16. hét
2016.06.25.-2016.07.01.
A héten nevet kapott a gyerek, és komoly felkészítést az életre. Mindezt a két húgomtól, akik az autóban hazafelé menet mindenféle okosat kérdeztek a babák e heti állapotáról, fejlődéséről, na meg, hogy mi lesz néhány bevett szokásunkkal, amikor majd megszületik. Kisebbik, mérgében, hogy nem árultam el neki, hogy fiú vagy lány, közölte, hogy jó, akkor ő innentől kezdve Gizinek fogja hívni, mert ő ugyan unokaöcsit szeretne, de „ez” biztosan lány. Ezek után pedig kórusban előadták neki a „Hé, kölyök, a törzs befogad” kezdetű számot, persze kicsit átköltve, s beleillesztve Gizit, s felsorolták az összes rosszaságot, amivel majd ők elrontják, ha jönnek látogatóba vagy épp mi megyünk haza. Jó volt ezt hallani, mert pont akkora korkülönbség lesz köztük, mint köztünk volt a csajokkal, mikor születtek.
A hét második fele a várva várt nyaralással telt, ami így, ebben az állapotban végül elég érdekesre sikerült. Ugyan azt mondta a doktornő, hogy nyugodtan napozzak, fürödjek, de nem mindig esett jól a dolog, ami elég meglepő. Eddig határozottan imádtam a meleget, a tűző napot, hőséget, a tengert pedig még inkább, hát most egyik sem jött be annyira. A partra csak délután 4-5 körül merészkedtem ki, miután egész nap felpolcolt lábakkal döglöttem a szobában, sajnos a kéz- és lábdagadás utolért. Tudom, hogy a nagy meleg is rásegít, de ugyanakkor így, a 16. héten még korainak tartom kicsit. Azt a távot, amit minden évben naponta kétszer simán legyalogoltam a városig meg vissza, idén kétszer tettem csak meg, és a végén már nem tudtam behajlítani az ujjaimat a kezemen. Szörnyű, és hol van még az igazi nyár!
Ez a „magányos” fekvés, amíg a többiek pancsoltak a parton, arra viszont tökéletes volt, hogy többet figyeljek a kölökre. Persze szintén picit korai volt várni már az elmúlt héten is, hogy mikor mozdul meg először, de most végre éreztem. Bevallom, elég hihetetlen volt, ha nem csinálja többször, akkor elgondolkoztam volna, hogy ez biztos az ő mocorgása-e. Történt ugyanis, hogy nagyobbik húgom elkezdett piszkálni, hogy márpedig ő játszik Gizivel (igen...), mivel én olyan unalmas vagyok, hogy csak fekszem. Miután próbált megcsiklandozni, olyan érdekes érzés volt a hasamban, ami nem lehetett a csiklandozás, mivel nem vagyok csikis. Elkezdtem egyre jobban figyelni, s én is piszkálni. Volt, hogy csak belül, de volt, hogy kívül is, a tenyeremen lehetett érezni valamit. Férjemnek mondtam, de ő egyelőre semmit nem vett ebből, na, meg mikor rátette a nagy kezét a hasamra, azonnal abba is maradt a buli. Nekem sem mindig sikerült, még csak türelemjátékot játszunk egymással.
A nyaralás alatt végül egyszer bemerészkedtem a tengerbe, egyszer meg a medencébe (tengervízzel töltött, csak melegebb), végül tök jó volt mindkettő. Mindannyian nagyon élveztük, a medencében tök jót játszottunk, a végére szinte már csak mi voltunk bent hatan, így az egészet elfoglaltuk a macska-egér játékunkkal. Biztos vicces látványt nyújtottunk, mert a körülöttünk üldögélők egy idő után szurkolócsapatot alkottak, és nagyokat nevettek, amikor egyikünk-másikunk a víz alá került. Apropó, medence és a körülötte ülők. Miután a pocakom kezd épp akkora lenni, hogy behúzni már egyáltalán nem tudom, na, meg nem is akarom, fürdőruhában pedig kicsit tényleg úgy nézek ki, mint a jóllakott napközis, az emberek elkezdtek bámulni. Értem én, hogy elgondolkoztató a kövér VS terhes dilemma, de kissé zokon vettem, mikor egy magyar cicafiú és cicalány, gondolván hogy nem értem, amit mondanak, jó hangosan megkérdezték egymástól, hogy ez most terhes vagy csak kövér. Én meg nem kaptam szikrát, visszafordultam és kedvesen mondtam, hogy igen, kisbabát várok és igen, büszke is vagyok, hogy már ekkora a pocakom. Na, akkor ők nem tudtak hirtelen mit reagálni.
A kaja, mint mindig, baromi finom volt, jókat ettünk, bár elég meglepő fordulat, hogy teljes valójában visszatért a laktózérzékenységem. Olyan kajáktól lettem rosszul, amiben rejtetten volt csak tejtermék, de így is kiütött teljesen. Az első után már minden ételről, amiről sejtettem, hogy lehet benne tej, megkérdeztem, hogy mi fán terem, de sajnos a szakácsok nem minden esetben beszéltek angolul. Bár alapvetően a kenőmájasban található tejsavó por után már nem kéne meglepődnöm, hogy pl. a rántottába is tesznek hígításként.
A héten elkészítettük az első hivatalos fotót, amit felnyomtunk a nagy közösségi portálra, mivel eddig csak a közeli rokonok és az én közvetlen kollégáim tudták a dolgot. Még kicsit így is korainak érzem, mivel szerettem volna megvárni a 18. hetet, de mivel már nem nagyon tudom dugdosni a pocakot mondjuk vastag pulcsi alá, nincs értelme tagadni (meg babonából egyébként sem szabad). Így már hivatalos a dolog mindenki felé, hogy jövőre már hármasban jövünk nyaralni!
absz
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
