Kende mozgásfejlődésében mindig a kortársai előtt járt. Korán felállt, kúszott, mászott, szaladt, ugrált. Emellé még megfékezhetetlen is volt, így az első másfél évben elég sok baleset érte. Leginkább akkor, amikor pont mellette álltam. Mára viszont az előnyt megőrizve megbízhatóvá vált, nem nagyon éri baj. Azért mindig rajta van a szemem a játszótéren, ahogy rohan a nagyfiúk után és utánozza az összes produkciójukat.

A múlt héten, amikor olyan szép tavaszias idő volt, levittük a motort is. Kende jókedvű volt, sokat rohangált a játszótéren. Hazafelé még akart trükközni egyet. Feltette a motorját egy alacsonyabb, de viszonylag széles kőkerítésre (kényelmesen elfér rajta a motor és még a két lába is), és felmászott rá. Nem szóltam semmit, megtette ezt már sokszor, és nem lett baj. Aztán az történt, amin már nem egyszer felhúztam magam, egy nagymama elkezdte nevelni őt. Hiába állok ott három méterre és figyelem a gyereket, sokan nem tudják megállni, hogy ne mentsék meg szegényt.

A hölgy módszere ez volt: ijesztően kimeresztette a szemeit és úgy sziszegte a gyerek arcába: „Gyere le onnan, leesel, leesel, LE-E-SEL!!” Kende lassan gurult előre, de közben figyelt a hölgyre. Ehhez pedig egyre hátrább kellett fordítania a fejét. Így persze nem tudott a kormányzásra koncentrálni. A kormány félrement, és az egyébként ügyes kisfiú leesett a kerítésről. Az eset leírása tovább tart, mint maga a kisincidens, de valahogy mély nyomot hagyott bennem az egész.

Kende szerencsére nem ütötte meg magát, csak megijedt kicsit, de bennem megmaradt a rossz érzés. (Pedig egyébként szeretem, ha más emberekkel ismerkedik, beszélget, játszik, de ez alkalommal gyorsabbnak kellett volna lennem és kedvesen meg kellett volna nyugtatnom a hölgyet, hogy nem lesz semmi baj.) Szerencsére itt a környékünkön gyakran hallom, hogy dicsérik, bátorítják a gyerekeket. Legalább is szeretném ezt hinni.

Szerintetek egyébként mire jó ez a gyakori szülői (nagyszülői) mantra: leesel, megütöd magad, kicsi vagy, kiszúrod a szemed, megharap a kutya, stb.?

Teofil