Tünde sulinapló iskolások

A fenti tárgyszöveggel kaptam nemrég emailt az elsős lányom iskolai levelezőlistáján. Először csak meresztgettem a szemeimet, és már attól féltem, hogy ez a lista is áldozatául esik azon anyukáknak, akik nem tudják helyén kezelni a lehetőséget, hogy minden szülőt elérnek egyszerre (az oviban volt, hogy különböző lájkgyűjtésekkel és egyéb, az ovis élettel kapcsolatban érdektelen témában küldözgettek leveleket). Aztán – a csatolt fotón jól látszott –, hogy egy plüssállatról van szó, amelynek lába kelt az iskolában.

Na, több se kellett, szülők tucatja ragadott billentyűzetet, hogy reagáljon a levélre. Egy anyuka jelezte, hogy a gyerekének a tornapólója és nadrágja tűnt el, mire három másik is hasonló problémáról számolt be. (Egy eltűnt tornapólót be is azonosítottak, az egyik kislány tornazsákjából került elő otthon.) Volt, aki elveszett narancssárga sízoknit keresett, más eltűnt füzeteket és kesztyűket vadászott, de legtöbben az elszökött ceruzák miatt panaszkodtak.

Sokan számoltak be arról, hogy több garnitúrányi színes ceruza, grafit, postairón, radír, korong tűnt el az osztályban, és senkinek sincs fogalma sem arról, hogy hol lehetnek az elhagyott írószerek. Egy anyuka arra kérte a többieket, hogy ellenőrizze mindenki a gyerek tolltartóját otthon, hogy van-e benne elég ceruza, mert a hiány miatt kölcsönkért és kölcsönadott grafitok és színesek nem jutnak vissza ahhoz, aki kisegítette velük a többieket. (Jogos!)

Ahogy korábban beszámoltam, hasonlókat tapasztaltunk mi is, és azóta sem változott a helyzet. Hiába véstem bele a gyerek nevét a ceruzákba, ugyanúgy megléptek, és nem kerültek vissza hozzánk. (Ceruzaszponzorok jelentkezését várom!) Meglett viszont az elhagyott tornazsák a tornapólóval, és az elveszettnek hitt fehér sapka. A rózsaszín tornacipő még mindig bujkál valahol.

Nálatok miket hagynak el a gyerekek az iskolában?

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?