Erre a beszélgetésre azért mentem el, mert bevallom, nem látok se a férfimozgalmak, se a mostani nőmozgalmak mélyére. Azt akartam tudni, van-e róla valahol értelmes párbeszéd és továbbgondolásra érdemes tartalom, ami azért nem akadémiai székfoglaló. Az online felületeken és magazinokban túltengenek a kocsmai egyszerűségek, és meg akartam valahogy érteni, hogy a témában miért beszél pár általam tisztelt és szeretett, intelligensnek és árnyaltnak megismert személy is úgy, mint egy sértett kisgyerek és egy fundamentalista tévéprédikátor keveréke. Jegyzeteltem tizenkét oldalt, aztán arra jutottam, hogy a kerekasztal-beszélgetésen megismert kutatónak adok igazat: először pontosan határozzuk meg, hogy valójában miről is beszélünk. Magunkban pedig azt, mennyire nyomogat bennünk gombokat a másik megszólalása.

„A nemek közötti egyenlőség javítását célzó mozgalmak hagyományosan a nők elnyomásán akartak változtatni. A feminizmus előretörése után ma egyre több fejlett országban jelennek meg a férfijogi mozgalmak is, amelyek felhívják a figyelmet a férfiak vélt kihívásaira és problémáira, legyen szó a mentális egészségről, a testi autonómiáról vagy a hadkötelezettségről. A férfijogi követelések ugyanakkor egyaránt kivívják a konzervatívok és egyes nőjogi szervezetek haragját; előbbiek a társadalmi kohézió megbomlását, utóbbiak a nők hátrányos helyzetének relativizálását látják a kezdeményezésben” – írták a szervezők. Én pedig kíváncsi lettem, hogy a mire jut néhány ember egy pódiumon, akit vélhetően úgy szerveztek össze, hogy minimum a csapat fele nagyon és alapvetően fog egyet nem érteni egymással. Ez be is következett, a Magyarországon nem túl ritka eldurvult csata elmaradt, és a résztvevők igyekeztek valamennyire ráhangolódni egymásra.  

Miről is beszélünk?

Az, hogy egyes megszólalók pontosan mit mondtak, azt ez a cikk részletesen és alaposan leírja, nem biztos, hogy nekem meg kéne ismételnem. Érdemes végigolvasni, higgadt beszámoló, és írásban még inkább látszik, mennyire kevés erre egy kétórás esemény – nem is sikerült túl sok közös következtetést levonni. Ahogy Hadas Miklós kutató a végén kimondta: jobban jártunk volna, ha szűkebb területen maradunk, kiválasztunk egyvalamit – legyen ez akár a fiúk és lányok helyzete az oktatásban, vagy a családi jogalkotásban az anyáknak és az apáknak adott munkaerőpiaci, adózási, nyugdíjhoz kapcsolódó kedvezmények vagy azok hiánya – és azt jártuk volna alaposabban körbe, főleg ha valós, és alapos ismeretekkel rendelkezünk a témáról.

Van-e bennünk fájdalom a témával kapcsolatban?

Azt meg már én teszem hozzá, hogy az erős érzelmi érintettség sem tesz jót. Márpedig a pódiumon és a közönség soraiban is ült jópár ilyen ember. Az elemi sértettség vagy igazságtalanság-érzet erősen torzíthatja meglátásainkat valamivel kapcsolatban, és addig nem is tudunk higgadtan gondolkodni a témáról, amíg a bennünk dúló vihar valahogy le nem csillapodik. Kezdem kapisgálni, miért hallok sokaktól a témában hajmeresztő kinyilatkoztatásokat. Mert elemi sérelmeket őriznek magukban, amit társadalmi problémaként fordít le az agyuk – de társadalmi problémákat a lehető legritkábban lehet zsigerből megoldani.

A hospice mozgalomban nem jelentkezhet önkéntesnek friss gyászoló, vagy haldokló szerettét ápoló személy. Én személy szerint helyesnek tartom ezt a korlátozást. Azon tűnődöm, hogy lehetne ezt lefordítani kifejezetten férfi-vagy női jogokkal foglalkozó tudományokra vagy szakpolitikára, és maradna-e viharosabb történelmű helyeken elég ember, aki elég okos, elég tájékozott ÉS elég higgadt, érzelmileg érett jól átgondolt, sok fontos szempontot figyelembe vevő döntések meghozatalára.

