Korábban talán Másutt írt arról, hogy a brit kórházak szerint a szülés első óráit jobb, ha otthon, ismerősen meghitt környezetben tölti a kismama, ezért könnyen megtörténhet, hogy főleg első szülésnél a szülési fájdalmakkal jelentkezőt finoman eltanácsolják, hogy majd csak sűrűbb fájásokkal mehet a szülőszobára. Addig inkább sétáljon a parkban, az utcán, esetleg maradjon otthon, szükség esetén telefonon tanácskozva a kórházzal. Gyors szüléseknél azonban nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás.

A 39 éves Michelle Booth  első fiát megszülendő jelentkezett a londoni University College kórházban, de elküldték, mivel „ a szülés korai szakaszában volt még”. Michelle-nek és 45 éves partnerének azonban nem akarózott a jeges londoni utcán sétálgatni, ezért hirtelen ötlettől vezérelve a közeli négycsillagos Radisson Edwardian Grafton hotelbe jelentkeztek be. Arra akkor még ők sem gondoltak, hogy a baba a szállodában jön majd világra.

Mindössze négy óra telt el a bejelentkezés óta (amikor még viccelődtek a szállodai személyzettel holmi szobaszervizről, vidáman ígérve, hogy oly közel a kórház, bizisten nem fognak a szállodában szülni), amikor Michelle a hotelszoba fürdőjében úgy érezte, nyomnia kell. „Az nem lehet, hogy ez már a baba” – gondolta még ekkor is, de azért szólt az apának – még időben, hogy az elkaphassa a sietős kisdedet. A tolófájások közepette Michelle leginkább attól tartott, hogy a végén még kitessékelik őket a szállóból, ezért inkább a paplanba kiabált. A baba születése után csak bámultak egymásra: „ez tényleg velünk történik, egy hotelben jött világra a fiunk, méterekre a kórháztól?”

Michelle párja, Richard Eades ezután igazi angol hidegvérrel  tárcsázta a recepciót: „Itt a 239-es szoba, elnézést, de épp most született meg a babánk, küldenének mentőt?” A kiérkező hat (!) mentősnek már csak annyi dolga akadt, hogy a köldökzsinór átvágása után átvitték őket az utca túloldalán, pár méterre lévő kórházba.

„Igazán jó fejek voltak a hotelben” – emlékszik a pár. „Mikor bejelentkeztünk, kérés nélkül magasabb komfortfokozatú lakosztályt kaptunk (ami listaáron 150 font egy éjszakára), később visszatértünk némi csokoládé kíséretében köszönetet mondani nekik.”

A kórház igazgatója közleményében továbbra is azt hangsúlyozta, a vajúdás korai szakaszában szerinte ajánlott otthon, a megszokott környezetben maradni, hogy a szülés jobban haladjon, mellesleg úriasan gratulált az egészséges kisfiúhoz, akit a hotel kezdőbetűire emlékezve a Reggie nevet is megkapta a George mellé.

 

A Daily Express cikke nyomán

Vakmacska

Utóirat: Vakmacska itt szeretné köszönetét kifejezni az István Kórház vezetésének és stábjának, hogy se a 12 óra alatt született első, se a 4 óra alatt született második gyermekét nem kellett elfolyt magzatvízzel mondjuk az újjáépített Ferencváros valamelyik egyébként kellemes-komfortos hoteljében világra hoznia. 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?