Péntek reggel sztrájk volt az ovinkban. Nem csak a miénkben, illetve a mieinkben. Az összes környékbeli oviban. Merthogy a múlt héten két olyan eset is történt, ahol az óvónők megsérültek. Nem, nem veszélyesek az óvodák, nem hullik a vakolat, semmi ilyesmi. Azért sérültek meg, mert a gyerekek megtámadták őket. Igen, a drága kis 3-4-5 évesek olyan sérüléseket okoztak, amikkel kórházba kellett menni.
Az egyik óvónőnek eltört az orra, a másiknak meg úgy a gyomrába fejelt egy kisfiú, hogy kórházba kellett szállítani megfigyelésre. Az információk ellentmondásosak voltak, mert a média valahogy nem harapott rá az esetre. Annyit sikerült megtudnom, hogy az orrtörős eset úgy történt, hogy két gyerek összeveszett, az egyik felkapott egy széket, és hozzá akarta vágni a másikhoz. Az óvónő meg közbelépett, és az arcát találta el a szék.
Nem, nem a munkásnegyed közepén élek. Nem, nem egy nyüzsgő nagyvárosban, ahol a rohanástól, a stressztől már a gyerekek is megőrülnek. Egy nagyon szép kisvárosban élek, országos átlagban a lakosság jól szituált, szép nagy házakkal, kertekkel, alig 10.000 lakossal. Igazi kertváros. A lakosok olyanok, amilyenek, itt is vannak hülyék, agresszívek, szegények, szépek, okosak, ultragazdagok. De bűnözés gyakorlatilag nincs, néha egy-egy betörés. Nem értem. Én ezekkel az emberekkel élek együtt, úgy gondolom ismerem őket valamennyire. Előre köszön a patikus, ismerem a rendőröket (főleg azt a kettőt, amelyik megbüntetett), a közértben csukott szemmel is eligazodom, nem tudok úgy végigsétálni a városon, hogy ne köszönjön rám legalább 5-6 ember, és most már – vigyorgok is erősen – a gyerekeknek is vannak barátaik, mennek az átkiabálások az úttest másik oldaláról. A hároméves lányom pontosan tudja, hol kell elfordulni az uszodához, hol van az orvosi rendelő, merre lehet kutyusokat nézegetni. Itthon vagyunk. Kisváros. Béke. A második eset mégis itt történt. Konkrétan abban az oviban, ami a fiam óvodája mellett van. Ismerem látásból az óvónőket és a gyerekeket is. A gyerekek szüleit nemkülönben.
És akkor ez történik. Egyfelől nem értettem, hogy miért kell ezért sztrájkolni, kvázi mi közöm nekem ehhez, nem az én gyerekem viselkedik így, miért engem büntetnek azzal, hogy otthon kell fognom a gyerekeket. Aztán elmagyarázták, hogy ez úgynevezett figyelemfelhívó sztrájk volt. Ugyanis az óvónők kezében nincsen semmilyen eszköz, hogy fellépjenek a szélsőségesen agresszív, viselkedésproblémás gyerekek ellen. Illetve tulajdonképpen értük. A szokásos lépéseket persze megteszik, szakpszichológus, nevelési tanácsadó, szociális munkás, javaslat terápiára. De ha a szülő nem működik együtt, vagy nem elég a heti 2x1 óra beszélgetés, akkor az ovi nem tehet semmi. Az iskolában a verekedős gyereket kizárják, a visszaesőket eltanácsolják, adott esetben speciális osztályba kerülnek. Az ovisoknál nincs ilyen. Miért nincs, azt nem tudom, igény az lenne rá. Meggyőződésem, hogy sok szülő szívesen vinné a gyereket kis létszámú, speciális oviba, ha tudja, hogy ez segítene a gyereknek. De ha nincs, akkor nincs. Viszont akkor mi van?
Mi a megoldás erre a jelenségre? Azt most nem firtatom, hogy mi az oka, egyfelől mert fogalmam sincs (a közhelyeket hagyjuk, minden eset más és más), másfelől meg ha nagyon belegondolok, hogy hova tart az a világ, ahol már négyévesen úgy gondolja a gyerek, hogy neki nemcsak ahhoz van joga, hogy a saját társait megverje, hanem hogy megtámadjon egy felnőttet, akkor rövid úton depresszióba esem. Szintén nem kívánok belegondolni abba, hogy ezekkel a gyerekekkel együtt járnak az enyémek úszni, játszóterezni, nyári táborba, és nagy eséllyel szintén ezekkel a gyerekekkel együtt fognak majd buszozni, iskolába járni, összetalálkozni biciklizés közben. Viszont nagyon elgondolkoztam azon, hogy kinek a felelőssége, hogy ezek a gyerekek nem kapnak megfelelő segítséget. És a többi gyerek meg nem kap megfelelő védelmet. Mert aki megtámadja az óvónőjét, az nyilván nem sokat cicózik akkor sem, ha a társairól van szó.
Nálatok történtek ilyen szélsőséges esetek az oviban? Milyen eszköz állt az óvónő rendelkezésére, ha a fent felsorolt, hagyományos intézkedések nem vezettek eredményre? Volt valamiféle párbeszéd a többi szülő között az esettel kapcsolatban? Tudtatok valamilyen megoldást találni, amivel segíteni tudtátok az óvodát? Egyáltalán, mi a véleményetek, ez a többi szülő által megoldható probléma, vagy egyértelműen az óvoda és az azt üzemeltető önkormányzat hatásköre a megoldás? Mi lesz ezekkel a gyerekekkel? Mi lesz a többiekkel? Van joga az óvodának sztrájkolni? Megoldás ez bármire is, vagy csak egy kétségbeesett kiáltás az óvónőktől? Ez egy jelenség, vagy egy-két elszigetelt eset, amit túllihegnek az érintettek? Mi a véleményetek?
Meni
