2016 májusában voltunk utoljára pszichiátriai vizsgálaton, akkor azt mondták, Szabit mindenképpen be kell utalni a speciális vizsgálatra. Addig is a diagnózis gyermekkori autizmus… Tehát felkerültünk a várólistára a 2017 januári csoportba. Mondták, majd telefonálnak pontosan, hogy mikor indul a csoport.
Két ünnep között elkezdtem telefonálni, majd januárban folytattam. A válasz a kérdésemre: „Mikor indul a csoport? Ugyanis nekem szabadságot kell kivenni három munkanapra.” mindig ugyanaz volt: „Még nem tudjuk, Édesanya!” Január végére eljutottam oda, hogy naponta hívtam őket. Nagyon mérges voltam, 8 hónapja várok erre az időpontra, mégis mikor lesz? „Február 1-3-ig, de előtte még január 27-én szülő konzultáció Szabi nélkül.” - született meg végül a válasz. Azonnal szabadságot kellett intézni, minden egyéb elfoglaltságot lemondani, stb. Elérkezett a várva-várt időpont.
Első lépésként 27-ére szabadság, és a gyerekekre felügyelet kellett. Férjem munka után sietett az oviba, szabadságot szerencsére kaptam. A megbeszélt időpontra bementem a kórházba, ahol két tündéri fiatal doktornő várt rám. Gyakorlatilag minden úgy történt, mint az előző beszélgetésekkor: anamnézis, hozzáolvasták a májusban kitöltött 50 oldalas autizmus kérdőívet (ezt két hétig töltögettük otthon a férjemmel) és a korábbi vizsgálatokat, szakértői véleményeket és a pedagógiai szakvéleményt az oviból. Kérdeztek arról, hogy az első vizsgálat óta eltelt időben mi minden történt, illetve változott-e Szabi. Elmeséltem, hogy járunk foglalkozásokra (csoportosra és egyénire), az ovi is ad foglalkozást.
Szerintem sokat fejlődött a gyerek, de a további fejlesztéséhez meg hát az iskola közeledtével egyre fontosabb lenne a pontos diagnózis. Bő háromnegyed órát beszélgettünk, és elmondták, hogy a vizsgálat háromnapos, és négy fiúcskát tudnak egy csoportba fogadni. Nem maradhatok bent, csak akkor, ha nagyon sírna Szabi. Kapnak reggelit és ebédet. A vizsgálat első napján a szülőtől való elválás után megfigyelik a szociális képességeit, miként illeszkedik be az új közösségbe, illetve hogyan „működik együtt” társaival. A második napon egyesével viszik a gyermeket pszichológiai és pszichiátriai vizsgálatra. A harmadik napon közös feladat-helyzetekben figyelik meg a fiúkat. Hazaindultam vártam, hogy elteljen a hétvége, és jöjjön, aminek jönnie kell.
Felvirradt a nagy nap, hétfő reggel. Murphy velem van ám! Mikor legyen tükörjég? Ordítani tudtam volna… Ehelyett inkább sírtam. Férjem a tőle megszokott higgadtságával: „Beviszlek és haza is hozlak titeket. Nyugi!” Egy órával korábban elindultunk, így is éppencsakhogy beértünk.
Így történt, hogy február elsején a 43. születésnapom napján felvettek minket a gyermekpszichiátriai osztályra édeskettesben Szabikával. A fekvőbetegektől teljesen elszeparálva (másik emeleten), csak a miénk volt a terep. Négy ágy, kicsi szekrénykék (itt lehetett hagyni a váltócipőt, ruhát, játékot, nasit és innivalót), a szoba közepén asztalka négy kicsi székkel. Közös étkező, játszószoba is volt. Az egész nagyon barátságos volt. Minden reggel reggelivel és az ágyacskákra kikészített játékokkal vártak minket és a három másik fiúcskát a szüleivel. Nagyon gyorsan eltelt a három nap. Megbeszéltük a doktornővel, hogy a zárójelentést pénteken délután fogom megkapni.
Jó ég, milyen messziről indultunk! Mennyi minden történt ezalatt az idő alatt! Micsoda érzelmi hullámvasútra ültünk fel három évvel ezelőtt! Hihetetlen, hogy mennyire más szemmel látom ma a velünk történteket, mint eleinte. A düh, a tagadás, a gyász, az önsajnálat, a sok-sok értelmetlen kérdés, a tehetetlenség érzése és még lehetne sorolni… Mindezek átváltottak megértéssé, együttérzéssé, elfogadássá, kompromisszummá. Így gondolkodtam, miközben vártam, hogy behívjanak. Érdekes, hogy egy kicsike félelem sem volt bennem.
A doktornők dicsérték Szabit: feladattartó, kerettartó, rendszerető, szófogadó, őszinte, a korát meghaladóan udvarias. De a kortársaival a kapcsolatot nehezen találja meg, félénk, rugalmatlan, nem érez együtt a társával (rigiditás). Játékára jellemző a rendszerezés (sorbaállítás, feszes, precíz illesztésekkel). Mereven szabálytartó, feladathelyzetekben szorongó. Összegezve: eltérés mutatkozik a szociális interakciók, a kommunikáció, valamint a rugalmas viselkedésszervezés területén. Mindezek alapján a diagnózis: autizmus spektrumzavar, ezen belül Asperger-szindróma, mentális elmaradása nincs.
Befutottunk a „célegyenesbe”, megkönnyebbültem. 2017. február 3-án pont került a hároméves procedúra végére. Mindenkinek, aki most kezd neki, kitartást és sok erőt kívánok! Szüksége lesz rá….
Pörgő
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
