Hazudni és csalni kell, hogy bejusson a gyerek a választott iskolába?

Azt hiszem, egyből a tanulsággal kezdem: a szabad iskolaválasztás a mi esetünkben csak papíron létezik. Ezt már korábban is gyanítottam, de úgy döntöttem, teszek egy próbát, elvégre a gyerekem jövője a tét. Így hát nekiláttam harcolni a szélmalmokkal, időt, energiát, pénzt nem spórolva, hátha be tudom juttatni a kislányom egy jobb iskolába.

Tavaly, amikor a két óvó nénivel megbeszéltük, hogy a gyerek iskolaérett, és szerintük nagyon okos, nekem szegezték a kérdést: melyik iskolába szeretném vinni? Én néztem bambán, mert egyértelműnek tűnt a dolog: természetesen a körzetesbe, ami az ovival szemben helyezkedik el., lakásunktól kb. fél kilométerre. Annál is inkább ez tűnt a jó megoldásnak, mivel a kisebbik lányom kiscsoportos óvodás, és már volt egy évnyi tapasztalatunk  arról, milyen az, ha a két gyereket két különböző irányba kell vinni bölcsibe és oviba. Röviden és velősen: nem egy leányálom.

Kérdeztem az óvó néniket, milyen a körzetes iskola. A válaszuk: az alsó tagozatról jókat hallottak, a felsőről nem annyira, semmi extra. Két elvárásom volt a leendő  iskolánkkal szemben: legyen a lakásunkhoz képest 5 kilométeren belül, és vegyék nagyon komolyan a nyelvoktatást. Mindegy, hogy angol, német, vagy bármely más nyelv az, amit tanítanak, de ne lébecolják el az erre szánt órakeretet, hogy a 8. osztály végén a gyerek egy pohár vizet se tudjon kérni idegen nyelven.

Az oviból hazaérve néhány napot azzal töltöttem, hogy elolvastam a neten az szóba jöhető iskolák tájékoztatóját, aztán fórumok közt bogarászva próbáltam személyes tapasztalatokról információt szerezni. Reggel, amikor a lányokat oviba vittem, érdeklődtem a csoporttársak szüleinél, a nagytestvér hová jár iskolába, és mi a tapasztalatuk. Kérdeztem játszótéri ismerősöktől, mindenkitől, aki szóba jöhetett: a körzetes iskoláról sok jót nem hallottam.

Négy iskolát néztem ki: egy emelt szintű angolost, egy angol kéttannyelvűt, egy német nemzetiségit, és egy olyan iskolát, ahol az emelt szintű angol mellett lehetőség volt komoly sporttevékenységre is. 

Ezek után sorban elmentem a kiszemelt iskolák tájékoztató előadására.

A körzetesnél úgy tűnt, mindent megígérnek, amit csak szeretnének a szülők, de az ígéret mögött ki tudja, mi van. Az igazgatónő nem tudott válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy mit jelent az emelt szintű tesi, elintézte annyival, hogy a tesitanárok eldöntik, melyik órán veszik a tigrisbukfencet, és kész. Ennek az iskolának óriási előnye lenne, hogy van tanuszodája, de úgy néz ki, nem lesz beépítve az órarendbe az úszásóra, majd kiderül év elején, ha mégis. Azért jó lenne, ha délután anyuka elmenne az usziba, megszárítani a gyereke haját. 

Az emelt szintű angolosnál a tájékoztató káoszba fulladt, azt mondták, nem számítottak ennyi emberre. Egy osztályteremben tartották, nyitott ajtó mellett, kint a folyosón pedig még legalább 100 szülő tolongva próbált bejutni. Az igazgatóhelyettes kétpercenként, elhaló hangon félbeszakította az előadást, és elmondta a legvehemensebben bejutni próbálkozó szülőknek, hogy még egyszer megtartják az előadást. Amit fél füllel sikerült meghallanom, az tetszett: digitális táblák minden osztályteremben, jó versenyeredmények, aktív részvétel a Comenius programban. Sajnos idén csak két osztályt indíthatnak, és sok a körzetis gyerek. Melegen ajánlják, hogy vigyük az iskolaelőkészítő foglalkozásokra a gyereket, ha körzeten kívülről be szeretnénk jutni.

