Élete volt a színház. Hatalmas energiák lakoztak benne, öntörvényű volt, szemtelen, csodálatos alakítások fűződnek nevéhez. Nem csak színész volt, hanem közéleti szereplő. Rengeteg munkával elérte, hogy létrejöjjön a Bajor Gizi Színészmúzeum, idős társainak színészotthont alapított, pénzt gyűjtött a Nemzeti Színház felépítéséhez. Bármibe kezdett, hatalmas lelkesedéssel tette. Kommunista eszméket vallott. „Amit baloldali kisebbségnek nevez, a fiatalságom lázadása volt. Dolgozni, tenni, akarni valamit, egyet jelent a fiatalsággal. Aki fiatalon nem forradalmár, az hülye.” – mondta egy interjúban. Sok más színésznővel ellentétben őt nem zavarta az öregség, már harmincéves kora után játszott öregasszony-szerepeket.
Gobbi Hilda 1913 június 6-án született Budapesten. Édesanyja, Schneckenburger Margit, egy jól jövedelmező papír- és selyemtapétagyár igazgatójának lánya volt. Édesapja, Gobbi Ede Alajos banktisztviselőként dolgozott, majd apósától átvette a gyár vezetését. Később a katonai pálya felé fordult. Hilda dédnagyapja, Luigi, híres muzsikus volt, nagyapja, Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneszerző, ezért a szülők úgy gondolták, a kis Hildát feltétlenül zenére kell tanítani. A próbálkozásokat nem koronázta siker.
Jólétben éltek egy csendes budai villában. Hilda a Csalogány utcai tanítóképző gyakorló iskolájába járt, majd a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban tanult tovább. 12-13 éves lehetett, amikor a szomszédban élő képzőművész fogdosni kezdte. Életrajzi könyvében említést tesz az esetről. Akkor úgy érezte, egy életre megundorodott a férfiaktól. Kamaszkorában súlyosan megbetegedett, kétoldali tüdőgyulladást és mellhártya-gyulladást kapott. Levegőváltozásra volt szüksége, ezért tanulmányait a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetben folytatta. Később a Pázmány Péter Tudományegyetem botanikus kertjében gyakornokoskodott. Érdeklődése a színművészet felé fordult, a putnoki iskola társulatában játszotta első szerepeit. Családja ekkorra menthetetlenül elszegényedett, apja tönkretette a gyárat, a pénz elfogyott. Szülei elváltak. Volt időszak, mikor édesanyjával nem volt hol lakniuk, mindig másik barátnőnél húzták meg magukat, poloskairtásra hivatkozva.
Miután Hilda befejezte az iskolát, jelentkezett a Színművészeti Akadémiára. Bizonytalan volt tehetségében, meglepő módon egy Júlia-monológgal készült. Pedig nem volt kifejezetten az a Júlia-karakter, nem volt törékeny, kecses, de ő mégis ezt választotta. Kiküldték a teremből, de Ódry Árpád mégis visszahívta. Hilda elszavalt egy Ady-verset. Felvették. 1932-től 1935-ig a Színművészeti Akadémia ösztöndíjas növendéke volt, osztálytársa Fónay Mártának, Básti Lajosnak, Gellért Endrének, Perczel Zitának vagy Szentpétery Idának. Mivel nem volt pénze, gyakran meghívták tanárai egy-egy ebédre, Bajor Gizi – ugyan Hilda lábánál kisebb méretű – de csinos cipőit ajándékozta neki. Mindig volt mit ennie és mindig volt hol laknia. Talán ezért is fordult olyan törődéssel, szeretettel később embertársai felé, mikor már volt lehetősége, hogy segítsen. Közben… című könyvében így írt:
"Itthon, Magyarországon mindenkinek van valakije, akitől bármikor kaphat egy karéj kenyeret, egy tányér levest. Ez a haza! Mert idenőttünk, itt mindenhol van egy szál, akár egy pókhálófinom szál, akár egy kötél, ami valakihez, valakikhez köt. És ezt a karéj kenyeret, vagy egy tányér levest, vagy egy fröccsöt megkaphatja az az ember, aki ebben az országban született! Ez a haza – nem a föld, nem a rög, a határ, az Alföld, a Hortobágy, a Rajkó zenekar, nem, nem a nemzetiszínű lobogó, nem. Az a tányér leves, az a kötöttség, az az összetartás, amiből és amiért élni lehet. Kizárt dolog, hogy Magyarországon, hacsak nem gazember, ne éljen meg bárki egy ideig kereset nélkül is. Aki járt iskolába, már van harminc iskolatársa; aki dolgozott valahol, már van tíz-öt-négy vagy két ismerőse. Hát nem lehet oda bemenni és azt mondani: „Szervusz, Rozi!” – és Rozi azt kérdezi: „Mit akarsz? Nem akarsz valamit enni, inni?” – Itt meg lehet élni, és ez a haza. A haza fogalma a kenyér, víz, emlékek, szerelmek, anyánk sírja és ezer sérelmünk."
