Gyerekkoromban gyakran hallottam azt a mondatot, miszerint, háááát nem szép egy részeg férfi sem, no de egy részeg nő, az ám csak az ocsmány látvány. Nem igazán értettem a dolgot, mert számomra a két pohártól asztalon táncoló Aranka néni pont annyira volt vicces, mint a két pohártól Münchausenné változó Béla bácsi.

A kocsma előtt biciklire próbálkozó, bokorba hugyozó, mattrészeg fickók meg pont annyira voltak gusztustalanok, mint az a totál alkesz nő az utcánkban, aki a tavaszi nagy meleg beköszöntekor bugyi nélkül, felcsúszott virágos pongyolában  szétvetett lábakkal szunyókált a földszinti erkélyen, a kamaszodó fiúk legnagyobb vigadalmára.

Pfff, kettős mérce, gondoltam magamban, persze nem konkrétan ez a kifejezés surrant át a fejemen, hiszen talán meg nem is hallottam, vagy ha hallottam, sem tudtam, hogy kiválóan alkalmazható a fentiekre. Csupán a már akkor is erősen fejlett logikám es igazságérzetem mondatta velem, hogy ez egyszerűen baromság. Önigazolásra persze jó, a fasziknak. Mert a statisztikák mar akkor is egyértelműen kimutattak, hogy náluk több az alkoholista. No, de ez a történet szempontjából mellékszál, ott tartottam, hogy mar gyerekkent is nagyon rühelltem a kettős mércét, es ezt azóta sem sikerült kihevernem.

És mégis, valamelyik nap azon kaptam magam, hogy valami nagyon hasonlót gondoltam magamban. Ráadásul a férfi-nő párhuzamon belül, ami azért is durva, mert a több felvállalt “ista”-ságom közt ott van a feminista is.

Utaztam a buszon (igen, ekkora lúzer vagyok), felszállt mellem 4 fiatal lány, 18-20 évesek lehettek. Én azzal a tipikus, itt se vagyok fejjel, fülemben dugasszal ültem es bámultam ki a hóesésbe. De nem zenét hallgattam, hanem hangoskönyvet, és a felolvasó kissé monoton hangszintjét nemsokára elnyomták a csajok.

A szexésnyújorkos négyesfogat lebontotta az utolsó tabut is, miszerint a nők sosem beszélnek abszolút kendőzetlenül ágyakról es vágyakról, teljesítményekről es nippméretről. Sőt, már a kilencvenes évek elején, amikor az amerikai Cosmóból bővítettem a szlengszókincsem, rendszeresen téma volt, hogy nyugodtan kezdeményezzenek a nők, szólítsák meg a nekik tetsző alanyokat, hívják őket randira, kávéra, buliba.

Ám ezek a lányok olyan explicit módon részletezték, hogy mit tudnának kezdeni Aidennel meg Kaidennel, hogy úgy ereztem, átaludtam kb. egy évtizedet, de lehet, hogy  kettőt is, és Merle Védett férfiak világában ébredtem fel. Az “I would fuck his brain out” ("szétb...nám az agyát") amolyan alapmondat volt. Majd folytatódott a diskurzus arról, hogy mindezt hogyan közöltek a kiszemelt nippgazdákkal. Én meg azon gondolkodtam, hogy talán újra vennem kellene egy Cosmót, mert ha ez az új trend, akkor abból majd megtudok mindent bővebben.

Azért az a hirtelen jött gondolat, hogy mennyire ocsmány ez így a nők szájából, hamar el is szállt. Nem, semmivel sem ocsmányabb, mint ha a hármas metró építkezéséről kikiabál egy fickó, hogy mit tudna kezdeni a két melleddel, ha oda temethetne a buksiját egyszer. Gusztustalan megjegyzéseket tenni gusztustalan, nemektől függetlenül, kész.

Azt viszont nem tudom, meddig mehet el ma egy nő a kezdeményezésben és milyen stílusban teheti. Rég kiestem mar a randivonalból, nem mozgok kamasz és fiatal lányok közt túl sokat, az is lehet, hogy az általam elcsípett beszélgetés csak üresfejű vagánykodás volt, es köze nincs a valósághoz.

De jó lenne haladni a korral, mert hipp-hopp, az en lányom is kamasz lesz. Nehogy meglepődjek.