Másfél éve költöztünk a jelenlegi albérletünkbe, mondhatni első látásra beleszerettünk a lakásba és a környezetébe is. A közelben erdő, a ház előtti fán gyakran tanyáznak mókusok, a párom munkahelye negyed óra gyalogtempóban. Minden kiválóan alkalmas arra, hogy kiszakadva a város zajából végre több időt tölthessünk együtt. És hogy a későbbiekben akár gyereket is vállaljunk itt. Nagy örömmel hoztuk hát haza a lányunkat ebbe a szuperotthonba. Aztán jött a hidegzuhany pár napja: a főbérlő úgy döntött, felmondja a szerződésünket.
Egy öt hónapos gyerekkel lakást találni nem kis kihívás. A bérbeadók többsége ugyanis a gyerekre pont ugyanolyan nem kívánatos tartozékként tekint, mint a kutyára és a macskára – azzal a különbséggel, hogy a háziállatokat nem védi a törvény, így adott esetben gazdistól kirakhatóak az utcára. A gyerekkel költözőkből viszont simán lehet majd illegális lakásfoglaló, akiktől az életben nem szabadul meg a tulaj. Legalábbis a telefonban pár kivétellel mind ezt sugallják. A gyerek is akadályozza némiképp az előbbre jutást: jó érzékkel sikítja el magát fejhangon, mikor épp vonalban vagyok és afelől puhatolózom, a félig bútorozott lakás lehetne-e esetleg bútorozatlan, vagy épp biztosítani próbálom a leendő főbérlőt arról, hogy a gyerek biztosan nem fogja a monogramját belevésni a koloniál szekrénysorba, hiszen még csak öt hónapos.
Úgy döntöttünk, hogy ha már menni kell, visszamegyünk a városba. Sok érv szól mellette, és még több (részemről) az agglomeráció ellen, így célirányosan három fő feltétellel kezdtem keresgélni. Alapvetően nincsenek nagy igényeink:
- csak bizonyos kerületek jöhetnek szóba, hogy mindkettőnk munkahelye jól megközelíthető legyen,
- a lakás mérete 50+ négyzetméter legyen, legalább másfél- vagy kétszobás,
- ne menjen rá a gatyánk a lakhatásra,
és ekkor megszólal a hang a fejemben: ön ebből kettőt választhat. Horror, hogy míg korábban egy 55 négyzetméteres panellakást 50.000 forintért ki lehetett venni, most jó esetben 95.000 forintért találni ilyet – a legfelső emeleten, panelprogram nélkül, régi nyílászárókkal, garantált nyári szaunával, télen hóátfúvással. De azt is nonszensznek gondolom, hogy egy 30 négyzetméteres lakásban kellene berendezkednünk, mert a pénzünkért a piacon ezt lehet kapni. Több hirdetésben is olvastam, hogy ez kis családnak ideális, de én valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy egy épp mászni tanuló baba ne ütközne mindenhol bútorba egy ilyen kis helyen. Meg hogy ne legyen kollégium, illetve bútorraktár érzete az egésznek.
Nem gondolom a helyzetünket reménytelennek, elvégre két hónapunk van kiköltözni. Már ez alatt a rövid idő alatt is találtunk pár olyan lakást, ami a képek alapján szimpatikus, illetve ismerősöktől is kaptunk tippeket. Ugyanakkor a fenti szempontokon túl számos más olyan apróság van, amit figyelembe kell vennünk, és itt érzem magunkat bajban. Mivel ezelőtt sosem költöztünk babával, tartok tőle, hogy elkerüli valami a figyelmünket. Számotokra milyen az ideális lakás, ahol kisbabával élnétek? Mire figyelnétek oda kiemelten az albérlet kiválasztásakor?
áfonyalekvár
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
