Már néhány hónap eltelt, hogy olvastam egy cikket egy fiúról, aki akkor kezdte a börtönbüntetését gyilkosság miatt. Nem is tudom, mi vitt oda, hogy elolvassam, de nem bírtam a végéig abbahagyni. Hosszú hetekig foglalkoztatott a dolog. Nem is amiatt, hogy hogyan lehetne megmenteni ezt a fiút, sokkal inkább amiatt, ahogy a szüleiről nyilatkozott.

Elmesélte, hogy a kamaszkor kezdetétől módszeresen ellenkezett a szüleivel. Semmit sem fogadott el, amit ők mondtak. A barátai eleinte neki is kicsit túl vagányak voltak, de imponált neki, hogy együtt lóghattak. A tanulmányi eredménye romlott, mert nem érdekelte a suli, sokat lógott, elkezdett cigizni, olcsó bort ittak a haverokkal, és sok heccelődésben részt vett. Úgy szereztek pénzt cigire meg italra, mikor elfogyott a zsebpénzük, hogy megállítottak időseket, vagy kisebb gyerekeket és elszedték tőlük a pénzüket, értékeiket. A szülei kaptak figyelmeztetéseket az iskolától, hogy nem jelent meg a gyermekük, később jegyzői figyelmeztetést, és olyankor mindig volt beszélgetés is, de alapvetően semmi sem változott. A tesóival is megromlott a viszonya. Lépésről lépésre távolodott a családjától.

Aztán egy nap megint pénzre volt szükségük, és ő vállalta, hogy megveri azt a hajléktalant a pénzéért. Nem is ütött nagyot, de ő kezdte, a többiek meg segítettek. Jól helybenhagyták az öreget. Nem élte túl. Most, hogy túl van több tárgyaláson, kihallgatáson, ilyen-olyan beszélgetésen, rádöbbent, hogy milyen marhaságot csinált. A legmegdöbbentőbb kijelentése valahogy úgy szólt, hogy legjobban a szüleit sajnálja, mert ők tényleg próbáltak neki segíteni, tényleg szerették mindig és tényleg jó szülők, de ő volt az, aki ment a saját feje után. Sok év börtön vár rá még.

Aztán eszembe jutott egy rokon, ahol egy nap a 16 éves, nádszál karcsú lány azzal állított haza, hogy „anya, egy-két hónap múlva szülök”. Pedig a szülőkkel napi kapcsolatban volt, sokat beszélgettek, a kapcsolatuk jó volt, bár a fiújával kevésbé voltak jóban. Ekkorra azonban a fiú lelépett már. Az anya és az apa csak álltak döbbenten, hogy jaj, Istenem, most mi lesz. Mert valljuk meg, nincs ember a földön, akit ez ne sokkolna. És elkezdődött a vész elhárítása, vagy inkább a tűzoltás. Még fel sem ocsúdtak, eljött a szülés ideje. Folyamatosan keresték a szülők az okokat, hogy miért nem mondta el időben a gyermek a terhességet, hogy miért várt ilyen sokáig. Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán, és tulajdonképpen jól megvannak, de az az évekkel ezelőtti bejelentés alapjaiban rengette meg a családot.

És igen, a barátnőmék esete is bevillant, mikor sírva mesélte: a gyerek börtönben ül, drogot árult. Itt volt előjel, mert a drog nem volt ritka vendég, meg tünedeztek el otthonról dolgok, amiket a gyerek eladogatott, hogy finanszírozhassa a szenvedélyét, de minden kimagyarázható volt. Aztán a házi őrizet, majd az újabb arculcsapás, mikor a háziőrizetben is rajtakapták a dílerségért, és mikor a zokogó, rettegő gyereket elvitték, vagy mikor a tárgyalás után az anya meg se ölelhette a fiát, nem beszélhetett vele… Hogy jut idáig egy család?

