Az Országgyűlés keddre virradó éjjel elfogadta az új köznevelési törvényt, amelynek értelmében minden iskola állami fenntartású lesz, az önkormányzatok működtetésre szerződhetnek vissza. A jogszabály három éves kortól teszi kötelezővé az óvodába járást, a tankötelezettség korhatárát ugyanakkor 18 évről tizenhatra csökkenti, emellett választható oktatási formaként meghatározza az egész napos iskola feltételeit is. A tanulók a jövőben csak ötven óra közösségi munka után vehetik kézhez érettségi bizonyítványukat.

A képviselők - éjjeli három óra előtt néhány perccel - név szerinti szavazáson 252 igen szavazattal, 62 nem ellenében hagyták jóvá a kormány, korábban több ponton módosított javaslatát. Az előterjesztésre nemet mondott Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke, szavazatát hangos taps fogadta az ellenzéki padsorokból.

A törvény rögzíti, az iskoláknak sokoldalúan és tárgyilagosan kell közvetíteniük az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő és a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését. Lehetővé kell tenni továbbá, hogy a gyermek egyház által szervezett hit- és vallásoktatásban vehessen részt. A jogszabály szerint a gyermekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek joga lesz az oktatási jogok biztosához fordulni.

MTI