Első mondatként szeretném leszögezni, hogy nem szeretnék megijeszteni senkit. A második mondat szintén egy egyfajta használati utasítás: nem a terhesség ellen beszélek. A bejegyzés apropóját Katalin hercegnő kórházi „nyaralása” szolgáltatta, viszont a témáról már régóta írni szeretnék.
Pont most fejeztem be a kezdőlapomon megjelent cikk olvasását, miszerint Vilmost év elején hadgyakorlatra küldik, és így nem tud az állapotos felesége mellett lenni. Elkövettem egy hibát: elolvastam a kommenteket is. Nagy vonalakban vázolom, miket tartalmaznak: a terhesség egyenlő gyönyörű állapot; hányan voltak rosszul reggelente, és hánynak fogta a kezét a férje; vajon össze vannak nőve?!; fogni kell a kezét a kismamának, hogy bele ne haljon?!
Boncolgassunk! A terhesség alapvetően egy gyönyörű állapot, hiszen a gyermekünket mi etetjük, óvjuk, hordozzuk, belőlünk és bennünk fejlődik. Ezt senki nem tagadhatja, hogy ezt minden anya a világ csodájaként éli meg. Szintén nem tagadja senki – sőt, az orvosok erre külön felhívják a figyelmet -, hogy a várandósság nem betegség.
Azt gondolom, hogy akik tudatosan gyermeket vállalnak közösen, náluk az elemi elgondolás az amerikai romantikus filmek végszava: örökkön örökké, jóban, rosszban, szegénységben, gazdagságban, és egészségben, betegségben. Értelmezzük egy kissé tágabban a betegség szót! Legtöbbünknek jól esik, egyszerű példa: ha fáj a fejünk egy rossz nap után, és valaki szól pár kedves szót, vagy főz egy finom teát, szintén jól esik a kismamának is, ha rosszul volt egész nap, és szól a kispapa pár jó szót, vagy csak fogja az ember kezét, simogatja a hátát, vagy épp fogja a haját egy újabb „futásnál”. Ezt a mondatot végigolvasva belebotlottunk egy újabb galibába. Hiába hívják reggeli rosszullétnek, mikor a kismama rosszul van, bizony az jön éjszaka is, délben is, sajnos egyáltalán nem ismeri az órát.
Egész ifjú korom óta vágyam volt, hogy édesanya lehessek. Elképzeltem, hogy milyen lesz, mikor gömbölyödik a pocakom, mikor majd megérzem, ahogy a baba rugdal, mikor a simogatásomra elalszik. Minden létező helyen utánaolvastam, hogy mivel jár egy babavárás. Persze, olvastam én is, hogy lehetnek ezek a reggeli rosszullétek, gondoltam én, hogy hát majd hányok egyet, aztán megy tovább a nap. Vagy émelygek egy kicsit, és szintén megy tovább a nap.
Aztán megfogant a tervezett babánk. Elhatároztam, hogy szépen, napi ötször legalább, kis mennyiségeket, egészségesen eszem. Körülbelül egy hétig a pozitív teszt után nem is volt semmi gond.
Utána elkezdtem kívánni a csokit, de azt mondtam magamnak, hogy nem eszem, mert nem túl jó a babának. Volt, hogy három napig reggel, délben, este lencsefőzeléket, vagy tökfőzeléket, vagy sóskát ettem – mert ezt kívántam, mástól undorom volt. Erre is mondták, hogy kárt okozok a babának, merthogy csak egyfélét kap enni. Így utólag visszatekintve nem is lett volna baj, ha így eszem, mert most jött a feketeleves. A második hónaptól elkezdtem hányni. Eleinte csak kis mennyiségben, utána tudtam enni is, inni is. Napról napra rosszabbodott az állapotom, nem mertem sehova vendégségbe menni (még az anyósomhoz, szüleimhez sem), mert nem akartam megsérteni senkit, hogy keveset is eszem, és azt még ki is hányom. Pedig le a kalappal minden családtag előtt: igyekeztek a kedvemben járni.
