Aki Taylor Swift amerikai énekesnő Ronan című dalát hallgatja, anélkül, hogy angolul tudna, vagy ha csak pár szót ért a refrénből („Gyere velem, baby, elrepülünk innen, veled volt a legszebb négy évem”) a dal hangulatából, és az elcsukló énekhagból arra a következtetére juthat, hogy ez egy szép szerelmi dal a sok közül.

Aki a szöveg egy részét megérti, már ráérez arra, hogy egy kisgyerek történetébe kapott belátást. De az igazság még ennél is fájdalmasabb: a dal szövegének szavait egy kismama blogjában találta a szerző, és úgy szerezte hozzá a zenét. A kismama pedig haldokló kisfiának írt.

Amikor az arizonai Maya Thompson hároméves kisfia, Ronan, 2010 augusztusában rákban megbetegedett, és neuroblastomát diagnosztizáltak nála, az anyuka világa hirtelen összeomlott és a feje tetejére állt.  A kezelés kilenc hónapja alatt lelkét éjszakánként egy privát blogba, a „Rockstar Ronan”-ba öntötte ki, amit saját bevallása szerint csak önmagának írt, hogy átsegítse magát azon, amire később úgy utalt, mint „a legszörnyűbb dolog, ami egy családdal történhet.” Fogalma nem volt arról, hogy az akkor csak  párszáz rendszeres olvasó között egy híresség is akadt, a számtalan díjat nyert és tucatnyi listavezető szám szerzője és énekese, Taylor Swift. Amikor Ronan napokkal a negyedik születésnapja előtt elveszítette rákellenes harcát, Maya nem adta fel a blogírást, hanem fájdalmát és minden erejét a gyermekkori rákok gyógyításáért való küzdelembe fektette. 

Ugyanazon év októberében egy váratlan telefonhívást kapott Taylor Swifttől, akinek nevét a világ azon részén mindenki ismeri. Az énekesnő bevallotta, hogy már régóta a blog olvasója volt, és „sokkolta a kisfiú halála”. Meghívta Maya-t a helyi, Phoenix-i koncertjére. Majd lassan és megfontoltan, a síró anyukát vigasztalva azt mondta: „Írtam egy számot Ronannak, a te blogod felhasználásával”.

A számot először egy rákellenes televíziós jótékonysági gyűjtésen adta elő Swift, Maya is ott hallotta először.  Nemcsak az énekesnő, és a saját szavait sokmillió néző előtt újrahalló anyuka sírta el magát aznap este, de rengeteg néző is. Az iTunes-on a „Ronan” a legtöbbet letöltött szám lett. A befolyt összeg 100 százalékát a rák ellenes küzdelemre költik.

De a történet itt nem ér véget. Maya, aki fáradhatatlanul a gyermekkori rákok elleni harc fontosságára próbálja felhívni a figyelmet, egy jótékonysági szervezetet hozott létre. A Ronan Thompson Foundation weboldalán nem csak Ronan teljes története olvasható, és nagyon sok fontos információ a neuroblastomáról, de rengeteg megdöbbentő adat is.  Az Egyesült Államokban a legtöbb gyermek haláláért felelős betegség a rák, napi 46 kisgyereket diagnosztizálnak rákos megbetegedéssel, és naponta heten meg is halnak a rákos gyerekek közül (Magyarországon évente kb. 300 kicsi lesz rákos, és évente kb. 650-et kezelnek aktívan), a gyermekkori rákok csak a rákkutatásra fordított pénzek 3,8 százalékát kapják meg.  A kutatásra szánt összegek nagy részét a sokkal nagyobb publicisztikát kapó felnőttkori rákok, mint pl. a mell-, vagy hererák gyógyításáért való küzdelemre fordítják a kutatók. Így a szülők hiába reménykednek ugrásszerű eredményekre a gyógyítás területén.  Bár a rákos gyerekek nagyobb arányban maradnak életben, mint pár évtizede, ha az olyannyira fontos adományok és ösztöndíjak máshogyan lennének elosztva, a gyermekek esélyei jobbak lehetnének. A gyermekkori AIDS például huszadannyi gyermeket érint, mégis négyszer annyi pénzt szánnak a kutatásra, mint a gyermekkori rákéra.

Ronannak már túl késő, de sokan bíznak abban, hogy egyre több kisgyerek éli majd túl az egykor halálos ítéletnek számító rákdiagnózist és kezelést.

Másutt

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?