Jóságos Ég, bár lenne most „jövő ilyenkor”. Bár túl lehetnénk rajta! Körülbelül két-három hónap múlva be kell íratnunk a gyereket az iskolába, jó döntést hozva, ügyesen, rámenősen; én meg már most kivagyok az egésztől. Félek, hogy elpancserkodom.
Nos. A gyerek rendben van. Fejlesztőpedagógus az oviban megszakértette. Láttam a feladatlapot, egy hibája volt összesen, valami íves oldalú vackot téglalapnak jelölt. Többi hibátlan. Azt mondta a hölgy máskülönben, hogy a gyerek csendes, jól koncentrál, képes hosszasan figyelni, úgy mondta pontosan, hogy „minden tanítónő álma, két kézzel fognak utána kapni”. (Hé, kedves tanítónők, emailcím a szerkesztőnél!)
Nézzük akkor a lehetőségeket. Faluban két iskola, papíron egy intézmény. Férőhelyek száma hagyományosan feleannyi, mint amennyi a gyerek. Szomszéd városban van egy csomó iskola, a nagyvárosban még annál is több, úgyis ott dolgozik a szülők jelentős része, oda viszik a gyerekeket is tanulni. Legalábbis így hallani a faluban. És itt kezdődnek az én paráim.
Merthogy az iskola körüli dolgok úgy vannak errefele, mint az egészségügyi történetek. „Ki mit hallott xy doktor úrról? Tényleg olyan jó? Vagy menjek máshoz? Ja, hogy lehetetlen bejutni? Esetleg magánpraxis (iskolánál=protekció)? És megéri? És a kórház nem lepukkant? Vagy igen, de nem számít? Stb.”
Szóval itt nálunk egy csomó történet van az iskoláról. Hogy a nyugati oldali a lepukkant, a keleti oldali meg a menő. De a nyugatis anyukák erre felháborodva mondták, hogy azt csak szeretnék egyesek, mert nem is. Na, igen, de a gyerekeik 12-18 évesek, részben már nem is járnak oda, akkor most vajon igazuk van vagy sem? A doktor bácsi és a védőnő szerint (egyikük sem ebben a faluban lakik) a gyerekemet feltétlenül a keleti oldaliba vigyem, akkor is, ha minden nap autóznom kell emiatt vele. Most ez tényleg komoly, hogy ha nem autózom, akkor a gyerek nem fog megtanulni számolni?! (Még szerencse, hogy olvasni már tud.) Vagy mi az a szörnyűség, ami miatt jól felfogott érdekem, hogy odaátra hordjam? Ez egy szerencsés falu, itt még a szegények se igazán csórók, tényleg megvédjem tőlük a gyerekemet? (Igen, a nyugati szélen több szegény lakik, de nem csak szegények.
Aztán itt a dilemma. Ha viszem a keletibe, ott van tagozat. Nyelv. Jó dolognak tartom. De segítség, fogalmam sincs! Ha kinyitom a Vekerdyt, biztos azt fogja mondani, hogy nehogymá a plusz nyelvórákkal izélgessem az én szemem fényét, mert szegénykének még félig óvodásnak kell lennie elsősként. De másrészről mi van, ha ez a Nagy Társadalmi Leválogatás, és ha azt akarom, hogy a gyerekem a győztesekhez tartozzon, ragaszkodnom kell a Különleges Osztályhoz az ő érdekében?! Jó, tudom, az előbb még simán bevittem volna a lepukkantba. Akkor értsd ott is a kérdést. Ennyit számít? Hogy picit lepukkantabb vagy sem? Hogy sima osztály vagy tagozatos? Itt fog eldőlni minden, a Harvardig bezárólag?
Na, jó, tegyük fel: nyelvtagozat. Hohó, még csak ezután kezdődnek a gebaszok! Két darab osztály lesz tagozatos, öt darab osztály lesz sima összesen a két suliban (nyugatiban három, keletiben kettő). Ez körülbelül kétszáztíz hely a körülbelül ötszáz falubeli gyereknek. Nagyon kell örülnünk, mert kettővel több osztályt indítanak jövőre. Ezt itt mind, amit leírtam, pletykából tudom, a kettővel több osztályt meg a gyereklétszámot. Van új igazgatónőnk idéntől a faluban, nagyon jó, mindenki imádja. Szintén pletyka.
Vissza a kínjaimhoz. Van kicsit több mint kétszáz hely ötszáz gyereknek. Ami nincs: felvételi. Beiratkozás, az van. Neked ebből hogy áll össze a kép? Mint mikor megnyitották az elektroizé áruházat és már előző éjjel megérkeztek sátrakkal az első vevők, hogy vihessék haza ezer forintért a kábé kéterezötszáz forintos vízforralót. Csak tudod, miért nem vicces? Azért nem, mert a gyerekem jövője áll vagy bukik rajta. Frankón parázom! Oda fogok tudni elég korán érni? És ha négykor már százfős sor áll, mert minden szülő rájött, hogy a nyelvtagozat a menő? Attól is rettegek, hogy szó szerint attól fog függeni az egész, hogy meg tudok-e verekedni a gyerekem helyéért, mert mondjuk, elalszom várakozás közben és mindenki nagyon konkrétan halkan kikerül, ahelyett, hogy felébresztene.
Ezt az egészet is onnan veszem, hogy azt beszélik a faluban, hogy koránra kell odamenni, és akkor lesz a gyereknek helye. Van rémtörténet is, miszerint az egyik helybeli oviból egy egész csoport menni akar a nyelvtagozatra. Az milyen lesz, ha a tizedik hellyel is bukom a beiratkozást, mert csoportosan fognak nyomulni felhatalmazással. Már ha van ilyen.
Na, és akkor mi lesz, ha mégis lemaradok? Mehetek kuncsorogni a szomszéd városba, hogy legalább valami helye legyen a gyereknek? Egy olyan gyereknek, aki minden tanítónő álma? Á. Most nem írom le, mit mondtam magamban. Azért van abban valami elkeserítő, hogy a szülő élelmessége meg rámenőssége meg pletykákban való jártassága kell ahhoz, hogy a gyerek a nulladik kilométerkőnél ne bukja be a meccset. Ha elszúrnám szegénynek, azt egy életen át nem tudnám magamnak megbocsátani.
Re-Barbara
