A szép idő a fogyózó csapatot is megszépítette, és sportolni is könnyebb, ha süt a nap. A tavaszi szoknyák. vászonnadrágok egyre kackiásabban állnak, még azokon is, akik bevallották, olykor-olykor bűnbe esnek az étkezés terén.
Almajemima: újra sportolok, de szénhidrátra vágyom megint
Az elmúlt hét eseményei közé tartozott, hogy újra elkezdtem sportolni. Kevésbé intenzíven, mint a sérülésem előtt, a futás helyét power walking és elliptikus tréning vette át, 180 helyett 140 körüli pulzussal, 40-60 percig. Állítólag ez talán jobb is zsírégetés-szempontból. A yogilatest ugyanott folytattam, ahol abbahagytam, de bizonyos pozíciókat nem tudtam megcsinálni, mert a póztól függően még mindig fáj a bokám.
Az evés... Hát ez nehezebb téma. Sajnos a sport újrakezdésével megint rám tört a délutáni szénhidrátéhség. Hiába ettem banánt, müzliszeletet mozgás előtt, hiába a sok lassan felszívódó szénhidrát reggelire, a kardio jellegű mozgás után mindig rám tör a terhességi kívánósság erejével a cukor, tészta iránti ellenállhatatlan vágy. Ilyenkor megtört az akaratom és ettem. Csokit, kekszet, ilyesmit.
Ezen bűnöktől eltekintve viszont jól, egészségesen étkeztem, sok salátát, grillezett zöldséget, sovány húst, halat. Kicsit kevesebbet mutat a mérleg, mint a múlt héten, ami jó. De ha a szénhidrát-rohamokat ki tudnám védeni, sokkal eredményesebb lehetnék. Ehhez várom a kommentelők tanácsát.
Citabella: kockás a hasam a szalonnaréteg alatt
Az érdekes, de szokatlan jelenséget a férjem vette észre, nem kis meglepetéssel nyugtázva a tényt. Hát nemhiába futok, súlyzózok, jógázok, szaladgálok – gondoltam önelégülten, majd másnap reggel ráálltam a mérlegre. Nem kellett volna. Kétheti bűnözés nem maradt következmény nélkül, egy kiló hopp, visszaugrott a a a… nem is tudom hová, mert a nadrágok, tavalyelőtti tavaszi szoknyák mind barátságosan simulnak ahová kell, és határozottan szélesebb a vállam a csípőmnél. Sőt, mint már írtam, kis fantáziával már a derekam is észrevehető.
A következő két hétben viszont jóvá kell tennem a mulasztásaimat, ráadásul nehezített terepen: pörgős hét áll előttem, nem valószínű, hogy eljutok futni, jógára meg biztosan nem. Utána pedig elutazunk itthonról, ami bármilyen következménnyel járhat, attól függően, milyen lesz a kedvem és a helyi kisbolt kínálata, és hogy lehet-e egész nap a szabadban hancúrozni.
Meni: dicséretek és bókok után kedvet kaptam a ruhatár-frissítésre!
Igen, kedves drukkerek és ellendrukkerek (tudom, nincs is ilyen), eljött a történelmi pillanat, megdicsérték az alakomat, ajnároztak, hogy milyen szépen lefogytam, és hogy milyen ügyes vagyok. És hogy ki volt ez a szívemnek oly kedves rajongó? A lányom óvónénije, akit kb. három hétig nem láttam. Off, de mielött leszeditek a fejemet, reggel hétkor még csak a
segitő van ott, délután pedig a napköziből hozom el őket. Na, szóval a lényeg, hogy nem láttuk egymást, aztán most meg igen, és jól körbe udvarolt. Kellett hozzá négy és fél kiló mínusz, és a tavaszi időjárás.
Ugyanis végre eljött az az idő, hogy kibújhattam a farmerszoknyából, pulóverből, és
elővehettem a vékony vászonnadrágot, a tavaszias felsőket. Hát, mit ne mondjak, tetszem magamnak. Vékonyabbak lettek a combjaim, újra van derekam, a hasam is látványosabb kisebb lett, bár egy kis poci még befigyel. A férjem is mondja, hogy igenis lehet látni a változást, de nála soha nem tudom eldönteni, hogy belülről, emocionális alapokon lát jó nőnek, vagy valóban és teljesen objektiven annak gondol. Most megvan a külső megerősítés, hogy van változás. Így már bátran ki merem mondani: eljött az a pillanat, amikor fel kell(ene) frissíteni a ruhatáramat....édes istenem, hogy vártam ezt a pillanatot. És a fogyókúrának még nincs vége. De már látom a bűvös számokat az alagút végén....
