A születés utáni első pillanatok csodája, mikor az anya magához öleli a babát, mellére teszi, és megszoptatja.

'food' photo (c) 2006, dharmacat - license: http://creativecommons.org/licenses/by-nd/2.0/

Vannak azonban olyan esetek, mikor a várva várt pillanat késik, esetleg el is marad. Miért? A kérdésre W. Ungváry Renáta, a Szoptatásért Magyar Egyesület elnöke tudja a hiteles és szakszerű választ.

- Valóban, miközben azt gondoljuk, hogy a legtermészetesebb és legegyszerűbb esemény az újszülött baba első szoptatása, és utána már gördülékenyen megy a további anyatejes táplálás, azt kell mondanom, hogy ez nem minden esetben történik így - magyarázza. - Az okok sokfélék lehetnek. Kezdjük talán azzal, hogy az ősi anyai feladat a nagycsaládokban természetes esemény volt, a fiatal lányok látták, amint anyjuk megszoptatja kisebb testvérüket, esetleg nagynéni vagy rokon a saját kicsinyét. Szinte "belenőttek" ebbe a feladatba, és mire rájuk került a sor, mindent tudtak róla. A nemzedékek szétválása, a nagycsaládok "felrobbanása" következtében viszont előfordul, hogy fiatal anyák, kismamák még nem is láttak "élőben" csecsemőszoptatást, akkor szembesülnek szépségeivel és gondjaival, mikor nekik is babájuk születik. Az is közrejátszik e "szerepkör" újratanulásában, hogy volt olyan időszak, amikor nem is tartották olyan fontosnak az anyatejes táplálást: a kismamák dolgoztak, a baba bölcsődébe került igen korán, és nőtt fel különféle tápszereken.

Az elnök megítélése szerint ma az anyatejes táplálás szinte reneszánszát éli, nem vitás, hogy ez a legoptimálisabb a babának, hiszen minden szükséges tápanyag, vitamin, ásványi anyag megtalálható benne, ami a kicsi fejlődéséhez szükséges. Mint hangsúlyozza, ezen túl az anyának is ez a legkényelmesebb, a legjobb, hiszen a babát szinte bárhol meg lehet etetni, nemcsak otthon, hanem akár a parkban, hivatali helyiségben, egészségügyi intézményben is - az ezzel kapcsolatos előítéletek, gátlások eltűnőben vannak. A szülést követően amúgy is kimerült, fáradt kismamák a szoptatással kiváltják a háromóránkénti tápszerezést, főzést, mosogatást és minden egyebet, ami a mesterséges táplálással együtt jár.

- A szoptatás előnyei mellett azonban előfordulnak bizonyos akadályok, amelyek megnehezítik a mama és a baba dolgát is - ismeri el. - Legtöbbször az anyatej "beindulása" okoz gondot, ha azonnal nem indul meg a tejtermelődés, a mamák többsége pánikba esik. A másik általánosnak mondható probléma, vajon elég-e a tej a babának, elég tápláló-e, nem marad-e éhes vagy "alultáplált" a csecsemő. De olyan eset is előfordul, amikor a "hiba" a baba "készülékében" van. Vagy egyszerűen lusta, vagy koraszülötten, esetleg valamilyen fejlődési rendellenességgel jött a világra, még nem "áll rá" a szája a szopásra, vagy előbb kapott cumisüvegből táplálékot, és már nem veszi a fáradságot, hogy az anyatejet szívja. A mamák gyakran oktalan és felesleges idegeskedése, szorongása végül sok esetben valóban a tej csökkenéséhez vagy elapadásához vezet.

- A szoptatás csodáját átélni tehát csak felkészülten, kellő tudással, türelemmel lehet igazán, és ebben a "kettősben" az anyának és a csecsemőnek is főszerep jut.

- Ez így van. Bár elemi ösztönről van szó, ősi tudásról, mégis azt vallják a szakemberek, hogy a helyes szoptatást meg kell tanulni, gyakorolni kell, és nem szégyen adott esetben tapasztalt hozzáértőktől tanácsot, támogatást kérni. Sajnos a szülészeteken az országban talán mindössze tíz helyen működik ilyen irányú segítő tanácsadás.

- Sok képzett szakember van ebben a témakörben, de az anyák közül kevesen tudják, hova és kihez fordulhatnak segítségért, ha a "tejúton" elakadnak.

- Két szervezetet említek, ahol a kezdő mamák minden segítséget megkapnak a szoptatással kapcsolatban. Az egyik a La Leche Liga, amelyet még 1956-ban alapított néhány Chicago mellett élő amerikai fiatal édesanya, akiknek ugyancsak problémát okozott kezdetben gyermekük anyatejes táplálása. Kétségeiket megbeszélték, megosztották egymással tapasztalataikat, és létrehozták a ligát annak reményében, hogy szélesebb körben, több sorstársuknak tudnak segíteni. Ma nemzetközi közhasznú szervezetként, egységes filozófia jegyében működik a világ minden részében, 66 országban mintegy 3000 ligavezető közreműködésével, akik önként vállalt feladatként adják át tapasztalataikat a fiatal anyáknak. Magyarországon a szervezet két évtizede alakult meg, önkéntes tagjai értékes információkkal segítik a hozzájuk fordulókat. A Szoptatásért Magyar Egyesület egy évtizedes múltra tekint vissza. Laktációs és szoptatási tanácsadók közreműködésével fejti ki tevékenységét.

- Ezek szerint mindkét szervezet egyazon cél érdekében tevékenykedik, nevezetesen, hogy segítsék az anyatejes szoptatás kezdeti nehézségeivel szembesülő anyákat.

- A cél valóban azonos, de a két szervezet közt van egy nagy különbség: amíg a ligában kimondottan önszerveződő, tapasztalatokkal rendelkező anyák az önkéntes segítők, addig az egyesületben professzionális, képzett szakemberek dolgoznak, akik felkészítő oktatáson vettek részt, nemzetközileg elismert vizsgát tettek és működési jogosítványt szereztek. Van közöttük orvos, védőnő, szülésznő, pszichológus, akik kiegészítő vagy önálló tevékenységként gyakorolják a laktációs és szoptatási tanácsadást. Még hozzáteszem, hogy a laktációs tanácsadás olyan plusz, ami kimondottan az anyatejjel foglalkozik, annak minőségével, összetételével, méghozzá a legújabb nemzetközi kutatások tükrében, azokat felhasználva.

Természetesen a liga és az egyesület "összedolgozik", hiszen az anyatejes táplálás napjainkban újra előtérbe került.

Az önkéntesekre támaszkodó és a szakmai alapokon működő szervezet küldetése azonos: kiadványokkal, ismertető előadásokkal, tanácsokkal, személyes kontaktussal segíteni a fiatal anyákat, hogy minél többen megértsék, miért olyan fontos a szoptatás a babának.
Hiszen az nemcsak egy szoros testi-lelki kontaktus elindítója és egy sajátságos kommunikáció megalapozója anya és csecsemő között, hanem a baba számára a legtökéletesebb, leghatékonyabb tápláléknyújtó esemény is, amely egészségét szolgálja.

MTI