A közelmúltban interjút készítettünk a szülészeti, orvosi műhibák kapcsán a téma szakértőjével, Dr. Ábrahám Lászlóval. Az ő sorai nyomán vetődött fel a jogos igény arra, hogy megkeressük Geréb Ágnest, az otthonszülések emblematikus alakját, akinek neve igen szerencsétlenül egybeforrt a szülészeti műhibákkal is. Ági – mert megtisztelt vele, hogy tegeződjünk – szinte soha nem ad interjút. A Bezzeganya kedvéért azonban kivételt tett és elmondta véleményét az otthonszülésről, a műhibákról, a kettős mércéről.
A blogon nemrég interjút közöltünk az orvosi műhibákról. A téma kapcsán joggal vetődött fel a kettős mérce kérdése. A praxisodban történt tragikus esetek kapcsán kérdezném, mi a véleményed az ún. kettős mércéről (kórházi halálesetek, sérülések vs. otthonszülési halálesetek, sérülések)? Elmondanád az olvasóknak, mikor és miért vontak felelősségre?
A büntetéseim, úgy tűnik, egyre súlyosabbak. Először – 1978 körül – a klinikai munkám során kaptam büntetést, amikor férjeket engedtem be a kisbabájuk születéséhez: fél évre kitiltottak a szülőszobáról. Itt sem a bűn, sem a büntetés nem volt tragikus.
A kilencvenes évek elején valakit vérzés miatt intézetbe szállítottam egy vidéki városban, ahol (több-kevesebb huzavona után) ellátták, majd egy-két nap múlva egészségesen távozott. Emiatt fél évre kizártak a Magyar Orvosi Kamara tagjai közül, ami akkoriban azt jelentette, hogy orvosként nem dolgozhattam. Ez ugyan nem tragikus eset, de a büntetés elég rosszul érintett. Annál is inkább, mert a büntetés végrehajtását már akkor megkezdték, amikor még az ügy nem zárult le. A fél év büntetés letelt már, amikor ügyvédem a következő lépcsőben megnyerte a pert, fölmentettek. Annyit se mondtak, hogy bocs – azért a fél évért…
A kilencvenes évek elején egy-két-három házkutatás és egyéb üldöztetés következett. Például egyszer, amikor egy jóakaró szomszéd meglátta a kislányom anyatejes kakis pelenkáját a kukában, és magzatszurokkal szennyezett magzatvizes pelenkának vélte. De ebből csak némi meghurcoltatás lett, utána a kislányom már további házkutatások nélkül, háborítatlanul kakilhatott a pelenkájába.
2000-ben, 11 év otthoni szüléskísérés után először viszont valóban tragédia történt. Ugyanolyan tragédia, amilyen nem sokkal később az akkori MÁV Kórházban és mostanság egy magyar szülészeti és nőgyógyászati klinikán, azzal a különbséggel, hogy a 2000-ben velünk történt tragédiáról minden sajtó tudósított, a MÁV Kórházban történt esetről és a pár hónappal ezelőtti klinikai történésről nem láttam híradást. Engem az e miatt (hét éven át) zajló büntetőeljárás során 2007-ben három év időtartamra eltiltottak a szülész-nőgyógyász tevékenységemtől. (Bizonyára a MÁV Kórházban is történt vizsgálat, belső vizsgálat, szakmai körökben. Rendőrségi, bírósági ügy nem lett belőle és nem hallottam róla, hogy megbüntettek volna bárkit akkor. A pár hónapja történt, szinte kísértetiesen hasonló klinikai történéssel kapcsolatban sem tudok rendőri nyomozásról.)
