Nem mindenki élvezi a szilveszteri tűzijátékot - a háziállatok a szekrény alatt, a hangérzékeny autista kisgyerekek pedig anyával-apával, és fülekre szorított kézzel várják, hogy vége legyen.
Elmúlt a karácsony. Siker volt, de eléggé túlpörgött az ifjúság a végére. Ahogy írtam az előző posztomban, a karácsonyi készülődessel jócskán elmaradtunk, de végül 24-en mindent bepótoltunk, ami tervben volt. Lett fa, feldíszítettük és sütöttünk 10 db mézeskalácsot is a Kerstmannak. Ezekben Soma nagyon ügyesen segédkezett nekem. A sütit igazából pont azért csináluk, hogy legyen egy kis kihívás: hosszányúlni a tésztához, nyújtani, stb… Végül egész jól ment, ügyesen, szívesen dolgozott anyújtófával meg a formaszaggatóval is. Hozzá egyébként nem nyúlt a tésztához és meg sem kóstolta a kész süteményeket, bár ez utóbbira nem is számítottam. Traktoros csúcsdíszünk lett végül, amire a gyerek csak annyit mondott, az nem csúcsdísz, hanem lufi – hát köszi. Az apjával csináltuk este, mikor már aludtak, Édes volt egyébként, mert 25-én amikor felkelt és mondtam neki, hogy menjünk le, nézzük meg, járt-e nálunk a Kerstman, akkor kikerekedett a szeme, hogy jaj, a csúcsdísz, a Kerstman nem látta a traktoros csúcsdíszt (nem az ajándékokkal kezdte, ezen kicsit meglepődtem). Megnyugtattam, hogy megcsináltuk, ne aggódjon, a Kerstmannak is biztos nagyon tetszett.
Nyugalomban telt el az ünnepek első fele, ahogy terveztük is. Az öcsémék látogattak meg minket a barátnőjével. Ez mindig elég érdekes szituáció, mert a lány lengyel- itt élnek 120 km-re. Ők egymással angolul kommunikálnak, így amikor itt vannak, akkor mi ugrálunk a nyelvek között. soma viszont nem beszél angolul (valamit szerintem ért a mesékből, amiket így néz, de ez részletkérdés), és ha jelen vagyunk ,hollandul sem, így az interakció közte és az öcsém barátnője köztt gyakorlatilag lehetetlen. Viszont nagy szemekkel mered a lányra (már amikor tudomást vesz róla)…láthatóan feszélyezi a helyzet. Ezzel együtt is jól telt a látogatás. Mondjuk nem is lehetett volna másképp, hiszen még szuper ajándékot is hoztak.
Most pedig előttünk van az ünnepek második része. Szilveszter/Újév napja. Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hgy hangérzékeny autista gyerekkel abszolút nem ez a kedvenc napom az évben. Itt hivatalosan déltől hajnalig lehet petárdázni, tűzijátékozni. A tavalyi szilveszterülnk a körülményekhez képest meglepően nyugodtan telt. Soma reggel nagyon félt, de viszonylag gyorsan megszokta, hogy a ház előtt hajigálják a petárdákat. Akkor akadt ki “csak”, amikor nagyobb robbanótöltetek durrrantak a szomszéd ember (nem a 10 éves gyerek, hanem az apja) a kukában robbatgatta a tölteteket, fém szemetesben tette ugyanezt. És ezek már ne azok a petárdák, amikkel a “mi időnkben” szórakozott az ifjúság. Egyik-másiktól az ablakaink remegnek (4 mm-es kirakatüvegeink vannak).
Nem tudok pártatlanul vagy akár kedvesen írni erről a szokásról, mert kimondhatatlanul utálom. Nemcsak mióta gyereem van. Mi azok vagyunk,akik nem szerveznek szilveszterre programot, hogy itthon tudjunk lenni a macskával, aki szerecsétlen szintén egész nap retteg. Így volt már a gyerekek előtt is. (az előző cicám is nagyon félt, de nemcsak a tűzijátéktól, hanem a villámlástól is. Még Pesten aktunk, mikor hatalmas viharban, amit az emberek megvárnak inkább a metróaluljáróban, sprinteltem haza a macsekhez, hogy ne legyen egyedül).
