Aki ismeri a Fertő-tó mellett elterülő kalandparkot, az tudja, micsoda extrém hely. Fél méter mély tavacskában kacsát lovagolni, nyuszi-, süni- és vaddisznóháton ügetni szélsebesen, erdei esküvőn részt venni mindenféle állatok közreműködésével, aztán ha még mindig bírjuk a feszültséget, akkor Babszem Jankó kisvasútját is kipróbálhatjuk. De vigyázat! Félúton vakond mászik ki a földből, velőtrázó pillanatok! Kis családomnak ez sem volt elég azonban: megspékeltük az ott töltött időt egy örök életre megmaradó kalanddal.
Várandós voltam harmadik gyermekünkkel, amikor még egyszer, utoljára kimentünk a nagyobbakkal, mert a baba miatt egy időre ki kellett hagynunk ezt a szuper parkot. Ám csak ott esett le a tantusz, hogy a legtöbb dologra bizony nem fogok tudni felülni a hasam miatt, így aztán az Apa-Kicsi-Nagy trióból képeztünk duókat mindenféle verzióban, úgy próbálták sorba a mutatványokat.
Rögtön a bejáratnál van egy remek kis játék, a Sárkányvasút. Ez egy kb. 4 méter magasan húzódó pálya, amin sárkány alakú kocsik közlekednek, melyet az ember önerőből hajt. Fentről végig lehet tekinteni a parkon, újabb kalandokat választani a napra, igazán jó kis nyitány.
Ez az egyik kedvencünk, így többször is felment rá a család. Felmászik, sorban áll, beül, lemászik, felmászik, sorban áll… így ment ez már hosszú ideje, férjem ki is szállt a mókából, abban bízva, hogy a Nagy lába hamar elfárad, s akkor végre haladhatunk tovább. A fánk-virsli-ajándékbolt jellegű könyörgések kevésnek bizonyultak, nekik kaland kellett – ezen a játékon kb. nyolcadszor…
A sokadik kör végére ért a két sárkánylovas, mikor is a Nagy kikötötte a Kicsit, majd kiszállt, hogy kisegítse. Igen ám, de ekkor megtörtént a baj.
Míg visszafordult a sárkányhoz, a motor beindult – mint utóbb kiderült, úgy érzékelte, hogy üres a sárkány -, és kisfiammal a gyomrában elindult tovább a pályán, ahhoz a peronhoz, ahol a beszállók várakoznak. VárakozNÁnak, ha épp lenne valaki, de Murphynek megint igaza lett, a totálisan tömött vidámparkban éppen senki nem akart magassági sárkányon lovagolni.
Ilyenkor pedig az „üres” kocsik várakoznak, amíg valaki be nem akar ülni.
A látvány onnan lentről a következő volt: 4 méter magasan a 3 éves kisfiam kikötve ül egy kvázi nyitott kocsiban, lányom mögötte pár méterrel a peronon, és senki, de senki nincs, aki épp be akarna szállni, mert akkor szép lassan elindulnának a beszálló peron felé ők ketten, a kisfiam és a sárkány – és nekem viszonylag kevés időm lenne megbolondulni.
Adott pillanatban még magyarul sem jutott eszembe egy árva szó sem, nemhogy németül, így aztán Apa ment el keríteni egy alkalmazottat. Ám mire visszaértek, a probléma megoldódni látszott: az én ügyes és nagyszerű lányom volt a megmentő. Mint utólag elmesélte, annyira megijedt attól, hogy öccse ki akar majd szállni a nyílt pályán, hogy visszamenjen hozzá, hogy jobbnak látta megelőzni őt: elindult a sínen s az akkor épp csigalassan vánszorgó sárkány farkába kapaszkodva átlendült az állaton, és visszamászott öccse mellé. Hogy hogyan sikerült kiviteleznie mindezt, amikor ott már a peron is véget ért, a mai napig nem értem, akkor pedig végképp nem voltam beszámítható állapotban.
Mire a szerelő megérkezett a szerelőládájával, és mint kiderült, természetesen magyar anyanyelvével, addigra az én gyermekeim már egymás mellett ülve integettek a sárkányból. Már csak meg kellett várni, hogy jó szerelő bácsink a tucatnyi üres sárkány útnak eresztése után végre levarázsolja a gyerekeinket onnan föntről.
(A dolog technikai része: a kocsi 15 kg alatt nem érzékel súlyt. A fiam nem érte el ezt a súlyt, ezért indult el a kocsi. Hibát sem a park, sem mi nem követtünk el, mert a szabály szerint ők ketten már ráülhettek együtt. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas mázli, hogy a lányom volt vele, nem mi, mert én pocakkal tuti nem másztam volna már át ott, férjem pedig, aki leginkább egy félálomban lévő lajhár vérmérsékletével éli világát, nem biztos, hogy hatásos segítség lett volna akkor és ott.)
Hogy mindez másodpercek töredéke alatt ment végbe, azt az elmondások alapján kénytelen vagyok elhinni, de hogy pontosan 12. 345 db ősz hajszállal lettem gazdagabb, az egészen biztos. És a másik, amiben még ennél is biztosabb vagyok, az az, hogy nekem van a legnagyszerűbb nagylányom a világon, mert eszébe sem jutott sokkot kapni, hanem azonnal mászott és ugrott, intézkedett és mentett.
Hazafelé a következő diskurzus hangzott el a kocsiban, mert a történet így teljes:
- Ha több időm lett volna átgondolni a helyzetet, inkább fennhagytam volna Öcsit, végül is nekem tuti nem hiányozna, mellesleg úgyis jön az utánpótlás.
- Ne mondj már ilyeneket, így is majd’ meghaltam ott lent, akár meg is szülhettem volna a nagy idegben!
Végül férjem zárta le a beszélgetést a következővel:
- Nézd a jó oldalát: fent ragadt egy, aztán két gyereked a magasban, oké. A helyzetnek azonban előnye is van, nem is egy. Például 4 méter magasan a gyerekrablók népsűrűsége igen kicsi. A szervkereskedőkről nem is beszélve! Fő félelmeid kiütve, a gyerekek meg megmentették egymást, ahogyan az elvárható volt. Végül is az én véreim, vagy mi!
Ez hát a mi extrém kalandunk, az én örökké pörgős gyerekeimmel a főszerepben, és természetesen happy enddel, ahogyan az kell.
K.
Neked is van humoros történeted? Küldd el nekünk a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