2003-ban is tragédia történt. Egy iker kisbaba, testvére megszületése után rosszul lett a méhen belül, ezért gyorsító injekciót (oxitocint) adtam az édesanya vénájába, aminek hatására azonnal meg is született (ez volt a cél, ezért adtam az oxitocint, így voltak a legjobb esélyei a kisbabának, császármetszést se lehetett volna gyorsabban elvégezni a legjobban fölszerelt klinikán sem), éleszteni kezdtük, de oxigénhiányos károsodást szenvedett és 7 hónapos korában otthonában meghalt. Amikor még kórházban volt, a mellette lévő inkubátorban egy ugyanígy megbetegedett, ugyancsak második ikerbabát ápoltak – ő kórházban született. Hogy ki volt ott a születésénél a kórházban, nem tudjuk. Engem két év letöltendő börtönre és tíz év munkától való eltiltásra ítéltek ezért, és a 2007-ben történt újabb tragédia, a vállelakadásban elveszített kisbaba miatt. Az ikerbaba oxigénhiányos károsodása kapcsán az oxitocin adását hozták föl súlyos, állítólag kórházi körülmények között soha el nem követett hibaként. Ugyanebben az évben szülésről szóló sorozat ment a tévében, ahol az egyik főorvosban föl se merült, hogy baj lenne, ha a tévé közvetíti, hogy a baba megszületése előtt intravénás oxitocint adott be az édesanyának, hanem büszkén belemondta a kamerába, és mivel rosszul lehetett hallani, még betűvel is kiírták. Vállelakadás miatt pedig Magyarországon még senkit nem ítéltek el – Angliában két év alatti 56, kórházban történt vállelakadás okozta haláleset kapcsán tanulmányt készítettek, vizsgálva az okokat (ezt is beadtuk a bíróságra az eljárás során) – Magyarországon viszont, az egyik bíróságra idézett főorvos tanúvallomása szerint nem fordult elő vállelakadás miatti halálozás. Bizonyára Angliában ennyivel rosszabb a szülészeti ellátás…
Ismereteid szerint a hazai otthonszülések kapcsán létezik bármilyen utánkövetése a szülési sérüléseknek akár anyai, akár csecsemő oldalról? Van egyáltalán statisztika például az oxigénhiányos újszülöttekről, vagy komolyabb hüvelyi sérülésekről, vagy akár kisebb problémák (inkontinencia, végbélrepedés) gyakoriságáról? (Tudomásom szerint kórházi esetekről ilyen nincs.)
Szerencsére komolyabb, anyai szülési sérülés a munkatársaim és általam kísért szülések kapcsán nem történt, az újszülöttekről pedig még ha nem is követnénk, mi van velük illetve a családjukkal, akkor sem lehetne nem tudni, hála a sajtó érdeklődésének. Gyakorlatilag mindenkivel kapcsolatban maradunk a szülés után is, így elenyésző az a család, akikről nem tudunk. Már unokája is született nem is egy velünk szült nőnek, bár nem pont attól a gyermekétől, aki otthon született. Minden évben van egy találkozó az otthon született gyerekekkel és családjaikkal, ami az Otthonszülés Napjához, április 7-hez kapcsolódik, és a tortenetek.szules.hu oldalon folyamatosan gyűjtjük a szüléstörténeteiket is. Egy kezemen tudom megszámolni, hány alkalommal történt olyan gátsérülés, amit tanácsosabb volt kórházban ellátni. Hála a kórházi segítségnek, ők is meggyógyultak.
Volt lehetőséged bocsánatot kérni a sérült kicsik, vagy az elhunyt baba szüleitől? Megtetted? Elfogadták?
