érdemes-e megtanulnod.

- Ha valamilyen nőgyógyászati problémával küszködsz és szeretnél hatékony megoldást találni rá.

- Ha fontos számodra az egészséged és környezeted védelme, és ezt szem előtt tartod a családtervezéssel kapcsolatosan is.

Helyszín: MAGYAR ASSZONYOK ÉRDEKSZÖVETSÉGE
1011 Budapest, Hunyadi János u. 9. (Bejárat: Jégverem u. 7, a Fő utca irányából)

Nőkongresszus

A kongresszus célja, hogy a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét és a nők jogait reflektorfénybe állítsa, a közbeszéd részévé tegye. A kongresszus szervezése egy nonprofit, pártoktól és politikai ideológiáktól független kezdeményezés, mely emberi jogi megközelítést alkalmaz. Az eseményre mindenkit várnak, aki elkötelezett a nők és férfiak társadalmi egyenlősége és a nők emberi jogai iránt. 

A programból:

Jogunk van a biztonságra! Fellépés a nők elleni erőszak ellen.
Határtalan értékek: a nők emberi jogai Európában.
Ne váltsunk aprópénzre! A nők gazdasági függetlensége.
Kié a női test? Nők és az egészség, reprodukciós jogok.
Hátrányok metszetében: a nők elleni többszörös diszkrimináció.
Hol a helyünk? A nők szerepe egy igazságos társadalomban.
Palya Bea koncertje

A kongresszuson megtekinthető lesz a JÓL-LÉT Alapítvány "Látható apák" című kiállítása, a Nőkért Egyesület "A magyar feminizmus története" című kiállítása, valamint az intézményben és intézményen kívül szült édesanyák által kezdeményezett és létrehozott, "A szülés valódi természete" című vándorkiállítás. 

A Nőkongresszuson való részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött. Az esemény ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítanak. 

A helyszín:
Budapesti Kongresszusi Központ
1123 Budapest, Jagelló út 1-3.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?