Furcsa módon, idén még nem nagyon hallottam, hogy elkezdtek volna a rakétákkal játszani – mert ugye ez sosem csak abban az egy napban történik – de azért készülünk. Közben Soma megtanulta a fülére szorítani a kezét, ha valami hangos/stresszes. Ez biztosan segíteni fog valamennyit a zaj elviselésében, bár nem tudom átadni, mennyire szívszorító, amikor a gyereked így próbál túlélni valamit, ráadásul a saját otthonában. Meg vettem fülhallgatót is (még nem avattuk fel) legrosszabb esetben ezt is ki tudjuk próbálni. Egyébként meg várjuk, hogy vége legyen.
A szomszédaink anyagi helyzetét egyébként egész jól le lehet mérni abból, hogy az éjféli tűzijáték milyen hosszú. Itt a legtöbb házná/utcában saját tűzijáték van, nincs egy nagy városi. A 20 méteres körzetünkben minimum 4 helyen fognak lőni. Még sajnos idén sincs benne a pakliban, hogy együtt “élvezzük” ébren a gyerekekkel, mert a 4 éves sem tud éjfélig ébren maradni, a másfél éves meg pláne nem. (Soma már jó ideje nem alszik délután, ha aludna, akkor menne talán). Így maradnak az előző évekből megszokott “mindketten fogunk egy bébiőrt és fülelünk mellett, hogy melyik gyerek mikor ébred fel a tűzijátékra/ki-ki beköltözik a hozzá beosztott gyerek szobájába preventív jelleggel” forgatókönyvek. Az első szilveszter tette be nálunk végleg a kaput a kiságyban alvásra Sománál. Szegényem a tűzijátékra riadt fel és annyira mély nyomot hagyott benne, hogy onnantól soha többet nem volt hajlandó a kiságyban aludni.
Az év vége a vissza és előre tekintés ideje is egyben. Arról már írtam valamennyit, hogy miket értünk el ebbe az évben, még fogo is majd részletesebben az intézményekről/testvérkapcsolatról írni. Rengeteg energiánk benne, de úgy általánosan jó irányba haladnak a dolgok. Sokat tanultunk a autizmusról magáról, a gyerekeinkről és saját magunkról is. Időnként a saját képességeinket feszegetjük, aztán túllépünk valamit, amiről azt hittük, az a határ. Csakúgy, mint mindenki más.
A jövő év is sok izgalmat ígér.
Some februárban 4 éves lesz, iskolába megy. Ez egy olyan lépés, amire mindannyian nagyon készülünk és kissé szorongva tekintünk. Különösen a júliusig tartó időszak ígérkezik húzósnak, amikoris egy héten belül 3-4 csoportba fog járni egyszerre 3 különböző helyszínen. A sulit megtaláltuk. Ismerős, szintén autis anyuka is nagyon dicséri, akinek odajár a fia, meg több, nem-autistát nevelő szülő is, akikkel beszéltem (még persze a suli saját magát, de az ilyesmit szeretm fenntartásokkal kezelni). Logisztikailag egy közepes katasztrófa, de meglátjuk, mogoldjuk majd valahogy. Egyelőre a lehetőségek boncolgatásánál tartok a tervezésben – pl péntekenként fél 3-ra kéne odaérni a gyerekért 20 km-re innen úgy, hogy az meg a kicsinek az alvásideje, és hazafelé még Soma fog jó eséllyel elaludni a kocsiban- szóval bébiszitter (nincs), napközi (nincs) vagy taxi nem szeretném, mert megint egy új inger).
Ármin pedig májusban két éves lesz, ő is megy a nagyfiús csoportba majd. Vele kapcsolatban is van hova fejlődni, mert az éjszakai alvása egy katasztrófa és aszókincse pedig 19 hónaposan kimerül abban, hogy “ja”, amit szintén nem használ konzekvensen. Kissé aggaszt a kisebb fiam, megmondom őszintén, de jövőre sok minden el fog dőlni vele kapcsolatban is.
Van még néhány családi terv is a jövő évre – kisebb-nagyobb utazások elsősorban. Idén terven kívül ugyan, de megjártam Magyarországot a kisebb fiammal, ami nagyon tanulságos volt, a következő út tervezéséhez. Jövőre szeretném elvinni mindkettőjüket.
Újévi fogadalmam nincsen. Aki nem alszik, az ne fogadkozzon. Céljaim vannak, úgymint tanulni, főleg a szociális es szenzomotoros fejlesztésről minel többet, valamint még két ruhaméret mínuszban (az első kettő-és-fél Zsé hatására megvan J)
Boldog új évet kívánok mindenkinek! Legyen szép a Szilveszteretek!
Hollandremulet
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
