2020 nyarán megírtam a történetemet a méhen kívüli terhességgel és előzményeivel. Most szeretném elmesélni az elmúlt 2,5 évet, mert úgy érzem másoknak is erőt, reményt adna.

2020. májusában volt egy méhen kívüli terhességem. Nagyon nagy törés volt számomra, mára azonban úgy érzem sikerült feldolgoznom. Akkor az orvosom azt mondta, hogy három hónap, és újra próbálkozhatunk, igaz, csak egy petevezetővel, de biztos sikerülni fog. Alig vártam a nyár végét, hogy újra aktívabbak lehessünk. Teltek a hónapok, de nem történt semmi.

2021. januárjában úgy döntöttem, visszamegyek a dokimhoz, hogy biztos nincs-e baj, mert nem akar összejönni. Elküldött átjárhatóságira, hogy nézzük meg, az egy megmaradt petevezetőm átjárható-e. Tapasztalattal mentem, hiszen volt már ilyen 10 évvel ezelőtt, de féltem, hogy az az egy vezető jól működik-e. Szerencsére nem volt semmi baj, próbálkoztunk tovább.

Közben jöttek a covid oltások, amit egy porcikám nem kívánt, mert féltem egy olyan vakcinától, amit még le sem teszteltek rendesen. Viszont volt pár elmaradt rendezvényünk, megváltott jegyünk az előző évből, amit nem tudtunk eladni (gyerekprogramok), ezért úgy döntöttem lesz, ami lesz, nem szeretném a gyerekeimet bezárni, velük kiszúrni, amiért nem oltatom be magamat. 

Nyár körül időszerű volt a rákszűrés, ezért elmentem a TB alapú ellátásra, hogy csinálják meg, illetve kértem, hogy nézzenek már azért rám, hogy minden rendben van-e, mert eltelt egy év, de még mindig nem jött össze a baba. Akkor az ottani orvos azt mondta, hogy mivel már 5 műtétem volt (2 császár és 3 laparoszkópia) lehetnek olyan összenövések, amelyek gátolják a teherbeesést. És persze ott volt a covid és az oltások, mert akkor nagyon sok cikk szólt arról, hogy meddőséget is okozhatnak.

Nagyon elkeseredtem...

Szép lassan elkezdtem eladni a babaholmikat elkeseredettségemben. Gyakorlatilag mindent (ruhák, takarók, pihenőszékek..) csak a babakocsi és a kiságy maradt meg, mert azt nem volt erőm összerakni, hogy fel tudjam rakni eladásra.

Megbeszéltük a férjemmel, hogy lesz, ami lesz, nem idegeskedünk tovább.

2022. februárjában késett a menzeszem kb. egy hetet, még talán tüneteim is voltak, de persze negatív lett a teszt, meg is jött pár nap múlva. Akkor azt mondtam: soha többet teszt, elég a csalódásból. Valószínűleg a munkahelyi és az otthoni stressz volt a hibás.

Májusban már terveztük a gyereknapot, nyaralást foglaltunk, éltük az életünket. Megint késett, de már nem foglalkoztam vele. Jött a gyereknapi hétvége. Itt már nagyjából másfél hetet késett, de semmi tünetem nem volt. Hétvégén gyereknapi program volt szervezve Pestre, ez volt a gyerekeim első vonatozása. Szerdán este éreztem, hogy görcsölgetek, na mondom szuper, hogy hétvégére fog megjönni, amikor nem leszünk itthon. Pakoltam is az útra több betétet, de nem jött meg.

A következő héten már a férjemnek is feltűnt, hogy még nem jött meg, folyton mondogatta, hogy csináljak már tesztet. Mondom minek, semmi nem utal rá, hogy terhes legyek (az előző terhességekből kiindulva).

Csak addig mondogatta, hogy vettem valami olcsó tesztet és másnap reggel megcsináltam. Pozitív lett...

Pedig tényleg semmi tünetem nem volt a picit érzékeny mellbimbóimat leszámítva, ami minden menzesz előtt volt. Az előző terhességeket onnan tudtam, hogy kisimult az arcom, azonnal elmúlt a hajhullásom. Most pont fordítva, nagyon csúnya volt az arcom, és jobban hullott a hajam, mint normál esetben (ez a 20. hétig tartott). Egyszerre féltem, és sírtam az örömtől.

Elmentem dolgozni, majd délután azonnal orvos, mi van, ha megint méhen kívül van. A hüvelyi UH semmit nem mutatott, persze megint az a rossz érzés. Azt mondta a doki, hogy megnézné hasi ultrahanggal is, mert tele van a hólyagom, lehet azért nem látszik semmi (pedig voltam WC-n direkt). A hasi ultrahangon pedig ott volt egy szép, szabályos petezsák, de még se embrió, se szikhólyag. Tíz nap múlva kellett visszamenjek kontrollra, addig folsav, terhesvitamin. Persze minden eszembe jutott, hogy lehet, megállt a fejlődésben vagy üres a petezsák, mert úgy számoltam, hogy a ciklusom alapján látni kellett volna a szívhangot. Nagyon hosszú 10 nap volt. Amikor visszamentem, úgy vert a szívem, hogy kiugrott volna a vérnyomásmérő. Nagyon féltem.

Amint megnézte a doki a hüvelyi ultrahanggal, már én is láttam, hogy ott van az én picikém, és hallottam a szívhangot is. El sem mertem hinni, hogy szinte pontosan két év után, amikor már teljesen feladtuk és csak a remény volt, hogy talán egyszer eltűnik az űr a szívemből, megtörténik. Persze a 12 hetes genetikáig bennem volt minden félelem, ami utána se múlt el, mert találtak egy pici eltérést (negatív A hullám). Erre legyintett az ultrahangos doki is, meg a saját dokim is, hogy azzal nem kell foglalkozni, el fog múlni 16-20, hét között. Amikor túl voltam a 20. hetes genetikán akkor megnyugodtam, mert tényleg elmúlt, minden tökéletes, és most itt vagyok 25 hetesen.

Készülünk a pici érkezésére, ami január közepén lesz valamikor. Persze egy csomó minden be kell szerezzek, de úgy alakult, hogy másmilyen színű ruhácskák fognak kelleni, mint amiket eladtam.

Úgy érzem ez a pici tanított meg ÚJRA, hogy soha nem szabad feladni a reményt!

Nyunyu