May Szilviával beszélgettünk
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelent a Fásli utcai állatkórház újabb esetei. Nem cécózol a szövegben: szó esik olyan borzalmas dolgokról, mint a bundába fúródott üvegszilánkok, a lépfene, bozóttífusz és a színpompás Scola Undoritis nevezetű, gyorsan terjedő fertőzés. Kislánykorodban sok baleset ért? Féltél a kórháztól?
Nem maradt fenn kimondott gyerekkori kórházi emlékem, még a mandulám is megvan. Viszont annál több állatokkal kapcsolatos segélynyújásra emlékszem. Megfordult nálunk eltévedt vadnyúl, törött szárnyú galamb, fészekből kiesett rigó, kidobott náthás macskakölyök, depressziós papagáj, éhségsztrájkot folytató mocsári teknős és még sok minden más. Ezek mindegyike szigorúan tiltólistás volt hazahozatal szempontjából, és aztán persze mégis nálunk kötöttek ki és a lehető legalaposabb ellátást kapták anyám jóvoltából.
Egy másik könyvsorozatodban, az Imbusz mesterben az egyik főszereplő egy háromlábú kutya, akihez hasonló felbukkan egy másik mesében is, ami az Író Cimborák blogon jelent meg. A te életedben is van egy háromlábú kutya?
Egy időben volt egy whippetem, négy lába volt és utolérhetetlen sebességgel száguldozott keresztül az autópályán, játszótereken. Mondjuk ha valami, akkor a szófogadatlansága az tényleg hasonlított Pudlimászéra.
A humorban bővelkedő szöveg és a képek vicces részletei remekül összecsengenek, kiegészítik egymást. Néhol a kép a humor fő forrása. Hogy találtatok egymásra Petrók Ildikóval, az illusztrátorral?
Ildivel évekig art directorként dolgoztunk egy reklámügynökségen. Mindketten nagy állatrajongók vagyunk, és időközben született egy titkos játékunk. Nap mint nap szállítottam Maci macskám életéről egy-egy újabb epizódot. Arról, hogy éppen hol dolgozik, miket csinál a munkahelyén, hogy hogyan csinosítja magát (mert nem csak büszke, hanem rettentő hiú is volt). Remekül szórakoztunk mikor elképzeltük hogyan vonul kis lakktáskájával az utcákon a nagy vörös kandúr, a bundája frissen bodorítva - tulajdonképpen mi már akkor elkezdtük írni ezt a könyvet, valahogy sokkal szórakoztatóbb volt, mint a munkahelyi életünk.
Hogy folyik az együttműködés? Volt közös ötletelés?
Együtt találjuk ki a karaktereket, a történetvázakat, neveket... a képekről, különleges gyógyászati berendezésekről is együtt ötletelünk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mondjuk ülünk a kertben, előttünk egy mentatea, plusz egy jegyzetfüzet, és fulladozunk a nevetéstől, amint rálicitálunk egymásra az őrültebbnél őrültebb ötletekkel. Aztán eme ötletszilánkok alapján nekiülök, és megírom a meséket.
Milyen volt a Fásli utcai állatkórház első részének fogadtatása? Kaptál visszajelzést a gyerekektől?
Nagyon jó volt a visszajelzésekkel találkozni. Például olvastam már a könyv szabadon átdolgozott folytatását, egy elsős kislány tollából, saját illusztárciókkal ellátva.
A Facebookon pedig kaptunk fotót, amin egy bekötött torkú kisgyerek bújja a könyvet... ezzel gyógyítva magát Illetve szintén a Facebookon, és ez nagyon jól esett: mikor egy anyuka kérdezte, hogy mit ajánlanának a mandulaműtét előtt álló kislányának, a Fásli Utcai Állatkórház lett a befutó.
Nem csak íróként, hanem házi kozmetikumok készítőjeként is tevékenykedsz, amellett, hogy dramaturgként, forgatókönyv-íróként is dolgozol. Melyik a legkedvesebb számodra? Hogy képzeled a jövődet?
Nincs konkrét foglalkozásom, azaz bármi azzá válhat, amit el tudok végezni, kedvvel, és persze ha az másoknak is örömet okoz. Ez azt is jelenti, hogy párhuzamosan sok dolgot csinálok, s épp mostanra jutottam el oda, hogy mégiscsak szűkítenem kell, ha el szeretnék mélyülni... Nagyon úgy néz ki, hogy ezúttal az írás kerül ki győztesen.
Ezt mindannyiunk érdekében remélem! Köszönöm a beszélgetést!
A könyvbe itt lehet betekinteni.
kertedi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
