Régebbi sztori ez, bár úgy látom, mostanában kevés szó esett róla, hiába, hogy fontos lenne. Reprezentatívnak nem mondható tapasztalataim szerint (amit néhány fogorvos is megerősít) még mindig nem tudunk eleget se a gyerekkori fogápolásról, se a fogváltásról, se a fogszabályozásról. A cifrább esetekről nem is beszélve.A címben elhangzott mondat egy kétségbeesett fogorvos száján esett ki a legenda szerint. Az amúgy valóban fogváltás közepén lévő gyereknek az egyik hátsó foga lyukadt ki, azokból egy, amik sok esetben feltűnés nélkül növekszenek ki, nem úgy, mint a nagy ovációval kísért első tejfogacskák. A szülő nagy nyugalommal vitte a gyereket, tejfog ez, ugye kérem, húzza ki csak gyorsan! – a fogorvos a fejét csóválta, ez nem tejfog.
Miről beszél, a gyerek ugyan váltja a fogát, de onnét még esküszöm nem esett ki semmi, tejfog lesz az! A fogorvos kezdte magyarázni, hogy a tejfogak száma húsz, a maradandóké meg... de hát miért ne lenne tejfog, hajtogatta a szülő, akkor meg úgyis nő másik, mért nem húzza már ki?? Az emeltebb hangvételű vitát a kint várakozókra való tekintettel a fogorvos nem akarta folytatni tovább, kedves apuka, higgye már el, ez a fog akkor nő ki újra, ha a gyerek felmenői közt szerepel a cápa, ha ilyen nincs a családfán, akkor ez egy maradandó őrlőfog, nem nő újra, ha most kihúzom, ha megengedi, betömném végre, még szerencsére be lehet.
Egy fogorvos kevésbé ironikusan, de ugyanerről írt a saját blogján, elmagyarázva, hogy is megy ez valójában. A fogváltás teljes menetével sokan nincsenek tisztában, és a 20 versus 32 egyszerű matekján is elhasalnak, akárcsak a fenti (valós) urban legend apukája. A hozzászólásokból is érezhető, nagy a tanácstalanság, mi legyen az esetleg sérült tejfogakkal (a legtöbb fogorvos minél tovább megőrizné ezeket, ha nem kezdenek el maguktól mozogni), az is látható, cápa nincs ugyan egyik hozzászóló felmenője közt sem (pedig az újranövesztett fog sokaknak okozna örömet), de olyan igen, aki közel negyvenévesen is megőrzött egy-két működőképes tejfogat a szájában.
Röntgen árulja el azt is, ha valakinek egyszerűen nem nő ki valamelyik maradandó foga csírahiány miatt, ha tejfog nem nőne ki, várjunk türelmesen, tanácsolja a doki, párhónapos piciket lehetőleg nem röntgeneznének. Ha meg valaki utánanézne a fognövesztés menetének, a neten ma már könnyebben teheti, mint gyerekkoromban az akkori laikusok.
Nagy megkönnyebbüléssel látom azt is, hogy az iskolafogászat remek találmánya is fejlődött. Egyrészt szülői beleegyezést kérnek minden beavatkozáshoz, másrészt úgy tűnik, megszűnt a hetvenes-nyolcvanas évek rémes gyakorlata, amivel például én találkoztam, amikor pont a mit sem sejtő kamaszok fogain gyakoroltak a még tapasztalatlan rezidensek. Álmomban se jöjjön elő például az az egyébként kedves gyakornoklány, aki a kb. 20 másodperces fúrás után konzíliumot hívott össze a továbbhaladás mikéntjéről tapasztaltabb kollégáival, aztán megint 20 másodperc, megint konzílium, és így tovább még hatszor. A többieknek nagyjából végigkezelték a fél fogsorát ennyi idő alatt. De nem ez volt a legnagyobb gond, hanem hogy laza két év múlva egy sima vaníliafagyi hatására darabokra esett a nagy műgonddal és aggódással kivitelezett építmény, a fogból annyira nem maradt semmi, hogy a szájsebészeten kapargatták ki a maradékot. Pedig az összes többi fogam – hanem is tömetlen – de megvan azóta is. Mondjuk nem épp rezidens gyakornokhoz járok.