Vizsgaelőadásán többek között a Phaedra címszerepét játszotta. 1935-ben fiatal végzősként a Nemzeti Színházhoz szerződött. Már pályája kezdetén kitűnt társai közül, egy kritika így írt róla:
„A női szereplők közül Gobbi Hilda tetszett a legjobban. Nem az, ahogyan mondta, hanem a mozdulatai. A könyörgést, haragot, alázatot, megrettenést és félelmet egy-egy mozdulatával tökéletesen plasztikussá, emberivé és élővé tudta formálni.”
1937-ben kapta meg első filmszerepét, A kölcsönkért kastélyban játszott. A háború előtti években tizenöt filmben kapott szerepet, s később is számtalan filmben szórakoztatta vagy ríkatta meg a nézőket. A színházban felejthetetlen alakítások fűződtek nevéhez. Eljátszotta a Liliomfi Camilláját, Mirigyet Vörösmarty Csongor és Tündéjében. Mirigy szerepe meghatározó volt Gobbi Hilda karrierjében. A darab több felújítást megért, a színésznő bravúrosan oldotta meg a karaktert. Ekkor kötött barátságot Major Tamással, aki az egyik ördögfiókát játszotta. Kárpáti Aurél kritikus így méltatta:
„Gobbi Hilda remek Mirigy, igazi boszorkány, utolsó vonásig hiteles alakja a népmesének. Ő általában legtöbb szerepében túlozni szokott, itt azonban minden túlzás helyénvaló. Olyan kaján és l´art pour l´art gonosz, hogy a felnőttek is félhetnek tőle.”
Ijesztő maszkját maga készítette a szerephez.
Közben Hilda megismerkedett Major Tamás édesanyjával, aki a Városi Színházban műkedvelőknek szervezett ifjúsági előadásokat. Major rendezni kezdett, a fiatal színészek számtalan szerepet eljátszottak a Városi Színházban. Hilda itt játszotta először egy másik fontos szerepét, Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéját. Testét, arcát tökéletesen átformálta a szerep kedvéért, csodás kritikákat kapott. Hilda már fiatalon öregasszonyokat játszott.
„Legalább nem kellett félnem az öregségtől. Nem is féltem. Fiatal kolléganőim, tudom, iszonyúan nehezen esnek át a korszakváltáson, szinte tragikusnak érzik a ráncokat, a parókákat, pedig a parókák nem őszülnek. Az emberek igen, de a parókák és a lelkek nem."
A Nemzeti Színházban 1940-ben eljátszotta a Peer Gynt Aase anyóját, a Dajkát a Rómeó és Júliában, és 1942-ben Edmond Rostand A sasfiók című művében Ferenc reichstadti herceget.
Gobbi és baráti társasága irodalmi matinékat szervezett, de baloldaliságuk szemet szúrt a szélsőjobboldali sajtónak. Részt vett a munkásszínjátszásban, a Vasas Szakszervezet művészestjein. Gyűlölte a fasizmust, részt vett az ellenállási mozgalomban. Apjától, aki akkoriban egy munkaszolgálatos zászlóalj parancsnoka volt, katonai mentesítő űrlapokat szerzett. Major Tamáson keresztül továbbította az iratokat. 1945. január 18-án a Vörös Hadsereg elfoglalta Budapestet. A Nemzeti Színház tetőszerkezete megsérült az ostrom alatt. Hilda részt vett a romok eltakarításában. A háború utáni első előadásokat az Andrássy úti Kamaraszínházban tartották.