Már ha egyáltalán van ilyesmire igény.

Sokféle feminizmus, sokféle férfimozgalom sokféle helyen

„Ronthatják-e a nők helyzetét a férfijogi mozgalmak?” – tette fel a moderátor a kérdést, és pillanatok múlva kiderült, hogy a kérdés messze túl általános. Mely férfijogi mozgalmakról beszélünk, mely földrészen (ahol milyen épp a nők helyzete…), mi ezek célja? Halász Géza (Férfihang) viszont nyíltan kimondta: igen, jócskán van olyan férfijogi mozgalom, amelynek az a kifejezett célja, hogy ártson a feminista mozgalomnak”, amit az a meglepő kijelentés követett, hogy szerinte már csak azért is, mert azok nem képviselik a nők érdekeit.

De 2023-ban, amikor kismillió feminista irányzat és kismillió férfimozgalom van, ilyesmiket kijelenteni meglehetősen leegyszerűsítő szemlélet, ráadásul az általuk képviselt problémákat sokszor nem is a „férfi” vagy „női” helyzet, hanem az egyén kulturális, rassz vagy éppen anyagi helyzete is erősen befolyásolja. A semmit ragozzuk, ha egy kalap alá vesszük egy közép-amerikai, fekete nő helyzetét egy mondjuk jómódú, skandináv férfiéval, és egy idős, aluliskolázott, elszegényedett kelet-európai nyugdíjaséval, legyen az férfi vagy éppen nő. A jog pedig nem ad sok mindenre megoldást, ahogy Nógrádi Noa nőjogi szakértő rámutatott: a jog annyit ér, amennyi betartatható belőle. Ehhez csatlakozott a vita több résztvevője azzal, hogy vannak problémák, amik jogi eszközökkel nem is igazán kezelhetőek.

Például a neveltetés, a kulturális közeg, a jogba nem öntött elvárások, a nemi szerepekhez kapcsolt megoldási módok, viselkedési sémák és nagy csoportokat érintő kognitív torzítások.

Vagy a szimpla tájékozatlanság. A tények hiánya vagy a tények elferdítése.

Oktatásban, egészségügyben bukdácsoló férfiak, láthatatlan és fizetetlen gondoskodást végző nők, évszázadok egyenlőtlenségek és változó viselkedésformák

Szil Péter, a Stop Férfierőszak képviselője hozta fel, hogy a láthatatlan, fizetetlen munka nagy részét nők végzik, és például a „Nők40” korábbi nyugdíjba vonulási lehetősége mintha ezt akarná némileg kompenzálni. A gondoskodás vagy annak elmaradása látványos következménye, hogy míg a házasságban a férfiak jobb, a nők rosszabb egészségi-mentális állapotban vannak, mint egyedülálló társaik, válás után a nők nagy része jobb fizikai és mentális állapotba kerül, míg a férfiak nagy részének jellemzően romlik az egészsége, ha elválik vagy megözvegyül – nem mert kifejezetten diszkriminálná őket bárki vagy a jog, egyszerűen megszűnik az eddig megkapott női gondoskodás.

A férfijogi szakértők visszatérő témája volt a fiúk látványos lemaradása az oktatásban – amit diszkriminációként lehet érzékelni, rosszabbul tanulnak, kevesebben járnak felsőoktatásba, több büntetést kapnak, többen buknak ki menet közben. Nógrádi Noa szerint azonban ez nem „diszkrimináció” inkább annak a lecsapódása, hogy a jelenlegi oktatási rendszer tulajdonképpen egyik gyereknek sem kedvező (ezt ő kevésbé finoman fogalmazta meg), illetve annak „mellékhatása” hogy a lányok többségétől jobban elvárják az engedelmességet és a szabálykövetést.

Férfinak lenni ma egészségügyi rizikó, állapították még meg a férfimozgalmak képviselői, a férfiak inkább válhatnak baleset, mentális betegség, elhanyagolt krónikus vagy súlyos betegség áldozataivá, többen lesznek közülük öngyilkosok, és rövidebb ideig élnek.  A kutató ezt azzal árnyalta, hogy ezek a megállapítások tényszerűek ugyan, de főleg az aluliskolázott, rosszabb anyagi helyzetű, esetleg származása miatt hátrányos helyzetű férfiakra igazak különösen.