„Én még azt is megmondom néha, mit evett a gyerek, amitől így néz ki a foga”- kommentálta az édesipar csodáit a mostani, fogszabályozással is foglalkozó fogorvosom, aki szerint a fogak legnagyobb ellensége az étkezések közti nassolás, bár sajnos a genetika is sokat beleszólhat pozitív vagy negatív irányba is. Ezzel együtt szerinte a nassoló gyereknek jóformán semmi esélye az ép fogsorra, a fogszabályozás pedig főleg nem a címplapmosoly, hanem a tisztíthatóság és a statikai egyensúly („egymást tartják ám a fogak, egy hosszas foghiány után már be se férne közéjük az, ami kiesett onnan”) miatt (volna) fontos. Ezt magam is tapasztalom egyébként, a 17 évesen elvesztett fogam helyét villámgyorsan foglalta el a többi, amúgy se fértek el rendesen, de a statika sosem lett olyan, amilyen a "teljes" fogállománnyal működő oldalon, a legtöbb problémás fogam valahogy éppen ott akadt, ahonnét korán kihúztak egyet.
A fogszabályozás ideális kezdőpontjáról szintén megoszlanak az álláspontok, fogorvosi körökben is. Van, aki szerint meg kell várni az összes fontos maradandó fog kibújását ("addig csak figyelünk"), más egészen korán kezdené, van, aki szerint néha elkerülhetetlen a rémesen hangzó húzás is (egészséges fogat húznak ilyenkor, hogy a többi elférjen a szabályozás után), van, aki a legmodernebb technológiai újításokkal ismerteti meg a pislogó pácienst és szülőt, míg más ezekből sokat szimpla mókusvakításnak tart, az elv évtizedek óta ugyanaz, össze kell húzni, ami szétáll, és helyet kell csinálni annak, ami helyhiány miatt nem fér, ez pedig akár több éves folyamat is lehet.
A fogszabályozás amúgy hosszas, kínos folyamat lehet, ami csillagászati áron adhat jobb-rosszabb eredményt: kalkuláljuk bele a nehezen kapható, nehezen betartható időpontokat, a készülék kényelmetlenségéből vagy „randaságából” adódó ellenállást a gyerek részéről, és a borsos számlákat, valahogy ez nem nagyon tartozik a TB alapellátások közé, akárhova is fordulunk. A személyes bizalom kiépítését és a fogorvosi székhez való hozzászokást meg pár évesen már el lehet kezdeni – antul jobb, ha egy kukucskálással évekig megússza a gyerek, és nem rögtön valami kínos kezelésbe kezdenek – az első bizalom hamar elszállhat akkor, és hat lóval se lehet a gyereket többé a rendelőbe vonszolni.
Vannak varázslatos fogorvosok és trükkös eljárások, érdemes kitartóan keresgélni, ha az első dokival valahogy nem találja a gyerek a hangot. A Naggyal eddig szerencsém volt – a saját fogorvosomnak bizalmat szavazott annak ellenére, hogy néhány találka után már mindjárt egy lyukas tejfogat kellett kihúzni. Egy valódi tejfogat, ami már mozgott, de így is ijesztő volt látni rajta a tátongó elszíneződött gödröcskét – mivel nem vagyunk cápák, érdemes akár kinagyítani a pórul járt fog fotóját és demonstratíve lengetni, ha az édességes pult felé venné a kölök az irányt. A nagyi műfogsorát megmutatni talán túl sokkoló lenne, de akadnak például hasznos mesék is, amik segíthetnek – akár a sokak által ismert Fájós fogú oroszlán Lázár Ervintől, vagy a kevésbé ismert Barborka és a likőrös bonbonok.
És legyünk bátran fogmosásnácik otthon, ne bízzuk az ovira-sulira a dolgot. A jobb egészségi állapot (és a jobb fogkrémek, kefék, segédeszközök) segíthetnek az épen tartásban (micsoda rémes kefék és krémek voltak gyerekkoromban, hajjaj...), a mindenhol kapható fognyűvő édeskék viszont nagyon nem. Ha nem lenne annyira mutyiszagú az ügy, lehet, magam javasolnám a Nemzeti Cukorkaboltot, nehezebb elérhetőséggel és erősen korlátozott nyitva tartással, a pénztárnál most felhalmozott rémségek helyett, bár tény, így se kötelező megvenni őket. Csak nehéz elmagyarázni egy kisgyereknek, miért, ha egyszer pont azért tették oda.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