Újabb emlékezetes, nagy szerep következett, George Bernard Shaw Szent Johannája. Majd a Lumpáciusz Vagabundusz Fortunája, Móricz Zsigmond Sári bírójában a Bíróné. Ő formálta meg Nyilas Misit a Légy jó mindhaláligban, orosz drámák egész sorában játszott. Nem csak tehetségével tűnt ki. Csillapíthatatlan világjobbító szándék munkált benne. 1947-ben létrehozta a Színésznövendékek Horváth Árpád Kollégiumát. Felhasználva politikai kapcsolatait elérte, hogy az idős színészeknek otthon nyíljon Budapesten. Fáradhatatlanul gyűjtötte a pénzt, hogy a nemzet nagy színészei méltó körülmények között tölthessék napjaikat. 1948-ban nyílt meg a Jászai Mari Színészotthon. Híres kollégáit rávette, hogy rendezzenek be egy-egy szobát az épületben. (Később, 1985-ben fiatal színészek otthonává alakították át az intézményt.) 1950-ben megnyitott az Ódry Árpád Színészotthon is.
Amikor szeretett és tisztelt kolléganője, Bajor Gizi 1951-ben elhunyt, Hilda kötelességének érezte, hogy emléket állítson neki. A színésznő egykori otthonában nyílott meg egy év elteltével a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol Jászai Marinak és Márkus Emíliának is szenteltek egy-egy szobát. Később a tárgyak és emlékek egyre gyűltek, ma már időszaki kiállítások is helyet kapnak a múzeumban. Gobbi Hilda feledhetetlen alakításait több díjjal méltatták: 1949-ben Kossuth-díjat kapott, 1950-ben Érdemes Művész, majd 1955-ben Kiváló Művész lett. Bár barátai tudtak róla, nyilvánosan akkor még nem vállalhatta fel, hogy saját neméhez vonzódik. Temessy Hédi színművésznő, majd Galgóczi Erzsébet író volt az élettársa. (Galgóczi talán az első magyar nőíró volt, aki nyíltan írt a leszbikusságról. Törvényen belül című könyve az ötvenes évek Magyarországán játszódik. „Eretnek vagyok a teremtésben” – fogalmazta meg helyzetét a mű főszereplője, Szalánczky Éva.) Gobbi Hilda az anekdoták szerint szórakozás közben leplezetlenül flörtölt nőkkel, de amúgy monogám alkat volt. „Én egy ilyen pasi vagyok.” – szokta mondani.
Major Tamással együtt részt vett a kommunista mozgalomban. Az eszmékért lelkesedett, a közösségépítésért és az egyenlőségért. Ismerte Aczél Györgyöt és Kádár Jánost is. (Mikor a háború vége előtt illegalitásba vonult, Kádárral együtt vett részt az ellenállási mozgalomban.)Tudta, kihez kell fordulni, ha el akarja intézni ügyeit, de veszélyes kapcsolatait sosem használta rossz célokra. Nem a párt volt fontos számára, hanem az elv, de 1956-ban kilépett a pártból. Csalódott az emberekben.
Az ötvenes években divatba jött a magyar színházban is a kettős szereposztás. Királynőszerepei – Gertrudis vagy Margit királyné – nem váltottak ki elismerést a kritikusokból, játékát egy „nyelvelő kofa” tébolyodottságához hasonlítják, nélkülözve minden királynői gesztust. A Pygmalion következett, majd Az anya Gorkijtól. Ez utóbbiban volt egy jelenet, melyben a detektívet alakító Garas Dezsőnek pofon kellett vágnia a népet lázító anyát, Gobbi Hildát. Garas a próbákon – ahogy a főiskolán tanulta – óvatosan, finoman ütötte pofon a művésznőt. Hilda tajtékzott a próba után: „Egy vicc, amit maga művel. Imitál, illusztrál, ostobaságot csinál. Menjen a fenébe!” A pofon a következő alkalommal sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Hilda megfenyegette Garast, levonatja a bérét. Garas Dezső rettegve lépett a színpadra az ominózus jelenetben, még a szája széle is remegett. A közönség első soraiban pártfunkcionáriusok ültek. Előző este diáktársai még heccelték is: „Vágd csak jól pofán, ő kéri!” Garas úgy képen törölte Hildát, hogy a színésznő beesett az ügyelő mellé. A műsor után hívatta a főiskolás Garast, és egy tízest adott neki. (18 Ft volt a színész bére.) „Ezt igya meg az egészségemre! De legközelebb valamivel kisebbet adjon.” – mondta. Sajnos a darab a különös epizód ellenére bukásra ítéltetett. Hatalmas siker volt viszont 1958-ban A tizenhetedik baba nyara című darab, ahol Hilda Emmát formálta meg.
