Fogyisaink küzdenek, egyrészt a vendégségben eléjük rakott terülj-terülj asztalkák kínálatával, az egyéves melletti szinte törvényszerű alvásmegvonással és a talán ebből is adódó szénhidrát-éhséggel. De kitartanak, becsülettel, és legalábbis őrzik az eredményeket.
Befutott Meni is, naplóját a bejegyzés végén olvashatjátok.
Citabella: Nem adom fel, míg egy darabban látsz
Már épp elkezdtem volna megírni, de Rohtah szerencsére részletesen is kifejtette, mitől nem bírtam fogyni a héten. Alvásdeficit, bingó! Fogzó egyéves mellett pont annyi esélyem van normálisan működtetni az anyagcserém, mint nem sóvárogni bárminemű édesség után. Pont semennyi. Úgyhogy a fogyinapló eheti eredménye a kezdeti súlytól számított mínusz fél kiló, a legjobb értékhez képest plusz másfél kiló. De elkeseredni mégsincs okom, mert centire mérve azért nem ennyire rossz a helyzet, bár a derekam sajnos eltűnt. Folytatom, ha már elkezdtem, és várom a csodát.
Almajemima: Fejszés embert a fejfájásra!
A hét jól indult: a kommentelők tanácsára elkezdtem krómot szedni, hátha csillapítja a szénhidrát-éhséget. Keveset és jól ettem: zabkását, salátát, tengeri halat, sovány húsokat, grillezett zöldséget.
Aztán sajnos jött a hét második fele, vacsorameghívásokkal, késő esti lakomákkal, visszautasíthatatlan desszertekkel.
Aránylag sokat sportoltam, a futás helyétt power walking, elliptikus tréning és úszás vette át. Jógáztam is, de nem ám az álmosító hatha-jógát aludam végig, hanem kemény ashtangával izmosodtam.
A hétvégén viszont rettenetes migrénnel kellett megküzdenem, mely másodszor tört rám életemben. Sírtam a fájdalomtól és azt kívántam, bárcsak jönne egy fejszés ember és megszabadítana szenvedéseimtől. Sokat hánytam is, így ma reggelre a fejfájással együtt pár kilótól is megszabadultam, de hiába jó a mérlegen ilyen kis (már viszonylag) súlyt látni, tudom, hogy egy-két nap, és visszaáll minden a régibe. Ezen a héten valószínűleg nem sikerült fogynom, de ami a sportot illeti, megint jó vágányon vagyok.
Meni: beruháztam pár új ruhára örömömben
Az elmúlt napok nagy eseménye, hogy túl vagyok a ruhatáram felújításán. Semmi egetverő örjöngésre nem kell gondolni, egy tavaszi nadrágszoknyát, pár rövidujjú felsőt és egy-két ujjatlan felsőt vettem. Általában gyors vásárló vagyok, van 3 boltom, ahol nagyon nekem való a választék, árban és stílusban is. Ide beugrom, gyorsan megveszem, ami kell, és már megyek is. Igazi buy and go tipus vagyok, megörülök a hosszas válogatástól. Próbálni se próbálom fel a ruhákat, pontosan tudom, hogy az adott boltban milyen méret a megfelelő, és ha mégis valami gebasz van, akkor legfeljebb visszacserélem. Na, ehhez képest most a kedvenc boltomban hatalmas adag ruhát akasztottam a kezemre, és vagy negyed óráig próbálgatnom kellett. Közben egyszerre szívtam a fogamat (utalom a próbafülkéket), és vigyorogtam vadul a tükörképemre. Ugyanis a próbálgatási kényszer hátterében az állt, hogy öt év óta először fogalmam se volt, hogy milyen méret lenne a megfelelő. Azt tudtam, hogy amit eddig hordtam, az már nem jó, és ettől virágos jókedvem kerekedett. Kissé remegve vettem le a fogasokról a ruhákat, nagyon szarul érintett volna, ha a méretezést illetően csalódnom kellett volna. De nem kellett. És ami még jobb kedvre derített, hogy visszatérhettem olyan szabásvonalakhoz, amiket már régen száműztem az életemből. Hát ez most kicsit picsogós, cosmo-lilás naplóbejegyzés lett, de hát tulajdonképpen ez volt a fogyókúrám egyik célja. Akkor meg kéretik elviselni türelemmel :)