Majdnem négy hónapos terhes voltam, mikor a doktor úr észrevette, hogy valami nincs rendben, és megkérdezte, hogy mennyit fogytam. 12 kilogrammot úgy, hogy a baba teljesen egészségesen fejlődött. Ez alatt az idő alatt legalább kétszer voltam a védőnőnél, aki mért súlyt – csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a hozzászólása annyi volt, hogy miért nem iszom citromos vizet. Ezt azután, hogy ecseteltem neki, hogy a semmi sem szokott megmaradni Mire idáig eljutottam, ha heti öt nap után tudtam enni kb. egy reggeli nagyságú adagot, és kétnaponta megittam egy liter vizet, akkor annak már örültünk. Reggel felébredtem, mire leértem az emeleti hálószobából a nappaliba (kb. 20-30 lépcsőfok, kényelmesre szabva), addigra az energiám elfogyott, következett fél óra pihenés.
A napirendem igen egyszerű volt: lekászálódás az emeletről, erőgyűjtés egy kis hányással megspékelve, majd valamit enni próbálni, inni, aztán hányni, felmosni, vagy a lavórt kimosni, erőt gyűjteni közben persze, utána „seképsehang”-állapot, és folyatódott ez a sor mindaddig, míg a gyermekem édesapja haza nem jött. Akkor is csak annyi módosult, hogy ő mosott fel, vagy mosta ki a lavórt. Ez alatt az időszak alatt az tartotta bennem a lelket, hogy a gyermekemért csinálom, hogy neki biztos így jó valamiért, csak kitartás!
Kedves Kétkedők! Képzeljétek, hihetetlenül sokat segített, hogy ott van a párom mellettem, egyrészt, mert megcsinálta a piszkos munkát, nem nekem kellett a nulla erőmből, másrészt megsimogatott, letörölte a számat, megfogta a hajam, megszeretgetett fizikálisan is, és lelkileg is.
Térjünk vissza a doktorhoz. Diagnózis: súlyos kiszáradás fenyeget engem is, a babámat is. Ezt egy anyának hallani, hogy baj lehet a babával, nem kívánom senkinek. Kezelés: egy hét kórházi nyaralás, infúzióval. Nem tudom, nem emlékszem, mennyi volt az adagom az „éltető nedűből”, a B6 vitamint, napi hármat, végig kaptam, és még injekcióban is kaptam majdnem, mert a hányingerem nem múlt el. Megjegyzem, az ügyeletes orvos majdhogynem elkergetett minket, hogy ez a terhességhez hozzátartozik, hogy rosszul van az ember lánya, és úgysem tudnak velem mit csinálni. Jöjjek vissza akkor, mikor már vészes fogyás esete áll fent, addig pedig egyem a B6 vitamint. (Aztán rájött, hogy a 12 kg elég vészes, és hogyha semmi nem marad meg, akkor a vitamin se fog…)
Mikor kiengedtek, megkérdeztem a dokinkat, hogy mit lehet ennem. Mert panaszkodtam neki, hogy a kólát is kívánom a savanyúsága miatt, a gumicukrot is, a csokit is. Azt mondta elsőként, hogy mindegy, csak maradjon bennem, amit eszem, másrészt pedig lehet enni mindent, csak mértékkel.
Az egy hét üdülés alatt híztam két kilót, napi 2 liter vizet meg tudtam inni, sokat jártam pisilni, mint a többi kismama. Ennek a ténynek örültem a legjobban, mert ez azt jelentette, hogy már nincs baj.
Kétkedők! Sikerült megmutatnom egy apró árnyoldalát is a várandósságnak, hogy miért hívják terhességnek? Azért írtam meg a történetem, hogy ha bárki hasonló cipőben járna, inkább kérdezze meg a dokit, hogy kell-e valamit tenni, vagy majd idővel enyhülnek a tünetek. Biztatásképp annak, aki rosszul van: a rosszullétet okozhatja a sárgatest hormon nagy mennyisége, ami azt jelentheti, hogy kevesebb esély van a vetélésre.
Mindenkinek boldog babavárást, gyermeknevelést kívánok!
Egy néha terhes, általában várandós kismama
Utóirat: Ezúton is szeretném megköszönni az illetékes kórház személyzetének a gondos ápolást!
Júlia
