Vízöntő gyermeknevelés óvodások

Kislányom több mint hatéves koráig minden éjjel bepisilt. Kétéves kora körül lett szobatiszta és nappal nem is volt semmi gond, még az ebéd utáni alváskor sem. Mivel az apukája is küzdött ezzel a problémával, kisiskolás koráig ágybavizelt éjjel, és azt hallottam, hogy ez a dolog nagy mértékben öröklődő lehet, ezért a gyerekorvosunktól kértem segítséget, hogy merre induljunk, mit tehetünk. Ő türelemre intett, így a védőnőnkhöz fordultam, hogy ki foglalkozik ilyen problémájú gyerekekkel. 

Megtudtam, hogy a gyerek nefrológiára kell időpontot kérni, amit meg kell előznie egy ultrahang vizsgálatnak, valamint két vagy három vizeletvizsgálatnak, hogy nem valami gyulladás, szervi elváltozás vagy betegség okozza-e a vizelettartási gondot. Így ismét visszakerültünk a gyerekorvoshoz, mivel a beutalókat ő írja és a kétszeri vizeletvizsgálatot is ő végezte. Fejcsóválások mellett, hiszen még annnnnyi időnk van! Még csak (!) 5,5 éves. Ő inkább azt javasolja, hogy vegyük le a pelenkát éjjelre, és keltsük fel a gyereket éjjel pisilni. Az időpontjainkra várva megfogadtam tanácsát, és a félig alvó, sokszor magáról alig tudó gyereket kicipeltem éjjel pisilni. (Pont azért nem ébred fel az ingerre, mivel annyira mélyen alszik.) Persze eredménytelenül. Szinte minden napunk ágyhúzással kezdődött, de közben már ketyegett a két hónapos várakozási időnk, amihez nagy reményeket fűztem. (Utólag túl nagyokat is.) Közben elvégezték a szükséges vizsgálatokat is, szerencsére semmilyen szervi okra nem voltak visszavezethetők az éjjeli bepisilések.

Aztán elérkezett a várva várt nap, és majd egy órás várakozás után végre betódultunk mindhárman a nefrológushoz. Egy nagyon kedves doktornő volt ott, aki elmondta, amit bárki fél órás netes utánaolvasás után is tud, hogy éjjel kevesebb vizelet termelődik az egészséges embereknél, amit egy hormon szabályoz. Megnyomkodta a hasát (ezt sem igazán értettem, hiszen ultrahanggal már megvizsgálták és vinni is kellett az eredményt), és kaptunk egy naptárat, amibe be kellett ragasztani a mosolygós jelet minden száraz reggelen. Akinek ennyi idős vagy volt már ennyi idős a gyereke, tudja, hogy szeretnek ragasztani, matricázni. Nem kívánom vissza a kérdést ágy-, ruhacsere után, legörbült szájjal:

„Azért beragaszthatom a matricát?” 

Lelkileg eléggé megviselte a lányomat. Ha hosszabban beszéltünk róla, sokszor sírva fakadt, szégyellte a dolgot rettenetesen. Soha nem szidtuk meg érte.

A nagy nap nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A naptáron kívül kaptunk még egy receptet egy orr spray-re, amit ki is váltottunk. Azt a hormont tartalmazta, amit fentebb említettem, ami az éjszakai vizelet-termelést szabályozza. A doktornő, ugyan mondta, hogy este hat után már ne igyon a gyerek, de azt „elfelejtette” megemlíteni, hogy ha mégis megtenné (mondjuk csuklik... és iszik egy fél pohár folyadékot mégis) akkor akár vízmérgezést is kaphat, amiről a neten csak annyit írtak, hogy nem felejti el egyhamar, aki már látott ilyet.

Gondoltam, hogy elmegyünk privát egy nephrológushoz, de mindenütt csak azt a hölgyet találtam, aki a kórházban is kezelte a lányom. Már a gyerekpszichológusok magánrendeléseit nézegettem.  

Nagyon elkeseredtem. Nem betegség, nem fogyatékosság és mégis első kézből hallhattam az előre vetített későbbi rossz élményeket is férjem szájából, hogy nem alhat a gyerek ott az unokatesónál, hogy nem mehet táborba, és hát az a pisiszag, ami lassan belengte a szobát, mert mindenhol csak azt mondták, hogy vissza ne adjuk a pelenkát.

Neten kutattam tovább megoldás után, és találtam egy szerkezetet, pisicsengőnek hívják. Egy kis elemmel működő kütyü, aminek a végét rá kell csíptetni a gyerek alsóneműjére, és ha nedvességet észlel, rezeg és jó hangosan dallamot játszik. Végre valami, amiben tudtam hinni, mert akkor ébreszti fel a gyereket, AMIKOR gond van, nem pár órával utána, nem amikor én megyek aludni, hanem amikor bepisil. Nem volt olcsó és habár megyeszékhelyen lakunk, a városban az orvostechnikai termékekkel foglalkozó boltban nem is hallott az eladóhölgy e számára furcsa szerkezetről, ellenben javasolta hogy

„Talán anyukának kellene egyszer-kétszer felkelnie éjjel és megpisiltetni a gyereket...”  

(Sajnos a hangsúlyt nem tudom visszaadni írott szövegben.)

Két hónap alatt teljesen ágytiszta lett a lányom. Nem reklámnak szánom kis írásomat, csak egy reménysugárnak azoknak, akik még nem hallottak róla, és ha már egyvalakinek tudtam segíteni, megérte!

Vízöntő 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?