Itt a tavasz, szép az idő, és ezzel kezdetét veszi a játszótéri szezon. Első gyerekes kezdő játszóterező anyuka lévén, az elmúlt egy-két hónap tapasztalatai alapján számos kérdés merült fel bennem a játszótéri illemkódex/etikett témakörében. Rendszeresen megtörténnek velem és a kezdő, 15 hónapos, nyilvánvalóan a társas érintkezés szabályairól egyelőre mit sem sejtő lányommal az alábbi esetek, melyeket mindig próbálok a lehető legempatikusabban szemlélni, és kezelni, de úgy érzem, nehéz megállni időnként, hogy elővegyem tanító néni stílusomat, és jól kioktassak pár gyerkőcöt, aminek azért nyilván nem örülnének a szüleik. És gyanítom, mi is hasonló gondolatokat ébresztünk pár másik szülőben.
Hogy konkrét példákkal éljek:
– A lányomat roppant mód érdekli minden játszótéri játék, kismotor, tologatós cucc, bicikli, homokozós felszerelés, markológépek, labdák és mindenkinek a babakocsija. A játszótéri tartózkodásom sajnos legalább 70%-ban arról szól, hogy megpróbálom lebeszélni őt arról, hogy más tárgyait kezelésbe vegye. De ezt most már nagyon unom. Alapvetően nem tud kárt tenni, elvinni nem tudja, motorra ráülni nem tud, így az esetek többségében hagyom, hogy csinálja, mert különben csak ordenáré hiszti kerekedik. Én is viszek ki neki labdát, taligát, homokozós felszerelést, de például motoroztatni még nem szeretném.
És persze játszik egy keveset a saját dolgaival, aztán elindul „vadászni”. A reakciók a többi gyerek részéről változóak. Van, akitől elvárják, hogy tűrjön, legyen nagylelkű. Mások fél perc alatt ott teremnek, és kitépik a gyerek kezéből a játékukat. Én szívesen odaadom a mi dolgainkat, mivel egy 15 hónapos még nem féltékeny a cuccaira.
– Egyre többször éri a leányzót „atrocitás”. Gondolok itt fellökésre, homok arcba szórására (eddig még „csak” ezek voltak), ráadásul mindig olyankor, amikor tényleg senkitől nem akar elvenni semmit, csak éppen rosszkor van rossz helyen.
– Azt már megszoktam, hogy ha teljesen üres a csúszda, hinta, vagy valamelyik mászóka és odamegyünk, azzal kedvet csinálunk a fél játszótérnek, hogy ők is ugyanazzal játsszanak, mint mi. Persze a nagyok könyörtelenül lemossák a 15 hónapost csúszdára mászásban és minden egyébben. Ilyenkor gyakran türelmetlenné válnak, és már megint nekünk kell háttérbe vonulni.
– Adott egy házikó, vonat, bármilyen, nem egy személyes játék, amelyet egyes gyerekek úgy gondolnak, hogy csak nekik helyeztek el a játszótéren, így kategorikusan kijelentik, hogy oda bizony be nem megy senki más. Ha megpróbál, akkor további módszerekkel rávezetik a delikvenst, hogy nem fog neki sikerülni.
Mivel a szülők nyilván nem tudnak minden pillanatban ott lenni a gyerekük kétméteres körzetében, így sokszor próbálom kezelni a helyzetet helyettük kedvesen, asszertíven, kompromisszumos megoldásokra törekedve, de eddig csak ritkán jártam sikerrel.
Nektek mi a javaslatotok a fenti szituációkra?
Vidanet
