Múlt héten vidéken voltunk a szüleimnél, aztán vasárnap eljöttünk, de a gyerekeket ott hagytuk. Molly hetente többször is közli, mennyire nyugtalanul alszik, mert a hajósinas néha felébred, és sírdogál, mert a kadét újabban vészes recsegések közben dobálja magát az emeletes ágyon, és Molly fél, hogy leesik, vagy ha nem történik semmi, akkor azért ébred fel, mert az elmúlt években megszokta, hogy ott vannak a gyerekek, és néha rájuk kell nézni. Most már előre kárörvendően figyeltem Mollyt, hogy mivel próbálja majd helyettesíteni a „rosszul aludtam” mindennapos, hatalmas morális előnyét. Ez az előny régóta bosszant. Valaha én is rosszul aludtam, nagyon rosszul, és hetente kábé egyszer szinte egyáltalán nem. Néhány éve azonban, legnagyobb sajnálatomra, teljesen megszűntek az alvásproblémáim, nyilván, mert elértem a lelki tökéletességet. Jó, ha havonta egyszer van néhány álmatlan órám éjjel, de ezeket is kellemes regények olvasgatásával töltöm, így csak rengeteg elszánt ravaszság árán tudom Molly permanens alváshiányának morális fölényét ellensúlyozni hétköznapjainkban, mindenféle sokatdolgoztamokkal, fájaderekamokkal és egyebekkel. Most viszont, gyerekek nélkül oda a régi ütőkártyája.

Persze tévedtem. Molly ezen a héten is rosszul aludt, ugyanis ezúttal az zavarta, hogy „nem szuszog a lakásban egy kicsi lény”. Rögtön felajánlottam, hogy itt vagyok én szuszogó kis lénynek, de az én szuszogásom nem volt elég. Hozzáteszem, ha én sem lettem volna otthon, Molly nem rosszul, hanem egyáltalán nem aludt volna. Igen erős, higgadt és bátor nő, de neki is vannak gyenge pontjai, például az egyedül alvás.

Mindketten a magunk módján készültünk a gyerektelen pár napra. Én mozit és esti netes csatát szerveztem, nagy kertvárosi biciklizéseket vizionáltam, megfogadtam, hogy nem fogok minden időt munkákkal és elintézendő ügyekkel kitölteni, hanem igyekszem néha feltett lábbal olvasgatni, elmerengeni egy kávézó teraszán, vagy egy órán át heverni egy doboz citromos sörrel a kádban. Molly ezzel szemben mintegy negyven elintézendő dolgot tűzött ki maga elé, amitől egyrészt kezdettől fogva ideges és elégedetlen volt, másrészt nálam sokkal komolyabb embernek tűnt.

Nagy stratégák szerint a legtöbb haditerv addig tart, amíg el nem kezdődik az ütközet, és akkor gallyra megy minden: ezt az érzést mi is ismerjük, most sem volt másképp. Már vasárnap dolgoznom kellett, Molly viszont bebábozódott a Szívek szállodája néhány évadja előtt, amiket a megtévesztően férfias Medic gyűjteményéből kértünk kölcsön. Egy métert sem bicikliztünk, mert olyan kánikula volt, hogy a lakásból sem szívesen léptünk ki. Közben iszonyúan hiányoztak a gyerekek, de a kisebbikkel nem mertünk telefonon beszélni, nehogy kiakadjon, miután már megszokta a nagyszülők kedves kényeztetését, és elfeledkezett kicsit az anyukájáról meg az apukájáról. Én konkrétan videókat néztem a gyerekekről már a második nap, és sírtam (de Mollynak nem árultam el). Aztán ő is belelendült a gyerektelenségbe, és elkezdett ablakot mosni, plüssállatokat áztatni, felmosni, porszívózni és mosogatni, mire én kihívtam a villanytűzhely-szerelőt, a nyomtatószerelőt, aztán időpontot kértem az autószerelőnél, aztán csak fordítottam és fordítottam. Erre ő elment a boltba, mire én lementem locsolni, erre ő kipakolt egy szekrényt a gyerekszobában, erre meg én kezdtem mosogatni, erre ő elment fodrászhoz, akkor én is elmentem fodrászhoz, aztán visszaültem dolgozni, ő pedig elment bőrgyógyászhoz. Megjött az idős sütőszerelő, mondta, hogy nincs az az isten, hogy ezt a sütőt innen kiszedjük, ahhoz le kell ereszteni a vizet a fűtőrendszerből és le kell szerelni a radiátort, de lehet, hogy némi csövet is át kell helyezni. Mondtam, hogy akkor inkább nem sütünk, kifizettem, fejcsóválva távozott. Megjött a nyomtatószerelő, negyedórán át küzdött, majd diadalmasan felmutatott egy tollat, hogy ez volt a nyomtató mélyén. Ismerős volt a mozdulat, nemrég a mosógépszerelő húzott elő így egy játékkatonát a mosógép valami eldugott részéből. Megérkezett a számítógép is, amit a szüleim kérésére rendeltem, összeraktam, elkezdtem rá telepíteni ezt-azt. Pihenésképpen kimostam az akvárium szűrőjét. Közben Molly kiteregetett, dekopírfűrésszel kivágott egy darabot a kadét asztala mögé szánt kispolcból, majd megállapította, hogy nem jó hozzá a polctartó. Mérgemben elmentem tankolni, hazafelé vettem vécépapírt. Iszonyú meleg volt, és már azt se tudtam, hány óra. Hazaértem, közben Molly már elment két barátnőjével találkozni. Kocsiba vágtam magam, elintéztem két régóta húzódó hivatalos ügyet, aztán épphogy megérkeztem az esti találka-időpontra a Corvin mozi kávézójába. Egy asztalnál a Márki és Medic ültek derűs nyugalommal, szemből Molly közeledett bizonytalan léptekkel.