Gobbi Hilda majdnem huszonöt éve volt tagja a Nemzeti Színháznak. Régi barátja, Major Tamás ült az igazgatói székben. Hilda az alábbi levelet kapta:
„A Művelődésügyi Minisztérium 47.616/59 sz. alatti utasítása a színházak 1959. évi átalakítását rendelte el. Ezen átszervezés egyik célja, hogy a színház együttese minél szilárdabbá forrjon össze, és a széthúzó erők kiküszöböltessenek. Sajnálattal állapítom meg, hogy az utóbbi években tanúsított magatartása éppen a művészi egység kárára szolgál. Erre mutat az az ismételten hangoztatott kijelentése, hogy nem kíván a Nemzeti Színház kötelékében maradni. A Nemzeti Színház tekintélye, a kijelentések módja és nem utolsósorban az ön személyének súlya az ilyen magatartás elbírálásában fokozottabban esik latba. De erre mutat az is, hogy ön más kérdésekben is tudatosan szembehelyezkedett a színház művészeti vezetésével, és a jogos kritika mértékét meghaladóan, nyilvánvalóan nem építési szándékkal, egyéni akciókat kezdett, a színház nyugodt működését veszélyeztette… Az előbb közöltek alapján tehát az ön munkaviszonyát a Munka Törvénykönyve 29.§. 1. bek. b.) pontja alapján átszervezés címén felmondom. Major Tamás”
Gobbi Hilda sohasem rejtette véka alá a véleményét. Nyíltan kritizálta a színészeket kizsigerelő rendezőt, vagy akár színésztársait is. A színház szent hely volt számára, ebben nem tűrt kompromisszumot.
A kulturális igazgatás a József Attila Színházhoz helyezte. Nem érezte magát száműzetésben.
„Mint tudja, nem művészi, hanem személyi okokból kerültem oda. Kedvesebb, emberibb közösségben ritkán éltem. Lehet, hogy igénytelenebb volt a műsoruk, de belső tartalmában igazi együttes volt.”
– vallotta később. Közben a rádióban elindult a Szabó család, melyben Hilda Szabó néni szerepét játszotta. Zelk Zoltán a Tükör hasábjain felrótta neki az olcsó népszerűséget, de Hilda kiállt a rádióműsor mellett. Szerinte nem az egyetemi tanárnál kezdődik az ember, az egyszeregynél kell kezdeni. Semmilyen szerepet nem szabad szégyellni, a színész lényegében nem más, mint bohóc.
1971-ben Marton Endre igazgató visszahívta a Nemzeti Színházba. (Közben a régi Nemzeti Színházat lebontották, a társulat egy időre a Nagymező utcai Petőfi Színházba, majd a Magyar Színházba költözött.) Füst Milán Boldogtalanok című művében játszott, újabb öregasszonyszerepet, nagyszerű és hiteles alakítással. Bár 1976-ban nyugdíjazását kérte, Marton Endre megható levelében lebeszélte tervéről.
„Az ajánlatom, hogy ne menj nyugdíjba, és ahogy te írtad leveledben – most én javaslom – még hosszú boldog és boldogtalan éveket töltsünk együtt a te művészeted érdekében és a Nemzeti Színház ügyéért”
– írta Marton.
Gobbi Hilda csak 1982-ben hagyta ott a Nemzeti Színházat, Major Tamással együtt csatlakozott Zsámbéki Gábor és Székely Gábor rendezők társulatához a Katona József Színházban. Neki írt szerep volt Spiró György Csirkefej című művének Vénasszonya. Gobbi Hilda elmúlt hetven, már nem volt szüksége maszkokra az öregasszony szerephez. Magát játszotta. Pályája során a legváltozatosabb öregasszony-szerepek találták meg. „Játszott ezüstös hajú dámákat, penészes szempillájú házsártosokat, loncsos toprongyrémeket, boszorkákat, idős hölgyeket, ütődött vagy ravasz mosónőket, bölcs és jó munkásasszonyokat, lumpensatrafákat, mese-vasorrú bábákat és vérszívó kapitalistánékat; játszott arisztokrata nagymamákat és proletár nagyanyókat, ezüstkanáltolvaj reszketeg szeniliseket és örökfürge agyonnyűhetetleneket, agg delnőket és roskatag töpörödötteket, félelmetes spinéket és nevetséges szipirtyókat, méltóságos rémdémonokat és alkoholtól kiégett csőlakókat. Volt vén és még vénebb…” – írta Molnár Gál Péter színikritikus.