Az angol kéttannyelvű bemutató előadására nem tudtam elmenni a munkám miatt, de azt mesélte egy ismerősöm, hogy jól szervezett volt, de oda is nagy a túljelentkezés.

A német nemzetiségi iskola nyílt napján elkéstem (szintén a munkaidőm vége előtt kezdődött), ott azt mondta egy hölgy a fejét csóválva, hogy ha körzeten kívüliek vagyunk, kellene legalább egy német nemzetiségű felmenő.

A negyedik iskola, ahol az emelt szintű angol komoly sporttevékenységgel társul, nagyon tetszett. Itt az ebédlőben tartották a tájékoztatót, mindenki befért, nagyon szervezett volt, az igazgatónő elmondta, hogy megpróbálnak megfelelni a szülői igényeknek. Sajnos itt annyi a körzetes gyerek, hogy teljesen esélytelen körzeten kívülieknek bejutni.

Ezek után egyik reggel érdekes beszélgetésnek lettem fültanúja az oviban egyik reggel, miközben a lányaimat öltöztettem. Két apuka tárgyalta meg az iskolai beiratkozást, nem lehetett nem hallani. Az egyik épp azt ecsetelte, hogy most fognak bejelentkezni a kiszemelt iskola kerületébe, ismerőshöz, máris megy az okmányirodába. A másik apuka rákontrázott, hogy ő a német nemzetiségi iskolába szeretné küldeni a gyerekét, ezért megy, és kitölti a nyilatkozatot, ami szerint ő német. Persze nem az, de mindent a gyerekért. A másik megértően bólogatott. Persze én is nagyon szeretném, ha jó iskolába járna a gyerekem, de azt, hogy hazudni és csalni kell ezért, már nem veszi be a gyomrom.

A gyereket végül három iskola előkészítő foglalkozásaira vittem el: a körzetibe, az emelt szintű angolosra, és a két tannyelvűbe. Szerencsére a lányom nagyon szerette ezeket az alkalmakat, boldog volt, hogy iskolába mehet. Szorgalmasan gyűjtöttük a pecséteket az iskolaelőkészítő füzetkébe, hátha számít valamit a beiratkozáskor.

Beiratkozás előtt két nappal felhívtam az emelt szintű angolos iskolát, hogy konkrétan mit kell nekem tennem a beiratkozás napján, ha körzeten kívüliként hozzájuk szeretném beíratni a kislányom. Azért voltam tanácstalan, mert ahány iskolában jártam, annyiféle verziót mondtak. Ezek szerint először be kell jelentkezni a körzetisbe, onnan kikérő papírt kiállítatni, majd azzal menni a választott iskolába. Vagy nem. Talán a választottban kell kezdeni, és utólag kérni a kilépő papírt a körzetisből. Azzal a ténnyel egyáltalán nem tudtak mit kezdeni, hogy én az emelt szintű iskolát szerettem volna elsősorban, a kéttannyelvűt másodsorban, ha pedig egyikbe se veszik fel, akkor a körzetist. Ha kikérő lapot állítanak ki a lányom számára a körzetiből, a választott iskolába pedig nem veszik fel, és közben a körzetis iskola is megtelik, akkor ott vagyok, ahol a part szakad, sok szék között a földön. Az óvodai szakvélemény eredeti példányát is mindhárom iskola szerette volna magáénak tudni.

Szóval beirtakozás előtt két nappal felhívtam a két választott iskolát, és mindketten azt mondták, hogy csütörtökön, a beiratkozás első napján ne tegyek semmit, hanem pénteken délben telefonáljak, és akkor már látni fogják, van-e hely a lányomnak. Kilépő papírt nem kérnek.