- Úgy néztek ki, mint a mosott szar – mondta a Márki.

- Hagyd, egész nap szexeltek, nincsenek Pesten a kölykök – legyintett cinkos mosollyal Medic.

- Hú bazmeg, tudtam, hogy valami kimaradt – sóhajtottam.

- Majd mozi után – nevetett fel Molly, és mindketten tudtuk, hogy mozi után hazavergődve nyomban mindketten hangosan hortyogva álomtalan alvásba zuhanunk.

Hajszálnyival a film előtt Orsi is megérkezett, aki az egész véres-nyálkás-üvöltős történet alatt úgy viselkedett, mint egy higgadt nevelőnő a 20-as évekből. Amikor egy úriembernek szétmarta a sav az arcát, Orsi kényeskedve azt mondta: hccih, majd elővett egy zsebkendőt. Amikor valakit agyonlángszóróztak, megigazította a szemüvegét, és megkérdezte a Márkit: nem hangos ez egy cseppet?

A film után beültünk valahová: Molly egyeseket kinevetett, másoknak utasításokat osztogatott, Orsi történetekbe igyekezett belekezdeni, Medic üres tekintettel nézett, a Márki pedig fennhéjázó arckifejezéssel ivott, és néha azt mondta: vagy úgy, ahá. Én nem bírtam abbahagyni az egész napos intézkedést: elmentem italt venni, aztán elmentem vécére, aztán újra elmentem, hogy megint kezet mossak, és kivegyem a lencsém, aztán cseppentettem a szemembe, aztán a hátizsákomban kotorásztam. Körülöttünk mindenütt nálunk 20 évvel fiatalabb, látszólag teljesen értéktelen személyiségű emberek harsányan jól érezték magukat.

- Rád férne egy nyugtatólövedék – mondta Medic.

- Ugyan – magyaráztam félálomban -, csak elintézek ezt-azt, amíg nincsenek gyerekek, és felteszem a lábam…           

- Persze – mormogta Medic. – Hogyne.

Jó hét volt, de igazából sosem tudtunk teljesen lenyugodni. Az utolsó éjjel csak feküdtünk ébren, és hallgattuk a vihart.

- Szörnyű lesz, mikor megérkezünk, és egyből ránk akaszkodnak – mondta Molly.

- Már alig várom – mormoltam. – De komolyan.

- Tudom, én is – nevetett Molly.

- Nézzünk valami kémfilmet – javasoltam.

- Éjjel két óra van.

- Akkor Szívek szállodáját.

- Okés.

Röviddel azután, hogy megérkeztünk a szüleimhez, az állítólag egész héten angyalszerű gyerekek máris párszor elestek, megsértődtek, sírtak és hisztiztek különféle dolgokért. Tudjuk, hogy megint nem lesz nyugtunk napokon-heteken át, és boldogok vagyunk.

Őrjöngő Farkas