Egész életében dohányzott, s rajongva szerette az állatokat. Idős korában kanárikat tartott, de sajnos egy alkalommal, mikor bejárónője benzinnel mosta fel a padlót, mind elpusztult.
„Szeretek élni! Valósággal tönkretesz egy-egy szerves lény pusztulása.”
– mondta egyszer. Életrajzi könyve Közben… címmel 1982-ben jelent meg. 70. születésnapjára 100 ezer Ft értékű takarékbetétkönyvet kapott, amit felajánlott az új Nemzeti Színház alapkövére. Országos gyűjtést kezdeményezett, melynek végeredményeként 3,3 milliárd Ft gyűlt össze. Sajnos ő már nem láthatta az új színházat. A parkban egy padon ülő szoboralakkal adóztak a színésznő emlékének, később a színház stúdiószínpadát róla nevezték el.
Bár az öregség nem ijesztette meg, a haláltól mégis félt.
„Félek a haláltól. Csak a temetőben és Visegrád Szent György puszta Áprily Lajos völgyének bányájában nem. Elhagyott, csöndes kőbánya, meredek, mozdulatlan sziklafal. Örökkévalónak látszik. Egy morzsányi biztonságot a halálfélelem ellen csak a természet nyújt – ha nyújt!”
Ide, ebbe a bányába, a fehér sziklák közé képzelte a Néma Vágyak Templomát, kőpadokkal, mosolygó Jézussal. Bejárata nyitva állna minden élőlény előtt. Nem lenne szó, csupán a gondolat lenne az egyetlen szertartás.
„A legijesztőbb, hogy lassan-lassan eltávoznak a tanúk. Elmennek, s magukkal viszik életünk egy-egy korszakát – homály fed bizonyos eseményeket, amiket már soha senkitől nem kérdezhetünk meg. Távozásukkal a mi életünk is elvékonyul, üresebb lesz, de fakóbb, valószínűtlenebb lesz a kor is – a múltunk, – amiben éltünk és játszottunk, ki-ki a maga szerepét.”
1987-ben betegsége miatt úgy döntött, végrendeletben rögzíti akaratát. Úgy rendelkezett, halála után adják el budai lakását. A bevétel egy részéből megalapította az Aase-díjat, melyet epizódszereplőknek adnak át, évente két fővárosi és két vidéki színésznek. Másik részéből pedig egy alap létrehozásáról gondoskodott, idős színészek támogatására. Visegrádi nyaralóját alkotóháznak ajánlotta fel.
1988. július 13-án hunyt el. Hamvait egy vasládába tették, fűmagot, egy téglát a lerombolt nemzetiből és visegrádi nyaralójából és Imperial patkóját helyezték mellé. Síremléke a Farkasréti temetőben áll. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK Országos Színészegyesület 2001-ben megalapította a Gobbi Hilda-díjat, olyan színészek számára, akik több évtizede vannak a pályán, de semmilyen elismerésben nem részesültek. 2013 Gobbi Hilda emlékév volt, a színházak számos programmal, beszélgetéssel, emlékkel készültek a színésznő születésének századik évfordulójára.
"Egyetlenegy valamivel kacérkodom. A reinkarnációval. Mert nem igaz, hogy nincs folytatás, az lehetetlen. Kell, hogy legyen, a világ nem szűnhet meg. Én fű szeretnék lenni, mert az kinő, levághatják, letaposhatják, akkor is kinő."
Juditty
Források:
Gobbi Hilda: Közben... Szépirodalmi Könyvkiadó 1982
http://www.criticailapok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=38665:a-gobbi&catid=29:2013
http://www.kulturpart.hu/szinhaz/24663/ki_volt_gobbi_hilda
http://www.szabadfold.hu/riport/mennyi_munka_van_a_rancokban
http://www.terasz.hu/terasz.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=11980&rovat_id=144
http://teremtuccse.blogspot.hu/2013/06/gobbi-hilda-nem-igaz-hogy-nincs.html
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/GERGELY/gergely00731/gergely00747/gergely00747.html
http://www.magyarszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=33001
Egy franciaországi utazás magával ragadó leírása Gobbi Hilda tollából:
http://www.szinhaz.net/pdf/1993_07.pdf
http://www.szinhaz.net/pdf/1993_08.pdf
http://www.szinhaz.net/pdf/1993_09.pdf
http://www.szinhaz.net/pdf/1993_11.pdf
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
