32 éves múltam. Csak nemrég találtam rá életem párjára, szakmailag még rengeteg lehetőség áll előttem, a világot se fedeztem még fel, anyagilag is most kezdek egyenesbe jönni. Nyugodtan érezhetném úgy, hogy előttem az élet, enyém a világ. Én is koktélozhatnék a Bahamákon a 35. szülinapomon, mint másutt.
De azért már érzem, hogy nem vagyok mai csirke. A testem jelez. Nyikorgok, fájok, ráncosodok, lassulok. Valahogy azt érzem, elkezdődött életem hátralévő része, innen már csak a szép, lassú öregedés jönne. Persze fejlődhetek még, és lehet nagyon tartalmas és főleg irgalmatlan hosszú ez az időszak, még rá is unnék.
Na, de ha szülök!!! Hohó! Ha végre nekem is lesz gyermekem, az egy új kezdet. Egy új élet kezdete, és nem csak az övé. Az én új életem kezdete is. Újjászületés.
Anyukám mindig azt mondta, "amíg kisgyerek van a családban, fiatalok a szülők", és erre a szüleim a legjobb példa.
Arról nem is beszélve, hogy a babakocsit tolva belépek majd egy új világba. Tisztára, mint a Sliders-ben: jön a csúszás, és egy nagy huppanás után elkezdek ismerkedni ezzel az új univerzummal. Mindez végtelen lelkesedéssel és kíváncsisággal tölt el. És reményt ad. Sőt, úgy érzem, kicsit halhatatlanná is tesz.
Pedig vannak ám kételyeim és félelmeim, amik felerősödtek most, hogy elérhető közelségbe került ez az álom, amit évek óta "kergetek". Eszembe jut, hogy mi van, ha csak ez kellett, a lehetőség, a tudat, hogy igen, itt a pasi, elvenne, gyereket csinálna, körülmények is adottak, nincs több rinyálás, tessék, csináld. Behúzhatnám a féket, de az csúnya megfutamodás lenne.
Inkább bekapcsolom az időzítőt.
Aztán, ha a vizesedés, aranyér, hajhullás, vágás, repedés, vérzés, visszeresedés, hát- és derékfájás, inkontinencia, kialvatlanság és izomláz beállta után mégse érzem magam újjá születve, jövök rinyálni.
andiebaby