Az egyetlen kisbaba, akit szülés közben veszítettünk el, a vállelakadásos kislány. Sajnos az ő szüleivel nem tudtam azóta beszélni. Amikor a szülésnél segédkező asszonytársaimmal a szülés utáni napon bementünk a kórházba az édesanyát meglátogatni, az édesapa elzavart minket a folyosóról. Csak láttuk egymást, csak egymásra néztünk. Nem tudtuk őt megölelni. Ezért a honlapunkon nyitottunk egy részt, ahová sok-sok együttérző, velünk szült és nem velünk szült család nekik szóló üzeneteit olvashatták, ha akarták. Ez 2007. szeptember 15-én történt. Azóta is minden évben gyertyát gyújtunk a kislányért. Érte is, a többiekért is – 2000. március 4-ére, 2003. december 24-re is. És még 2009. szeptember 4-re gyújtunk gyertyát, 2010. október 5-re emlékezünk mi is, a szülők is…(A két utóbbi dátumról most nem szeretnék többet mondani.) Nagyon fontos kapcsolatok ezek. Az egyik szülőpár meghívott bennünket kisbabája hamvainak elengedéséhez, másikukkal együtt kísértük a szegény kisbabát a szenvedéseiben a haláláig. Életre szóló, igaz barátságok szövődtek. Szeretem őket. És ők is engem, minket, akikkel együtt voltak a legnehezebb percekben. Hozzájuk ugyan nem mérhetően, de nekünk is nagyon nehéz volt és az is marad örökre.
Mit gondolsz, mi lenne az optimális modell a szülészetben? Támogatnád például kórházakon belül kialakított "születésházszerű" részlegek kialakítását, ahol háborítatlan szülésre lenne mód?
Születésház kórházon belül azért nem létezhet, mert a születésház fogalmát mi találtuk ki és vezettük be a munkatársaimmal, és maga a szó jelentése föltételezi a kórházon kívüli elhelyezkedést. De az, hogy a kórházakon belül legyen olyan rész, ahol a bábai modell szerint dolgoznak, az nagyon is elképzelhető, jó dolog. Nem gondolom, hogy jól szülni mindenkinek születésházban vagy otthon kell. Kórházban bábai modell szerint, kórházban hagyományosan, klinikán a legképzettebb szülészek, sebészek, legmagasabb fejlettségű monitorok között, otthon, születésházban, születésközpontokban – mindenütt lehet jól szülni, hiszen mindenki ott szül a legkevesebb komplikációval, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát. Egy nő, aki komplikációmentesnek ígérkező szüléséhez a kórházi közeget érzi biztonságosnak, otthon egészen biztosan nem szülne meg, vagy ha igen, nem jól. Az otthonszülés létjogosultságának elismerésével is, kórházon belüli bábai modell szerint működő egységek bevezetésével is csak szélesedik a paletta, amiből a nő információkon alapuló döntésével azt választhatja, amelyik számára a legnagyobb biztonságot nyújtja, egyben a legkevesebb komplikációra ad esélyt.
Van statisztikád a praxisodban/általában az otthonszülések során (akár nemzetközileg) és kórházakban történt halálesetekről (ezrelékesen)?
Nincs. De ki lehet számolni. Egyetlen kisbaba halt meg szülés közben – nem is tudni, hogy a születésházban halt-e meg szegény, vagy a kórházhoz vezető úton vagy már a kórházban, de ez nem változtat semmin. A másik két kisbaba, akiket elveszítettünk a huszonkét év alatt, oxigénhiányos károsodást szenvedett, egyikük 7, másikuk 14 hónaposan halt meg. A Pető Intézetben sok szülési károsodott, oxigénhiányos károsodást szenvedett gyermeket kezelnek – egyikük sem otthon született.
Hány olyan eseted volt, ahol a nálad kezdődött szülés kórházban ért véget? Ez megfelel a nemzetközi/hazai átlagnak?
10 százalék átlagban, és teljesen megfelel a nemzetközi átlagnak.
Ha nálad kezdődik a szülés és kórházban fejeződik be, az otthonszülésnek számít a saját statisztikádban, vagy kórházinak?
Az otthonszülés 10 százaléka kórházban fejeződik be. Ez az otthonszülés normális része, legtöbbször csak azért kell kórházba menni, mert elfáradunk, mert több az energiaveszteség, mint a töltődés – külső segítség kell ilyenkor ahhoz, hogy a szülés után még maradjon kedve az édesanyának örülni is…
Mennyit változott saját tapasztalatod szerint a kórházi hozzáállás a szüléshez mióta pályakezdőként kórházban praktizáltál? (Én úgy tudom, rengeteget az előnyére.) Jónak látod az irányt? Ha nem (nem teljesen), mi ennek az oka? Miben kéne még változniuk?
