Terhességem alatt többször hallottam, hogy  "jaj, ez a dunaújvárosi kórház szörnyű, ha esetleg beindulna a szülés és megtehetitek, menjetek inkább Kecskemétre vagy Székesfehérvárra..." aha, rendben.
Próbáltak megijeszteni mindenféle rémtörténetekkel, de gondolom ti is jól ismeritek azokat az embereket, akiknek soha semmi nem jó, mindig csak panaszkodnak, mert az élteti őket...
Na, hát ezekre az emberekre mondják, hogy tartsd távol magad tőlük (nagyon jó tanács)!

Ebben a kórházban az a protokoll, hogyha valaki nem szül meg a kiírt napon, akkor másnap reggel be kell feküdni és onnantól fogva kapod az oxitocint 2 naponta.
Az utolsó napokban mindenféle praktikát bevetettem, hogy beinduljon a szülés, de semmi nem segített.
Hétfőn befeküdtem a kórházba, meg is kaptam az első adag oxit.
Végre éreztem minimális görcsöket, de a baba túl jól érzi magát odabent, így sokáig nem tartott. Kedden pihenés, majd szerdán egy újabb adag oxitocin, ami szintén nem hatott, olyannyira nem, hogy abban az egy órában aludtam egy jó nagyot, görcsölés helyett.
Csütörtökön szintén pihenés, pénteken még egy adag oxi, de nem volt hatásos.
Ebben az 5 napban annyit lépcsőztem a kórházban, hátha alapon, mint egész életemben soha. Szombat hajnali 3-kor egy pukkanásra ébredtem, gondoltam kimegyek pisilni, mert emlékeztem, hogy sokan mondták, hogy pukkanásnál elfolyt a magzatvizük. Így is történt, pisiltem, majd visszaindultam a szobába, gondolván, hogy csak beképzeltem, de 3 lépés után elöntött a víz. Felébresztettem az ápolónőt, majd a szülőszobára küldött, de mivel nem jöttek a görcsök, így gondoltam, annyi időre visszamegyek az osztályra, ameddig rendbe teszem magam (zuhanyzás, fogmosás stb.)
Reggel 6 óra, újra kapom az oxit, páromat még nem hívtam, mert tudtam, hogy nem fog ez a baba olyan hamar kijönni, később viszont szükségem lesz minden erejére, így inkább hagyom még picit pihenni, közben annyira izgatott voltam, szívem szerint már 3-kor csörögtem volna neki.
7 órakor úgy döntöttem, most már felhívom, mert bár görcseim nincsenek, elkezdtem nagyon unatkozni a szülőszobán egyedül. Mondtam neki, hogy elfolyt a magzatvíz, de még ráér, mert azóta sem történt semmi, kávézzon, reggelizzen és utána jöjjön. 7:40-kor ért be, abban a pillanatban, hogy ott volt elkezdődtek a fájások. 8 órakor jött az orvos vizsgálni, akkor még mindig szivárgott a magzatvíz, pedig nem kevés elfolyt már előtte.

Sajnos csak 1 ujjnyira voltam nyitva, így kézzel tágított. Igen ám, de ezek a görcsök nem szépen fokozatosan jöttek, hanem hirtelen lett olyan erős és folytonos, hogy sokszor már nem is voltam magamnál, hányingerem lett, remegtem. 10 órakor ennyi fájdalom után kérdeztem, hogy mikor kaphatok fájdalomcsillapítót, de még mindig csak 1.5 ujjnyira voltam nyitva, így mondták, hogyha majd eljutok egy bizonyos tágulásig. Onnantól fogva nem feküdtem, hanem folyamatosan sétáltam, vagyis próbáltam, de lényeg, hogy talpon voltam. 11:30-ra orvosokat is meglepve jeleztem, hogy már pedig nekem tolnom kell, megvizsgált újra és valóban, így a fájdalomcsillapítóra már nem is volt szükség. Elkezdtem tolni, viszont a baba feje nem akart átmenni a csonton sehogy sem, így mondták, hogy akkor segítenek, és amikor tolnom kell, akkor az orvos könyökléssel segít. Gondolom, most sokan azt gondolják, hogy úristen, ez milyen dolog, pedig higgye el mindenki, hogyha az a könyöklés nincs, akkor az a baba onnan nem jön ki, csak császárral, márpedig azt nem szerettem volna.

Ha azt nézzük, akkor kaptam oxitocint, kézzel tágítottak, könyököltek és mivel első baba így nem volt választás, gátat is vágtak. Ezen sokan kiakadnának, pedig mindenki csak jót akar és akart is.

Első baba és végig mondták, hogy nagy baba lesz, így mégsem fordult volna a fejemben gátvédelemmel szülni. Így is repedtem, hogy vágtak és milyen igaz, hogy a repedés sokkal tovább gyógyul, mint egy gátseb, ami olyankor már szinte simogatás. A baba egyébként 12:00-kor, egészségesen, 4200grammal született, ami természetes szülésnél majdnem rekordott döntött, de sajnos 300grammal lemaradtunk, viszont a "rekordbaba" nem első szülés volt. Az orvos megjegyezte szülés után, hogy azt hitte ebből az egészből majd valamikor este 19 óra körül lesz valami, az is inkább császár, így még büszkébb voltam magamra és a páromra, aki szintén rengeteget segített, folyamatosan törölgette az arcom vizes ruhával, illetve ő tartotta tolásnál a fejem.

Összességében jó élménnyel zárult a szülés és hálás vagyok az egész dunaújvárosi kórház szülészosztályának. Egy rossz dolgot sem tudnék mondani rájuk, pedig 9 napot bent töltöttem. Köszönöm nekik és a páromnak a legjobb dolgot az életemben, a gyermekemet!

Üdvözlettel:

Egy elégedett anyuka

 

Tavalyi dunaújvárosi kórháztesztünk