programajánló hétvége gyerek sziget

Immáron 15 éve egy hónapra a gyerekek paradicsomává válik a Hajógyári-sziget, június minden szombatján és vasárnapján. Így lesz ez az idén is, június 4-én, azaz szombaton „tárul Miki mókatára”: nyit a Generali Gyerek Sziget, ahol több száz féle „tennivalóból” válogathat a család.

Az első hétvégén a gyerkőcök kedvencei húzzák majd a „kiscipő alá valót” a színpadon: friss lemezzel érkezik a Bogár Muzsika zenekar és a Hahó Együttes, de a kicsik legnagyobb sztárja, Halász Judit és az örökös visszatapsot kapó Makám együttes is fellép. Vasárnap táncházzal folytatódik a móka, az Aranyszamár Bábszínház pedig előadja Az erdők könyve című darabot.

Mindannyian bekapcsolhatjuk az időgépet, a Történelmi Játszótér ugyanis az ötvenes évek Magyarországára visz vissza minket. Az ’56-os Emlékbizottság támogatásával létrejött helyszínen megcsodálhatóak a régi járművek, atyáink kultikus kerékpárjai, de a No megállj csak! Társasjátékban az egész család beszállhat a játékos múltidézésbe, ahol élő játékbábúként haladhatnak együtt a cél, no meg a retro ajándékok felé.

Új színhely A Kalózok Szigete, ahol Kincses térkép, kalózos akadálypálya, ügyességi játékok, kardozás és a kalózok rettegett hét próbája várja a tengerre termett kalandorokat. Nem csak „tengerre szállhatnak” az ifjú csemeték, de a Zuglói Önkéntes Tűzoltóság támogatásával most sokan régi vágyukat is megvalósíthatják, felszállhatnak egy óriási piros tűzoltóautó kormánya mögé is.

Ezúttal is visszatérő téma a kicsik környezettudatosságra nevelése, így a Gyerek Paradicsom helyszínén a környezetvédelem, az egészség és a helyes táplálkozás lesz a középpontban. Ezen a hétvégén például kertészkedni lehet, hogy a Gyerek Paradicsom igazi virágos kertté váljon.

Ha pedig mindez nem lenne elég, továbbra is kalandparkok, sportprogramok, ugrálóvárak, bohóc cirkusz és artista tanoda, kézműves foglalkozások, Kutyaház, Állatsimogató, Baba Játszóház és más programok tömkelege várja az egész családot. Jó hír a szülőknek, hogy a Gyerek Szigetre a belépés ingyenes, a részletes program pedig itt található.

Falusi Olimpia a szentendrei Skanzenben

Június 5-én játékos vetélkedővel idézik meg a közeledő Olimpia hangulatát a szentendrei Skanzen. Persze egy kis csavarral, igazi népi próbatételekre számíthatnak a résztvevők. A Falusi Olimpia programjaira egyénileg és családosan is nevezhetnek a helyszínen az érdeklődők.

programajánló hétvége gyerek sziget

A június 5-i programnapon nem szokványos sportfeladatokkal találkoznak a múzeumba látogatók. Felmérhetik, milyen erőkifejtésre, leleményességre, ügyességre volt szüksége elődeinknek a mindennapjaikban, munkavégzés közben. Két kategóriában mérettethetik meg magukat gyerekek és felnőttek egyaránt. Az „Olimpiai 10 próba” során korosztályi bontásban mérkőznek meg egyénileg a jelentkezők. A versenyszámok között lesz akadályfutás, kőhordás időre, rönkkinyomás, helyből távolugrás, bothajítás, kőlökés, kislabdával célba dobás, akadályjárás. A falusi olimpikonoknak a díjakat Fajthné Thuróczy Zsuzsanna ritmikus gimnasztika magyar bajnok adja át.

Aki családi vagy baráti körben, könnyed, vidám feladatokat szeretne végrehajtani, hogy testét és lelkét pallérozza, annak a Falusi Olimpia másik kategóriáját ajánlják a szervezők. A „Családmozgató helyszíneken” tucatnyi mókás feladat közül válogathatnak az érdeklődők: saroglyával történő szénahordás, petrencés rúd kitartása, „liszteszsák” cipelése, csutkadobás az olimpiai karikákba, mocsárjárás, „vízhordás” favödörrel, olimpiai totó, létramászás, koszorúkötés, zokni-, és nemezlabda készítése, kötélverés. A vakmerőbbek akár kipróbálhatják a háthengerlést, a csúszhoppolást vagy akár a nyiktámaszt is. Mindezek közül ötöt teljesítve falusi olimpikon-voltukat igazoló oklevelet kapnak a családok.

Részletes program itt érhető el

LEGO hétvége a Millenárison

A gyerekek igazi olimpikonokkal készülhetnek az olimpiára

Június 4-én és 5-én aktívan és játékosan készülhetnek a gyerekek az olimpiára, átélhetik az ötkarikás játékok izgalmait a Millenárison. A tematikus programok mellett idén is több millió LEGO® kockával, valamint a legismertebb és legnépszerűbb LEGO játékok, valamint olyan olimpiai bajnokok, mint Cseh Laci és Kiss Gergely várják a családokat.

programajánló hétvége gyerek sziget

Olimpiai hétpróba

A gyerekek találkozhatnak kedvenc olimpikonjaikkal és maguk is kis olimpikonokká válhatnak! Azok, akik mind a hét versenyszámban megmérettetik magukat, egyedi oklevéllel és ajándékcsomaggal gazdagodnak.

Dátum: 2016  június 4-5.
Nyitva tartás: 10:00 - 19:00
Helyszín: Millenáris Park
Jegyár: Napijegy - 599 Ft (3 év alatti gyereknek ingyenes)

Hivatalos honlap itt.

Hangszerkavalkád a júniusi Mizo-Pöttömkertben

Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye ismét koncertek sorát kínálja a nyár folyamán, azonban nem csak a felnőttek, de az apróságok számára is nyújt szórakozást. Június 5-én, idén második alkalommal lesz Mizo-Pöttömkert a Parkban, ahol a kreatív kézműves foglalkozásoktól, a gyerekjógán át a gipszszobrászkodásig számtalan program várja a csöppségeket.

programajánló hétvége gyerek sziget

Azeseményáradat a már ismert napindító jógával kezdődik, ami után Gáll Viki Ringató foglalkozásával lehet tovább hangolódni a az Óbudai Danubia Zenekar megannyi izgalmat ígérő koncertjére.

Bár az izgalom már-már fokozhatatlannak tűnik, a Csodák Palotája kísérletek bemutatója biztosan számtalan varázslatos meglepetéssel ejti majd ámulatba a kicsiket és szüleiket egyaránt.

A sok izgalom után jól esik a pihenés, mi más is lehetne jó kísérője mint egy igazi meseszínház. A „nagyszínpados” programok mellett számos egész napos foglalkozás várja a látogatókat. Mozgékony lurkók egész nap nyűhetik a csak rájuk váró tanulóbicikliket, kismotorokat, trambulinokat, de akár a Mini discoban is csöröghetnek egy jót, a Rippel fivérek kettőkor kezdődő bemutatója után pedig az artisták világába is belekóstolhatnak. A nap egyik legnépszerűbb látványossága pedig minden bizonnyal az Oldtimer Tűzoltóautó lesz, és ha minden igaz, kézilocsolóval locsolni is lehet.

A Pöttömkertet a gyermekek és a felnőttek egyaránt ingyen látogatják.

Az esemény Facebook oldala itt található.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?