Minden várandós nő rémálma, hogy nőgyógyásza közli vele: a terhesség további részét a terhespathológián kell eltöltenie. A kis jövevényért aggódó nő általában egy szó nélkül csomagol, és elfoglalja helyét új „otthonában”. Sajnos vagyunk néhányan, akikkel már a teherbe esés előtt közli orvosuk, hogy valószínűleg hosszú heteket, hónapokat kell majd az osztályon tölteniük. Tudtam, hogy ez be fog következni – reméltem, minél később. Villámcsapásként ért a hír a 26. héten.
Mivel első babánkat vártuk, nem kellett komoly szervezés a dolog lebonyolításához. Az utolsó hétvégén még festettem néhány macskát a gyermekszoba falára, elrendeztem a kimosott ruhákat, mindent gondosan elraktam, hogy ne porosodjon, míg nem vagyok. A legjobb esetben is két hónapra számíthattam. És ez nem is lett volna olyan „jó eset”, mert a baba koraszülött lett volna… A választott kórház Budapesten volt, a 200 km távolság azért okozott némi nehézséget. Férjem egy hónap múlva költözött fel rokonokhoz, hogy találkozni tudjunk.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert választhattam a szobák közül. Összetartó kis csapat alakult ki, a szobatársak is hosszú távra rendezkedtek be. Volt, aki TV –t, DVD lejátszót hozott, valaki mikrót és kenyérpirítót. Volt laptop és internetkapcsolat is. Ha a család nem ért rá, gondoskodni kellett a folyamatos édesség, kávé, ásványvíz és egyéb szállítmányokról. Néha beiktattunk egy-egy sétát a belvárosban. Az ételszállító egészen a szobaajtóig hozta a kaját. Bár esténként a látogatóknak köszönhetően felpezsdült a társasági élet, azért a délelőttök elég unalmasan teltek.
Kezdetben az orvosom azt mondogatta: csak a 30-32 hétig bírjam ki. Sikerült. Aztán folyamatosan növeltük a limitet. Szerencsés vagyok, mert a jóslatokkal ellentétben zavartalan terhességet mondhatok magaménak. A 32. héttől napi egy CTG-t is produkálni kellett 15 perces terjedelemben. Ha nem sikerült – mondjuk, mert aludt a baba – ismételni kellett. Mint valami buta házi feladatot… Némi csoki vagy kóla segítségével lehetett javítani az eredményen. Voltak jó CTG gépek és voltak ócskák. A használhatókat egyesek kincsként rejtegették a szobájukban, vagy nem átallottak kiosonni vele egy másik szobából, míg az ottaniak aludtak.
Toleranciából is jó lecke volt a három hónap. Különböző habitusú emberek, hosszú időn át összezárva. Kicsit iskolai tábor hangulata volt, bár az szerencsére nem tart ilyen sokáig. Voltak kedves, alkalmazkodó, sorsukat nyugodtan elviselő anyukák, és voltak utálatos némberek, akik a munkahelyi – vagy otthoni? – versengést alapul véve mindent jobban tudtak és mindenkit leosztottak egy perc alatt. Néha mindenkinek szüksége van egyedüllétre, ami itt kivitelezhetetlen volt. A beszélgetésen és alváson kívül az egyetlen szórakozást a tévé jelentette. Sajnos csak a három „favorit” csatornát lehetett fogni – m1, RTL, TV2. (A szomszédok teljes szériát talán kétszer is sikerült végignézni. ) Mivel maximum hangerőn bömbölt a TV egész nap, olvasni nem nagyon kellett. Józsi barátnak és Maunikának hála arra is fény derült, hány barom él kicsiny hazánkban.
A hangulatot erősen feldobta a háromhetenkénti UH vagy flowmetria. Van, aki felesleges maceraként éli meg a számtalan ultrahangot a várandósság alatt. Bár tudom, a vizsgálat nem babamozizásra lett kitalálva, azért ha már menni kellett, örültem, hogy láthatom a kisbabámat. Meglehetősen fotogén volt, általában szemből mutatta meg magát. Egy átlagos terhes nőhöz képest ipari mennyiségű UH-m volt.
Sajnos a kórházba is begyűrűzött az influenza-mizéria. A karanténnak hála többet látogató sem jöhetett. (Azért mi a férjemmel megoldottuk a portán vagy egy közeli kávézóban.) A „kimenők” is megszűntek, vagyis inkább átalakultak kiszökéssé. Néhányan kénytelenek voltak innét intézni a babakelengye beszerzését. Bár az osztály nagy része cserélődött, a törzsgárda ugyanaz maradt a benn töltött három hónap alatt. Már mindenki tudott mindenkiről mindent – miért van itt, mikor szül, hányadik baba, milyen nyavalyái vannak, stb. Amúgy sem lehetett volna titkolni bármit is, hála a viziteknek. Egyesek valódi szakértőkké váltak terhesség témában és rendszeres kiselőadásokkal borzolták társaik idegeit. Mindent megtudhattunk a terhességi idő kiszámításának módjairól, a lepényleválásról, miómákról és arról, melyik nőgyógyász ne legyen semmiképp sem ügyeletben, ha megindulna… Gondolom ezt minden leendő anyuka unásig hallgatta, de az ilyen okoskodókat messziről kerülni kell. Volt, aki derűsen, volt, aki depresszív hangulatban töltötte a fogságot. Egyesek napi szinten éreztek kényszert arra, hogy szobáról szobára járva elemezzék vérnyomás – vércukor ingadozásukat. Volt kismama, aki három – négy alkalommal is megjárta a szülőszobát. Görcsök, tüdőérlelő, aztán másnap reggel vissza az osztályra.
A kaja minősége az ehetetlen és elviselhető között ingadozott. (Nem egyszerű kb. 500 Ft –ból kihozni reggeli-ebéd-vacsorát úgy, hogy gyümölcs, tejtermék is legyen benne.) A felháborodást a dietetikus csillapította egy kérdőívvel: milyen menüt javasolnánk? Természetesen a vicces kedvű kismamák a lazactól a nyúlon át a fácánig minden képtelenséget felsoroltak…
Közeledett a karácsony. Az utolsó idős kismamák szerettek volna hazakerülni „a fa alá” a babával. (Persze ez nem rajtuk múlott.) Ilyenkor kiürül az osztály, csak azok a kismamák maradnak, akiknek tényleg komoly rizikó lenne hazalátogatni. Sikerült a 37. hétig kihúznom probléma nélkül. Tervezett császárom volt, még az ünnepek előtt sor került rá. A szentestét a csecsemőosztályon töltöttük. Bár a férjem nem lehetett velünk a karantén miatt, mégis életem legszebb karácsonya volt. Nagyon boldog voltam, hogy végül is nem kell idő előtt megszületnie. Különös érzés volt csomagolni a terhesosztályról. Szinte már hihetetlennek tűnt, hogy tényleg én is haza megyek. Ráadásul egy babával. (Az utolsó két hétben már komolyan azt hittem, itt fogom leélni az életem, nagy hassal…) Bár a babát nem láthattam azonnal szülés után – sajnos nem tudták beszúrni az epidurális érzéstelenítéshez a tűt, úgyhogy altattak. Délután hozták fel, csodálatos érzés volt. Csodálatos azóta is, már hamarosan egy éves lesz. Minden tekintetben megérte a várakozást.
Juditty