Mit kezdjünk az erőszakkal?

Az erőszak mint olyan sokak fejében a férfiakhoz kötődik, ami ellen számos férfimozgalom tiltakozik, vagy a férfiakat ebben a témában áldozatnak látja és láttatja. Az erőszakszervezetekbe történelmileg jellegzetesen férfiak kerültek, a katonai sorozás a legtöbb országban férfiakra nézve kötelező. A homo sapiens hímje általában valamivel nagyobb a nősténynél, ami  (ha adott esetben tényleg így van), ad némi előnyt a férfiaknak, ha erőszakkal akarnak valamit elérni egy náluk fizikailag gyengébb nőnél. A férfimozgalmak szereplői szerint ez is egyfajta hátrány „a férfiak vannak olyan szerepekbe jellegzetesen berakva, ahol erőszak áldozatává válhatnak”.

A kapcsolaton belüli erőszak más téma: ha leválasztjuk a gyerekek elleni erőszakról (itt kis híján éles vita kerekedett abból, hogy egy kisfiú vagy kislány „jobban” védendő-e erőszakos viselkedés ellen, illetve hogy a nőket védő plusz jogi intézkedéseket értelmezik-e gyerekek esetében külön a két nemre..), akkor a legtöbb kultúrában a kapcsolati erőszakok nagy részében a férfi az elkövető – amire válaszként születtek nemzetközi jogi egyezmények és kezdeményezések. Az Isztambuli Egyezmény például.

Amit, mint kiderült, sokan úgy elleneznek, hogy nem ismerik pontosan a szövegét.

Mit sikerült kihozni a vitából?

Nekem különösebb egyetértést vagy közelítő álláspontokat nem nagyon. Hadas Miklóssal egyetértve túl tág keretek közt mozgott a téma, az általánosítások pedig nem vittek minket nagyon sehova, míg a részleteket (nyugdíj, oktatás, kulturális beidegződések megváltoztatása) nem volt idő megvitatni.

A vita mélypontja számomra ott volt, amikor az egyik résztvevő bedobta, hogy a problémák nagy része abból ered, hogy „régebben a férfiak és a nők közt elég jól el volt osztva, ki mit csinál és kinek mi a dolga, és ez mostanában felborult és összekeveredett”.  Az ilyen rettenetes mondatok   gyökerét valahol egy pszichológusnak kéne először kibogoznia, tények ugyanis nem nagyon vannak benne (illetve nem tudjuk meg ebből, mire gondolt pontosan a megszólaló) de arra kiválóan alkalmasak, hogy bennünk beállítódásunk alapján nyomkodjon bizonyos gombokat, amiből érzelmileg elfogult, társadalmi jelenségek értékelésére értelmezhetetlen reakciók fognak születni.

Amire a vita estéje óta én személy szerint jutottam:

  • Nincsenek „a férfiak” és „a nők”. Ha így kezdesz egy kijelentést, szinte 100%, hogy hülyeséget fogsz beszélni, illetve kapsz egy csomó sehova nem vezető beszólást olyanoktól, akiken megnyomtál valami érzelmi gombot.
  • ha valamiről nem tudsz eleget, ne legyenek róla sarkos állításaid (ennek illusztrációja volt az Isztambuli Egyezmény, amiből Nógrádi Noa felolvasott egy passzust, mert a beszélgetés másik résztvevője homlokegyenest az ellenkezőjét állította, mint ami valójában abban van)
  • ha érzelmileg erősen érintett vagy egy témában, igen óvatosan közelíts, és ne akarj másokat is érintő akciókba kezdeni, amíg nem tisztázod, mik a te valódi belső indítékaid. Ha nagyon közel mész valamihez, nem fogsz tisztán látni. Próbáld csak ki!

A beszélgetés résztvevői:

Nógrádi Noa – nőjogi szakértő
Halász Géza – alelnök, Férfihang Civil Társaság
Hadas Miklós – egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
Szujó Flórián Zoltán – alapító tag, Modern Férfipolitikáért Mozgalom
Szil Péter – alapító, Stop-Férfierőszak Projekt
moderátor: Németh Petra Ildikó, Fenntartható Demokráciáért Egyesület

Vakmacska

Fotó: Varró Gabriella és a szerző