Repül az idő. Még csak most szültem meg egy forró nyári napon a nagyobbik gyermekem, és máris óvodába megy. A kezdeti nehézségeken túllendülve mára egy okos, ügyes, cserfes háromévessé lett. A körzetes ovi jó, közel is van, így minden probléma nélkül fel is vették.

Az első szülői a beiratkozás előtt volt, a második nyár elején, a harmadik hamarosan. Gyakorlom a szülőire járást. Jegyzetfüzet, toll, apró székek, kis padok. A felvételi utáni szülőire már elkészült a csoportbeosztás is. Az óvodavezető néma csendben olvassa fel a neveket. Feszült figyelem, minden tekintet rászegeződik, most dől el, hogy ki fogja a csemetét 3-4 évig istápolni. A remek óvónőknek hamar híre megy a környéken, mint utóbb a folyosói beszélgetésekből kiderült, a mi csoportunk fele is a sztár óvó néni pároshoz szeretett volna kerülni. Nekünk sem sikerült, ahogy a többieknek sem, így aztán a három csoportból oda kerültünk, ahova legkevésbé szerettem volna, no, mindegy. Fiú-lány arány, tesók közeli csoportokban léte, szerencse, életkor. Ilyen szempontok hangzanak el. A bölcsiből az enyémen kívül idejövő 4-5 gyerek a másik két csoportban. Ez van, abból kell főznünk, amink van.

A csoportszoba elé zsúfolódva mindenki a jeleket nézegeti, harciasabb anyukák kis híján hajba kapnak a katicáért. A gyengébbek kiszállnak, két amazon azonban kitartóan ragaszkodik. A többiek is észbe kapnak, elindul a jelek lestoppolása, és hamarosan a dedóban érzem magam. Az óvó nénik megérkeznek, leülünk az apró székekre (a nyílt napon nem mertem ráülni egyre sem), de most, miután láttam, hogy nálam masszívabb anyákat is elbír, nem haboztam.

Tisztasági csomagra nem lesz gond, az önkormányzat állja, az ágyneműt hol adja, hol nem, ez a későbbiekben kiderül. Napirend, nevelésnélküli napok, szokások, mit lehet, mit nem.

És itt elérkezünk egy sarkalatos ponthoz. A cumi tiltólistás, az egyik óvónő halkan megjegyzi, hogy aki nagyon ragaszkodik, annak azért hozzák el, mert ha az egész csoport egy üvöltő gyerektől nem tud aludni, inkább a szájába teszi, de néhány hónap után mindenki igyekezzen cumimentesíteni a gyermekét. A másik viszont határozott nemmel felel az egyik anyuka kérdésére a cumit illetően. A pelenka szintén tiltólistás, a csak nappalra szobatiszta gyermek ebédig maradhat, ha a délutáni alvás pelenka és bepisilés nélkül is megy, akkor indulhat az ottalvás. Ez utóbbival nem lesz gondunk, stabilan szobatiszta éjjel-nappal, a cumin viszont dolgozni kell, mert csak azzal tud elaludni. Étkezéshez a reggeli kivételével víz van, méghozzá pohárból, akinek nem megy, sürgősen gyakorolja az önálló ivást. Ezen kicsit meglepődöm, mert nem feltételezem, hogy egy hároméves még cumisüveget használ, de nyilván nem véletlenül mondják. A gyümölcsöt nem hámozzák meg, ez itt kérem nem bölcsőde. Néhány szemöldök felszalad, köztük az enyém is, de a gyerek hamar rájött a megoldásra, kirágja a héjából a gyümölcshúst. Anyás beszoktatás nincs, ha nem volt bölcsődés, akkor sem. Az óvoda minden nyáron egy hónapig zárva van, a csoportok létszáma 25 fő, ami a mi esetünkben fel is lett töltve. Reggel fél héttől van ügyelet, zárás fél hatkor. Zsong a fejem a sok információtól, körmölök ezerrel, mintha egy előadáson ülnék, és a vizsgám eredménye függne a jegyzettől.

Ismét előkerül a szülőket legjobban izgató téma, mikor lehet már jelet választani. Akár most is, hangzik a válasz, és következik a zűrzavar. Bekiabálás, hajbakapás, mi már a folyosón lestoppoltuk azt a jelet, ki a gyorsabb, ki a hangosabb, ki van közelebb az óvónőhöz. Aztán jön a jelentkezés, mint az iskolában, az óvónő felszólít, a szülő kérdez a kiszemelt jelről, majd választ. Miután a népszerű jelekért az agresszívak megküzdöttek, egy hirtelen támadó csendesebb másodpercben rákérdezek, hogy megvan-e még a „családi” jel. Meg hát, ilyen retró jelre nem buknak annyian. Legalább kevesebbet kell rajzolnom, az öröklött cuccok pedig már meg is vannak jelölve.

A nyáron többször körbesétáltuk az ovit, beszélgettünk róla, próbáltuk letenni a cumit – sikertelenül. Az eredeti terv az volt, hogy csak ebédig marad, amíg itthon vagyok, de nagyon határozottan kijelentette, hogy ő ott akar aludni a többi kisgyerekkel együtt. Ebből a későbbiek folyamán lettek félreértések, de erről majd legközelebb. Utánanéztem, hogy mi fán terem egy ovis zsák, 1500-tól indul, na, nem, ezt én is meg tudom csinálni, az összes költsége egy cipzár lenne, de végül kaptunk egy használtat ajándékba, így egyelőre 0 Ft ráfordítással kezdhetjük az évet, mivel a gyerek lába nőni nem nagyon akar, így a korábban bespájzolt 24-es szandi bőven kitart egész évben benti cipőnek.

A szokásokhoz visszatérve: itt még divat a családlátogatás, amit nyár végén zavarnak le. Ehhez előre meg kellett adni, milyen napszakban érünk rá, mely napokon. Én naivan bejelöltem egy egész hetet, gondoltam, azért kell telefonszám, mert előtte ideszólnak. Hát nem. Egyszer csak csöngettek, kisebbik gyermekem nyakig gyümölcsös, a konyha robbantva, én otthoni ruhában, a célszemély pedig házon kívül. Villámlátogatás volt, a gyerekszobáját meg a képét azért megmutattam.

Az ismerkedési délután előtt, a gyerek úgy döntött, vége a cumizásnak, így a cumitündér elvitte a cumit, és csokit rakott a párnájára. Nagyon határozott volt, korábban egyszer-kétszer már a mamánál kitette az ágyból a cumit, hogy ő már nagy, nem kell neki, így azt hittem, szilárd az elhatározás. Aztán este kereste, sírt, de nagyon szorít az idő, így nem adtam vissza. A cumitól való búcsút elfogadta, de azóta délután nem tud elaludni, ettől fáradt, hisztis, este beájul, én meg nem tudom, hogy mi legyen.

Elsétáltunk az oviba ismerkedni, ahol kiderült, hogy mégis kell egészséges igazolás, és az első héten még nem alhatnak ott a gyerekek. Gyümölcs egy héten egyszer-kétszer van a menüben, azon kívül akkor van, ha a szülők visznek, így a kiskerttulajdonosok aktivizálhatták magukat, már az első napon. A gyerekek felfedezték maguknak az udvart, a szülők pedig kérdéseikkel-kéréseikkel lerohanhatták az óvó néniket.

Halacska