Rengeteget változott a kórházi hozzáállás, a szülésznők is, de a szakmai rutinok sajnos nem. Azért általánosítani nem lehet a hozzáállás terén sem, a szakmai rutinok esetében a változtatni bátor szülész-nőgyógyász pedig ritka, mint a fehér holló, annak ellenére, hogy meg is mondják egyes vizsgálatokról, beavatkozásokról, hogy szerintük sincs semmi értelme, semmi haszna, sőt, akár kára is van.
Az otthonszülést választókról sokan úgy gondolkodnak, hogy a saját szempontjaik miatt háttérbe szorítják születendő gyermekük biztonságát. Mit tudsz erre reagálni?
A nők saját szempontja nem választható szét (sem jogilag, sem élettanilag) a bennük lévő kisbabától. Nem vitatható, hogy akkor jár a legkevesebb komplikációval egy szülés, ha nem történik semmiféle beavatkozás – és ha nincs is rá szükség. Akkor halad a legolajozottabban. Az „olaj” az oxitocin, egy hormon, ami az anya szervezetében normális körülmények között magától fölszabadul. Ha viszont az anya fizikailag, lelkileg rosszul, akár csak kellemetlenül, kényelmetlenül érzi magát, akkor az az oxitocin fölszabadulását gátolja. Így minden, ami az anya kényelmét, a belső folyamatok szabad áramlásának lehetőségét segíti (a diszkrét fény, meleg, illatok, érintések, mozgások, hangok stb.), mind-mind a baba egészségét szolgálja. A baba konkrét megszületésekor pedig a napnál is világosabb, hogy az anya akkor változtatja meg a testhelyzetét, ha kényelmetlenül érzi magát, vagy valahol kellemetlen nyomás éri belülről – más szavakkal, ha a baba az anyát – nehéz útján kifelé haladva - itt-ott megnyomja, mert beleütközik az anyukájába, amikor nem a legjobban fér el – ilyenkor az anya a testhelyzetének megváltoztatásával, azaz kényelmének keresésével, a kellemetlen nyomás megszüntetésével elhárítja az akadályt, utat nyit a kisbabának, ezáltal a babát jelentősen kevesebb fizikai megterhelés éri a megszületése kapcsán. Tehát a szabad helyzetváltoztatás adalék a baba egészséges világra jöttéhez, valamint az anya kényelméhez.
Az otthonszülést pártolókról kialakult képnek egyesek szerint sokat ártott az, hogy azonosítanak az otthonszüléssel. Nem tenne jót az ügynek, ha más arcot, nevet társítanának hozzá? Van ilyen "arculatfrissítési" terv?
Ha nem engem azonosítottak volna, akkor mást azonosítottak volna. Ez törvényszerű. Nem nekem volt szükségem az azonosításra, kifejezetten utálom, hogy Jeanne d’Arc képébe bújtatnak. Nem vagyok se hős, se mártír, se gyerekgyilkos. Nem akartam én se harcolni, se híres lenni, szerettem volna szépen, csöndben, egyszerűen, legjobb tudásom szerint, az anyáktól folyamatosan tanulva, a stafétabot átadásához utódokat tanítva, örömöt adva és kapva szüléseket kísérni, közben anyának, feleségnek, nagyanyának, testvérnek, anyám lányának lenni, örömömet megosztani. Ahogy más bábák más helyen, ahol nem a hierarchia, hanem a demokrácia érvényesül a szülés körüli ellátásban is. Nem sikerült sok minden belőle. Itt egy idevágó idézet, ami jól kifejezi azt, ami velem is történt – egy 1995-ben magyarul is megjelenő, remek amerikai könyvből: „Milyen furcsa, hogy azok, akik azt állítják, a szülés a szeretetről, gyöngédségről, az emberi méltóságról és a gondoskodásról szól, kívül találják magukat, és követelniük kell, hogy meghallgassák szavukat. Mennyire fölfoghatatlan, hogy radikálisoknak és harcosoknak bélyegzik meg őket. Milyen lehetetlen dolog az, hogy össze kell szedniük minden erejüket, szervezkedniük, beszédet mondaniuk, pénzt gyűjteniük és tárgyalniuk kell azért, hogy mások is észrevegyék a szülésnek és az anyaságnak emberi dimenzióit.”
