Felsírt a baba, de a szülésznő szólt, hogy nem az enyém, nyomjak még

Az első

Nem tudtam én semmit sem. No, nem azért, mert nem mesélték el az én szüleim, hogy is születik egy kisbaba, megvolt az összes biológiaóra is, és a Sehány éves kislányt is imádtam lapozgatni gyerekkoromban. De tök más az elmélet, meg azok a pillanatok, amikor két légzés között próbálod összerakni és újraértelmezni a világot, amikor egy testben vagy átjárásban a mennyek és a pokol kapujával is.

Első baba, tervezett és szépen kivitelezett terhesség. Magzatvédő vitamin, anya-magzat kapcsolatanalízis, jóravaló mérnök apuka, ház hitelre, szinteltolással, sárga-fehér padlóköves fürdőszoba.

Aztán aznap még akváriumot pucoltam, mert nem éreztem semmit, azon kívül, hogy már nem kapok levegőt, illetve ami levegő helyett is cirkulál bennem, az csak gyomorsav. Tényleg, nincs a világon annyi titkos fegyverkészlet, vagy kincs, amennyi gyomorsav egy jól megtermett magyar ősanyában fel tud halmozódni kilenc hónap alatt. Aztán, amikor a vége felé közelednek a hetek, napok, ez mint undok gejzír bukkan elő, utat tör, mint a Jurassic Parkban az élet, jön, és elmos mindent.

Szóval mostam ki az akváriumot, az ugyanolyan fekete kétszáz halat egy kisebb ideiglenes akváriumba telepítve, szakszerűen, unottan dolgoztam, amikor hirtelen baaaammmm, össze kellett esnem gyorsan, zuhannyal a kezemben, ami persze az egész fürdőt eláztatatta, mert életem első fájásának közepén bizony tojtam én a csempére, meg a linóleumra. Mindenre.

Hű, ez micsoda élmény. A tested valami iszonyatos behatással készül szembeállásra, szerintem azért is ilyen erősek ezek a fájások, hogy megpróbálják elijeszteni a fájdalmat, mint amikor az állatvilágban nagyobbnak akarja tettetni magát az áldozat, mint amekkora valójában. Kicsi voltam és gyenge, a nagy fájdalmak pedig sorra kezdtek szambázni a hasamban, fel-le, és még Pom-pom sem volt ott, hogy tanácsot kérjek tőle. Utolsó erőmmel visszazúdítottam a halakat a félig kitisztított lakásukba. Ívjanak ott, hagyom őket békében, csak majd számoljanak vele, hogy minden egyes ívásnak ilyen fájdalmas következményei lesznek.

Elvajúdgattam délutánig, még a nagyhalas akváriumot is visszatornáztam a helyére. Furcsa volt, hogy sem enni, sem inni nem kívántam már egyáltalán. Még buborékos vizet sem, ami a gyomorsavat képes pár másodpercre csillapítani. Most már az sem kellett. Jöjjön a sav, meg jöjjön már haza  a mérnök a gyárból, hogy indulhassunk szülni, mert természetesen egy tök más városban lenne a szülés. Nekem nem jó a vidéki kórház. Én ott fogok szülni, ahol PIC van és amelyik PIC-ről jókat is olvastam.

Ezt az első szülést irtózatos kutatómunka előzte meg. Disszertációkat megszégyenítő mennyiségű seggelés, chatelés, fórumok végigküzdése, könyvek, újságok, járattam például a Kismamát is. Mindent tudtam. Jártunk kórházi szülés felkészítő tanfolyamra, láthatatlan köldökzsinór-programra, magzatkórusba, embriónapközibe. Elképesztően felkészült voltam. És a másfél órás autóút során nem is ordítottam egyszer sem szegény apukára, pedig minden egyes kátyú és apró gödör kibillentette a világomat a sarkaiból, úgy fájtak. De rendes voltam. Ha hímzett falvédő lennék, azt mondanám: Asszony, szorítsd a fogad és a négyütemű Renault pici felső fogantyúját, oszt hallgassál, mosolyogva vértezd fel magad erővel, mert most jő csak a java. De nem vagyok hímzett falvédő, úgyhogy zenét hallgattunk, csendben.
Megérkezéskor az a szülésznő fogadott, akit titkon kinéztem magamnak. Tudtam én, hogy nincs szükség egyéb kerítői munkára, meg előre szervezett felkérésekre. A sors pontosan úgy fogja intézni, hogy ez a szimpatikus szülésznő jusson nekem. A Kati.