Gondoltam, biztos ami biztos, azért én odamegyek csütörtökön, hátha addig kitalálnak valami újat. Nem siettem, csütörtökön délben elegánsan felöltöztem (ki tudja, mi számít alapon), és elindultam az emelt szintű angolos iskolába. Nem jutottam messzire, már a házunk kapujában megállított a szomszédasszony, hogy siessek, ő most volt ugyanott megerősíteni a beiratkozási szándékot, és reggel 8-kor kapta a 35. sorszámot. Tessék?! Meg kell erősíteni a beiratkozási szándékot?! Igen, mondta. Nem elég az a nyilatkozat, amit hónapokkal ezelőtt leadtunk az iskola titkárságán. Ő már a körzetis iskolában is járt, beiratta a gyereket, hogy legyen helye, ha meg felveszik a választottba, akkor kiíratja. De telefonon nekem nem ezt mondták, tártam szét a karom tanácstalanul. Neki ma reggel viszont ezt, válaszolta a szomszédasszony.

Na, uzsgyi, autóba be, rohanás az emelt szintű angolos iskolába. A portás a kezembe nyomja a sorszámot, megnézem, 58-as. Csekély két órás várakozás után be is jutok a szentélybe, a beiratkozó bizottság elé. Mondom, szeretném megerősíteni a beiratkozási szándékomat. Bólogatnak nagy komolyan, nézik a lányom nevét a listában, beírják egy újabb listába, lefénymásolják az óvodai szakvéleményt. Nem tudnak biztatni semmi jóval, majd jövő héten lesz egy értekezlet, ahol az iskolaigazgatók eldöntik, hogy melyik gyerek hova fér be. Teljesen őszintén elmeséltem nekik, hogy ha itt nem lesz hely, akkor a kéttannyelvűbe szeretnék menni, adjanak tanácsot, hogyan oldjam ezt meg. Azt mondták, menjek most oda, és adjam elő, hogy elsősorban oda szeretném vinni a lányom. A körzetisbe pedig vetessem előjegyzésbe, hogy fenntartsák a helyét, de ne írassam be. Kicsit értetlenkedtem, hogy azon a bizonyos értekezleten, ahol az igazgatók összesítik a jelentkezéseket, nem fog kiderülni, hogy három iskolában van előjegyzésben a lányom? Ne foglalkozzak azzal, jött a válasz.

Jól van, akkor irány a kéttanyelvű iskola. Legnagyobb meglepetésemre nem kellett sorban állni, négy ügyintéző is foglalkozott egyszerre a beiratkozókkal. Elmesélem, hogy akkor én megerősíteném a beirtakozási szándékomat, mert úgy tudom, ezt kell tennem. Nagyot nézett az ügyintéző hölgy, hogy dehát ezt hol hallottam, mert nem kell. Tudtak a lányomról, ott van a listán, megvan a telefonszámom is, holnap délben érdeklődjek, és akkor már látszani fog, hogy van-e hely. Arra a kérdésemre, hogy mi van akkor, ha közben megtelik a körzetis iskola, és oda sem jutunk be, széttárta a kezét. Higgyem el, nem tudja.

A körzetis iskolában nagyon kedvesek voltak. Sajnálattal hallják, hogy nem őket választom, de döntsek, hogy melyik táblázatba írja a lányom: a beiratkozom, mert őket választom-ba, vagy a nem iratkozom be, mert másik iskolába viszem-be. Ha a másik iskolát választom, és ez megtelik, akkor így jártam, ők tájékoztatnak, hogy ez megtörténhet. Aztán csak rám mosolygott a hölgy, hogy nyugodjak meg, ha péntek délután visszajövök, és akkor iratkozom be, akkor is ráérek, és kimondta a kulcsmondatot: úgy néz ki, akkor is lesz hely.

Péntek délben telefonáltam egyik iskolába, majd a másikba, mindkét helyről azt a választ kaptam: sajnos túl sok volt a körzetes gyerek, és a testvér, akiket kötelesek felvenni, így nincs helyük a lányom számára. Persze ki lehetett volna járni a hivatalos utat, fellebbezni, de ha nincs hely, akkor nincs.