Együtt jártam főiskolára egy édesapával, akinek két nagyon szép lánya volt. Vidéki város, csendes élet, jó barátok, jó neveltetés, jó iskolák… Aztán egy nap az idősebbik lány megismerkedett egy fiúval. Udvarias, csendes fiú, ahogy a szülők látták. Aztán a kapcsolat zátonyra futott. Mégsem ő az igazi, mondta a lány. Kissé rátelepedő, kisajátító, féltékeny típus magyarázta, ezért szakított vele, de harag nem volt, a barátság megmaradt. Egy este hiába várták haza, nem jött. Ez a fiatalember, mert nem bírta elviselni a visszautasítást, meggyilkolta az ő szemük fényét. Az apának kellett a lányt azonosítani.

Az egyik gyermekem osztályában esett meg az az eset, hogy a nyolcadikos sikeres vizsga után elindult egy csapat tizennégy éves ünnepelni. Az egyik az otthoni bárszekrényből konyakot hozott, a másik egy teli üveg viszkit. Mondom, ünnepelni szándékoztak, vagy 6-8 fiatal. A Duna partig jutottak, majd felbontották az italokat. Nagyon jól érezték magukat. Mikor az egyik lány a nagy viháncolásban leesett a padról és nem bírt felkászálódni, ráadásul meglátták a napi futását végző tanárnőt, ott hagyták az üres üvegekkel, és eltántorogtak. Ha a tanárnő nem veszi észre és nem telefonál mentőért, rosszabb vége is lehetett volna a bulinak, így csak a detoxikáló, sok hányás, életveszély, meg némi szülői fejmosás lett belőle.

Biztos, hogy minden ilyen esetnek a hátterében felelőtlen, figyelmetlen szülők, rossz gyerek-szülő kapcsolat áll? Több esetet testközelből figyelhettem. Közben pedig azon jár az agyam, hogy vajon az én kamaszom, fiatal felnőtt gyerekeim biztonságban vannak? Tudok róluk, a barátaikról eleget, hogy békével fekhessek le minden este? Vagy van aggódnivalóm? Az enyémek is belemennének egy heccelődésbe? Az enyém se merné megmondani, hogy teherbe esett, vagy inkább, mivel a lánykám kicsi még, ez egyik fiam hazaállít, hogy a barátnője mindjárt szül? Vagy mire kiderül, hogy drogozik, már nem biztos, hogy tudok segíteni?

Minden újabb ilyen hír hallatán hálát adok, hogy mi eddig megúsztuk. Mert illúzióim nincsenek. Egyre inkább úgy látom, hogy a szülői jó nevelés, a figyelem és a jó kapcsolat mellé egy jó adag mázli is szükségeltetik. Ahol személyesen ismerem az ilyen eseteket, ha nagyon akarom, rá tudok némi vizes lepedőt húzni a szülőkre, de ezek mondvacsinált vádaskodások inkább, mint valós dolgok. Biztos, hogy nem tökéletesek a szülők, mint ahogy én sem. És biztos vagyok benne, hogy én ugyanannyi, ha nem több hibát követek el, mint ők, ami a gyermeknevelést illeti. Egy szülő igyekszik, amire tehetségéből, idejéből, figyelméből telik, hogy jó alapokat kapjon a gyerek, aztán csak reméli a legjobbakat. És kívülről annyira könnyű okosnak lenni.

Gyakran eszembe jut, hogy én hogyan reagálnék, ha szembesülnék valami hasonlóval. A sokk garantált. De mikor nem végzetes a dolog, tehát van még megbeszélési lehetőség, én vajon mit mondanék? Hogyan reagálnék? Felkészülni nem kell ilyen esetekre, mert annak ellenére, hogy én egy sor ilyet fel tudtam a közelemből sorolni, ezek nem általános dolgok. De egyáltalán nem is kell ezekkel foglalkozni, mondván, én jól, odafigyelve, jó kapcsolatban nevelem a gyerekeimet?

nagycsaládos

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?