Barátok közt sorozat egyik epizódja közben felveszik az adataimat. Gravida septima 40. Délután kezdődött fájások. Méhszáj kétujjnyira nyitva. Utóbbit az ügyeletes orvos derítette ki egy durva és egyáltalán rám sem nézős vizsgálattal, a Maradjon már nyugton és lazítson közben valami buzogányt használva a keze helyett felnyúlt, de semmi romantika, mint a hetes busz kb., majdnem elájultam. Mondta, hogy kétujjnyi és vegyem fel a bugyim. Nem vettem fel, dacoltam. Menjen ő meg inkább kertésznek, ha már ennyire unja a szülő nőket, és ennyire semmibe veszi a fájdalmukat. Nem, jobbat tudok, szüljön ő! Sünit.

A kedves szülésznő bekísért egy szülőszobába és halkan beszélt, simogatott, vizet adott, becézgetett, anyám helyett anyám próbált lenni, vadidegen módjára. Megpróbáltuk utolérni az orvosomat, aki persze, hogy színházban volt. Szerintem élete legjobb darabjára vett jegyet, mert alig akart onnan elmozdulni, holott megígérte, hogy ő majd bármikor ráér. Szar ügy lehet, hogy az ember eljut végre egy Pintér Béla darabra és a felénél feláll a férje, elsiet, hogy egy ötujjnyira kinyílt punciban kotorásszon. Drágám, majd meséld el a végét. Egyébként a vége happy end lett, több órás küzdelemmel.

És teljesen őszintén, én közben azt sem tudtam, mi történik velem. Foszlányok maradtak meg, furcsa dolgok, az egész szürreális élményből is kiugró vicces pillanatok. Például amikor az orvos a leendő apától sorra kérte a ragasztószalagokat, és mindet a kezemből kiálló branülre ragasztotta, amitől a végén úgy néztem ki, mint egy múmia, akinek csak a karja értékes. A kedves szülésznő elárulta aztán, hogy erre azért volt szükség, mert úgy vélték, az apa minden percben elájulhat és felborít ott mindent, szívhangfigyelőt, kisasztalt, szülészorvost.

Gátvágás is volt, biztosan az elmaradt második felvonásért cserébe kaptam, mert szerintem nem  kellett volna feltétlen. Csak itt nem volt türelem, meg idő, tapsrend volt és premier szülés. A gátvágást az orvosunk úgy ejtette meg, hogy egy gazellai mondulattal felpattant a szülőágyra, felállta háttal nekem, mintha valamiféle franciázásra készülnénk állva, majd lehajolt és kábé elvágta, utána az asztalról már szaltóval ugrott le. Nemhiába sztárorvos, gondoltam magamban.

Aztán felsírt a fiam. Boldogan felültem és néztem, nagy bociszemekkel, de a szülésznő mondta, hogy ez nem mi vagyunk, a szomszédos szülőszobában sikerült előbb, én dőljek csak vissza és csináljam tovább, még bent van a gyerek. Katiban.

Csináltam, próbálkoztam és a végén tényleg baromi nehéz volt. Ha magasztos szeretnék lenni, azt mondanám, hogy emberfeletti. De nem leszek az, anya feletti volt, teljesen más állapot és valami furcsa transzcendens élmény. Aminek a végén egy nagyobbacska kisfiú hunyorgott rám, csupa magzatmázasan és csendesen. 3,85 kg és 58 cm.  Mindenki elégedett. A színház remek volt.

Kata