Így péntek délután beirattam a lányom a körzetes iskolába. Remélem a legjobbakat, nyugodt a lelkiismeretem,  én mindent megpróbáltam, nem rajtam múlt.

Miközben egyre csak jártam a nyílt napokra, tájékoztatókra, iskolai előkészítőkre, végig ott motoszkált bennem a kérdés: tényleg jó úton járok? Tényleg jobb lesz a lányomnak a keményebb iskolában, ahol sok a tanulnivaló, és komoly a számonkérés? Vagy a lazább körzetissel jár jobban, ahol szintén megtanul írni-olvasni, és délutánonként szabadon játszhat a kishúgával? Az a jobb a gyereknek, ha elsőtől kapja a terhelést, vagy ráér később, a gimiben? Egyáltalán, van átjárás a mezei általános iskolából a komoly gimibe? Vagy már elsőben eldől a sorsa?

Egyelőre az élet eldöntötte helyettem. A körzeti iskola kínálata: heti négyszer fél óra angol játékos formában (azt még nem lehet tudni, hogy felsős tanár, vagy tanító néni tartja), tesitagozat, amiről nem tudni, hogy úszás lesz, kosárlabda, vagy tigrisbukfenc. A tanító nénik szerencsére szimpatikusak a lányomnak is, nekem is, mozogni pedig szeret. Remélem a legjobbakat.

Amit nem értek: miért nem lehet 2015-ben megoldani, hogy az óvodai (vagy főiskolai) jelentkezéshez hasonlóan bejelölhesse a szülő a listán: elsőnek az A iskolába szeretnék menni, de ha nincs hely, jó lesz a B vagy a C? Miért kell három iskola előkészítőjét végigjárni az esélyért, hogy talán lesz hely? Miért nem tudnak egységes információval szolgálni? Miért szervezik olyan időpontra az előadásokat, előkészítőket, amikor a dolgozó szülőknek nehéz megoldani a szabadidőt? Miért lehet az átjelentkezésekkel trükközni? És végül: miért vannak ilyen hatalmas különbségek iskola és iskola között (digitális tábla, külföldi kapcsolatok, anyanyelvi tanárok versus lepukkant osztályterem, 2005-ös Comenius kirándulásról csoportkép, tanulmányi versenyeken utolsó hely).

Kell még néhány nap, hogy kipihenjem ezt az egészet, és felhőtlenül tudjak örülni a következő időszaknak. A lányom már készül, tegnap fülembe súgta, milyen iskolatáskát szeretne: húzósat.

UPDATE

Váratlan fejlemények:

Egy héttel az iskolai beiratkozás után megcsördül a férjem telefonja. A kéttannyelvű iskolából hívják, idenyújtja nekem a kagylót. A vonal másik végén egy hölgy kezdi magyarázni, hogy olyan sok körzetes gyerek volt, hogy az önkormányzat engedélyt adott még egy első osztály indítására. Mivel én többször is bent jártam személyesen, ezért szólnak, hogy van még 3-4 hely nem körzeteseknek, szeretném-e az egyiket?

Azt sem tudtam hirtelen, fiú vagyok-e vagy lány. Közben a gyereket beírattam a körzetesbe, és egy hete magyarázzuk neki, hogy milyen jó lesz ott neki ezért meg azért. Erre mégis lenne hely? És a tanító nénik? Még nem tudják, ki lesz az, de a tanterv ugyanaz, mint a többi osztályban, heti 5 angol és 3 tantárgy angolul. Hát persze, hogy szeretnénk azt a helyet, válaszoltam.

Lóhalálában elrohantam a körzetesbe, ahol szerencsére nem problémáztak a kiíratáson, és beírattam a kéttannyelvűbe. Szülői értekezlet egy hónap múlva, remélem, ott már több minden kiderül.

A dolgok jelenlegi állása szerint mégis volt értelme, mégis megérte. Ha beválik az iskola, két év múlva talán egyszerűbb lesz a kicsit bejuttatni, mint testvérgyereket. Vagy nem. De ez már a jövő zenéje.

rekap

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?