Tildi kisfia méhlepényleválás miatt koraszülött lett, hiába küzdöttek az életéért, három nappal a szülés után elvesztették őt.

A tragédia után hét hónappal fogant meg a kislány, akit császármetszéssel segítettek világra a 39. héten. Te is megosztanád szüléstörténeted? Küldd el nekünk a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!

Kislányom születését megelőzi egy sajnálatos esemény, mégis azt kell mondjam, hogy maximálisan elégedett vagyok a veszprémi Cholnoky Ferenc Megyei Kórházzal és a szülész-nőgyógyászommal.

2005-ben szültem már egy kisfiút, Ákost, aki sajnos korán született, korai méhlepényleválás miatt, császármetszéssel… Bár az orvosok, szülészek, koraszülött intenzíven dolgozó gyermekorvosok, nővérkék, csecsemősök és mindenki tényleg mindent megtett kisfiamért, ő sajnos három napig élt csak, és talán a jelent látva jobb is így (az dobja rám az első követ, aki volt már hasonló helyzetben). Az én életemet azonban sikerült megmenteniük (nagyon sok vért veszítettem), akkor azt mondták, nekem még dolgom van itt… ezt akkor nem ilyen egyszerűen fogtam fel, mint ahogy talán most olvasható.

A következő terhességgel 7 hónapot kellett várnom, ez igazából egyezség volt a nőgyógyásszal, szerintem ő sem hitt abban, hogy nekem tényleg 7 hónapra összejöhet a következő várandósság! De összejött… Egy nap híján 7 hónapra megfogant kislányom, Franciska! Ákost 2005. október 14-én szültem, Franciska 2006. május 13-án fogant. Az orvos, akinél Ákost is szültem, szinte értetlenül állt a helyzet előtt, de természetesen velem örült!

A 9 hónap alatt csak egyszer mentem el a magánrendelésére, azon a bizonyos 30. héten, mert biztos akartam lenni abban, hogy minden rendben van kislányommal, ekkor kértem is egy plusz ultrahangot, és csak ekkor fizettem az orvosnak.

A 36. heti ultrahangon közös megegyezés alapján beutaltak a kórházba a biztonság kedvéért. A 39. héten pedig császármetszéssel világra segítették Franciskát. A szüléshez hozzátartozik, hogy 2007. január 25-e csütörtökre esett, ezen a napon nem dolgozott volna a doktor, akinél Ákost szültem, azonban megcserélte a műszakját, hogy ő vezethesse le szülésemet.

A szülésnél ott volt beöltözve az osztályvezető főorvos, hogy ha kell, közbelépjen, ismertek már engem ott, tényleg mindent megtettek, hogy rendben menjen minden. Azért kellett császármetszéssel szülnöm, mert volt már egy, a két terhesség közt elég kevés idő is telt el, és úgy gondolták, jobb, ha elővigyázatosak.

Legnagyobb örömünkre egészségesen világra jött Franciska 3400 grammal és 53 cm-rel, aki azóta elmúlt 4 éves, igazi belevaló, nagyszájú, szuper kislány. A kórházzal maximálisan elégedett vagyok, az orvosok, csecsemős nővérek, szülésznők, mindenki, de mindenki mellettünk állt, segítettek, támogattak minket, szülő nőket.

Mielőtt hazajöhettünk, elköszöntünk a doktor úrtól, és megkérdeztük, hogy mivel tartozunk. És vajon mi volt a válasza? „Ugyan… én annak örülök, hogy világra segíthettem Önnek egy egészséges kisbabát, remélem, még találkozunk, és segédkezhetek a következő kisbabája születésekor is! Kérem, ha tudnak, hozzanak egy fényképet kislányukról, Franciskáról!” Nem fogjátok elhinni, a fénykép azóta is ott van a doktor úr rendelőjében!

Azt gondolom, ez az orvos mindent megtett értünk, függetlenül attól, hogy ez a „dolga”, és függetlenül attól, hogy az első, szomorú eseményről nem nagyon tehettek.

Kedves leendő anyukák, csak pozitív hozzáállást a kórházakhoz és az egészségpénztár által finanszírozott orvosokhoz!

Tildi33