Mint tudjátok, nem vagyok egy konyhatündér, és gyakran folyamodok olyan megoldásokhoz, amelyek lecsökkentik a tűzhely melletti ácsorgás idejét és leegyszerűsítik a főzést. Persze szoktam friss alapanyagokból is főzni, és már a vietnámi Pho-leves elkészítésében is kezdek profi lenni – bár ez pont nem a leggyorsabban előállítható étel -, de sokszor használok zacskós vagy „kocka”cuccokat: leveseket, ízesítőket és készételeket is. Ezek főleg a sátrazós nyaralásainkon segítenek sokat, amikor a kölkök éhen akarnak halni és percek alatt kell ételt varázsolnom eléjük.
Sokszor kaptam már meg azt, hogy a zacskós ételek egészségtelenek és kárt okozom a gyerekeknek, ha ilyennel etetem őket. (Szerintem meg az arányokon van hangsúly, nem minden nap kerül zacskós leves az asztalra…) Ezért is örültem a lehetőségnek, hogy részt vehetek a Maggi szlovákiai gyárának látogatásán, ahol testközelből (és vicces, fehér köpenyben- piros hajhálóban) nézhettük végig a gyártási folyamatot az alapanyagoktól a csomagolásig.
Megtudtuk, hogy a termékekhez dehidralizált, azaz szárított alapanyagokat használnak: a gyárlátogatás során hatalmas zsákokban és műanyag dobozokban álló szárított zöldségekkel, fűszerekkel és egyéb alapanyagokkal találkoztunk, melyek komoly minőségellenőrzési procedúrán mennek keresztül, mielőtt a gyártósorra kerülnek. Az adott napi termelési terv szerinti termék receptúrája alapján állítják össze az alapanyagokat, amiket összekevernek és csomagolnak. A kedvencem az a gépsor volt, melyen akkor épp Jókai bableves készült: kolléganővel össze is kacsintottunk:
„Fő a bableves!”
Az összetevők bemutatóján kis tálkákban részletesen megvizsgálhattuk és meg is kóstolhattuk azokat az alapanyagokat, amelyek a zacskókba kerülnek (ezek azok, amelyek a csomagoláson fel vannak tüntetve): a Mexikói csilis bab alap tasakjában például 15 összetevő van. Lehetőségünk volt vaktesztre is: hat tányér azonos típusú leves (pl. marhahúsleves) közül kellett megmondani, hogy melyik kettő egyforma, és melyik miben különbözik a többitől (édesebb, sósabb, intenzívebb az íze, savanyúbb, stb.). Ezt két másik típusú leves esetében is eljátszottuk, a végén pedig elmondták, hogy melyik tányérban miből van több, mit kellett (volna) éreznünk.
Az ízlelőbimbóink feltuningolása után a szaglószervünket tettük próbára. Ahogy a terméktesztelőket tréningezik, nekünk is megmutatták, mire vagyunk képesek az orrunk segítségével: kis üvegcsékben lévő anyagokat kellett megszagolni, körbeadni, majd megtippelni, hogy szerintünk mi az. A kör végén elárulták, hogy mit tartalmazott az üveg, milyen fűszer illatát éreztük. Amikor végigszagoltuk az összes üveget, még nagyobb kihívás elé állítottak: az asztalon lévő összes üvegcse tartalmát meg kellett határoznunk (lapra felírni a tippeket). Ekkor örültem igazán, hogy nem dohányzom, így az illatokat teljes pompájukban éreztem. (Ezek egyébként szintén a Maggi-termékek alapanyagai.)
Azt is megtudtuk, hogy a termékek összetevőire szigorú WHO-szabályozás (és a cég egyéni vállalásai) vonatkozik, nem kerülhet olyan összetevő és olyan alapanyag-mennyiség a zacskókba (és kockákba), amely az egészségre káros. A termékek sótartalma például 2016 végéig közel 6 százalékkal, a telített zsírsav tartalom pedig több mint 12 százalékkal csökkent.
A tartalom mellett természetesen fontos az ízvilág is. Ha elfogadjuk, hogy egy zacskós nem lesz olyan, mint a nagymamánk főztje, azért – hála a termékfejlesztőknek – egyre távolabb kerülnek a dehidratált élelmiszerek a „műkaja” fogalomtól – én például két olyan krémlevest is kóstoltam a gyárban (amit korábban még nem ismertem), amelyeknek íze nagyon is közel állt hozzám. A vargányás gombakrémleves és a fokhagymakrémleves mennyei volt. A következő sátrazásra ilyet is viszek majd.
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