Az otthonszülés tudtommal jelenleg nem TB támogatott. Mennyibe kerül pontosan, ha valaki így szülne?
Pontosan? Pontosan annyiba, amennyit hálapénznek szoktak adni mostanság: 150 ezer Ft-ba. És ez a mi időnkben nem így volt. Most tényleg csak az engedheti meg magának, hogy legálisan otthon szüljön, akinek pénze van. A mi időnkben az otthonszülés mindenki számára egyformán elérhető volt attól függetlenül, hogy volt-e pénze, milyen színű volt a bőre, melyik párthoz, vallási felekezethez tartozott vagy nem tartozott. Nem a pénztől függött, hogy otthon szül-e, hanem attól, hogy maga a nő információk birtokában hogyan döntött.
Az otthonszülőkről él egy olyan kép is, hogy gyolcsruhás, pénzes, szinte szektaszerűen állhatatos hívei a módszernek. Igaz ez? Kik választják az otthoni szülést?
Eleinte pár éven át kizárólag diplomás értelmiségiek választották, később lett segédmunkás is bőven, és köztük a skálán mindenki – sok tehetséges művész, sok remek szakember. Hogy gyolcsruhában járnak-e? Van olyan is. De ha akár egy olyan is van egy tüntető tömegben, akkor lehet sejteni, hogy őt fogják lefényképezni a fotóriporterek… Egyébként hogy kik választják az otthonszülést most, azt nem tudom, de az én időmben volt egy közös jellemzőjük: szerették a szabad választást, belső szabadságuk fontos volt nekik, szerettek tájékozódni, felelősséget vállalni önmagukért (egyben a gyermekeikért). Nagyon kevés valódi szélsőséges ember csapódott hozzánk, de olyan is volt.
Mit gondolsz azokról a nőkről, akik a programozott császármetszést választják? A szabadság a szülésben értelmezésed szerint rájuk is kiterjed? Mit mondanál egy ilyen nőnek?
Azt, amit az anyukám mondott nekem mindig. Elmondta, amit gondolt, amit tudott, aztán hagyott dönteni, és abban támogatott, amit döntöttem – akkor is, ha nem egyezett a döntésem azzal, amit ő javasolt volna.
Kinek mondanál kategorikusan nemet az otthonszülésre?
Szakmai indokok természetesen vannak. De csak azt mondom kategorikusan, hogy nem javaslom az otthonszülést ezért meg azért. A döntés az anyáé – dönthet ugyan úgy, hogy nem kíván tájékozódni, belefolyni a szakmai döntésbe, a bábára bízza (de ez nem szokott előfordulni). Előfordultak viszont személyes okok, ami miatt inkább másik bábát ajánlottam magam helyett. Amikor már megtehettem, hogy válogatok, és én is választható voltam, azaz már nem egyedül voltam független bába az egész országban, mint az első tíz évben, akkor végképp nem mentem el olyan emberekhez, akikkel nem volt jó érzésem. Ha sikerült, tisztáztuk a rossz megérzés, ellenszenv, félreértés, egyéb dolgok okát, ha viszont nem tudtunk dűlőre jutni, inkább más ment oda, vagy közülünk senki. Ez legalább annyira fontos a szüléskísérésnél, mint a szakmai rész. Hogyan is lehetne jelen egy olyan bába egy háborítatlan szülésnél, aki ellenszenvez a szülő nővel? Hogyan tudná akkor védeni, gondoskodni róla, szeretettel körülvenni? A szüléskísérésbe nem fér bele a hazugság…
Nagyon köszönöm az interjút!
Center
