Kedves hallgatók, mai témánk a mese és a mondóka. Igen-igen ősi műfaj mindkettő, szájrul szájra szállt, ami azt is bizonyítja, bármilyen generáció életében abszolút aktuális volt. Mesét és mondókát találni a nép ajakárul, illetve írták ún. költők meg írók is, de ha már a szüleink is mondták, mi is mondjuk, és a dédunokánk is tudja totyogós korától kezdve vénségéig, halála napja előtt egy héttel is hibátlanul elmondva, akkor kijelenthetjük: pont azt a szerepet tölti be, mint a hajdani népköltés. Ezek a művek általában gyakorlati haszonnal és mélyreható tanulsággal bírtak, ezt érdemes belőlük kiszedegetni.
Első példánk népi alkotás, az a címe, hogy a Kis gömböc.
Lóg ugye a kisgömböc a padláson, felküldi az asszony a lányát, ennék már meg, de a gömböc azt mondja: meg akarsz enni? Inkább bekaplak én téged! És felméne akkor a lány testvére, a nénje, a húga, az anyja, az apja, és békapja őket a gömböc, míg a nagy felfuvalkodásában le nem szakad a szögről, legurul a padlásról, gurul az utcán, békapja a falusi népet, békapja a régement katonát, gurul-gurul, míg a kiskondás ki nem pukkasztja a halas bicskájával. Hogy előtte lenyelte-e a gömböc őt is, avagy már odakintrül kivágta-e, azt nehéz megállapítani, minden mesélő másként mondja, ahogy hallani akarja.
No, mért mesélték ezt eleink oly nagy kedvvel?
Hát nyilván mind látott már gömböcöt, olyat is, amelyik szépen elfeküdt a tálon, de olyat is, amelyik addig kapott be mindent, míg ki nem pukkant, vagy ki nem pukkantották. Eleink belerejtették a megoldást is a mesébe: míg kicsi, nem szabad hagyni, hogy egyenként levadásszon bennünket, ha már elég nagy hogy benyeljen templomot, falut, regement katonát, akkor sajnos halas bicska lesz a nóta vége, mert szépszerével nem hagyja magát, mert tudja, hogy akkor jól fel lesz lógatva a szögre, a megevésről nem is beszélve.
Tehát: gömböcöt csak tömegben, esetleg halas bicska társaságában közelítsünk, mert még be talál kapni.
A következő művet már hús-vér költő alkotta, közismertsége miatt azonban már majdnem hívhatjuk népköltésnek, tartalmát illetően erős tanulsággal bír.
Fut, robog a kicsi kocsi,
rajta ül a Haragosi,
din-don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi,
leröpül a Haragosi,
din-don diridongó.
Fut a havon a fakutya,
vele fut a retyerutya,
din-don diridongó.
Ha kiborul a fakutya,
lepotyog a retyerutya,
din-don diridongó.
Hát ugye mit is mond a mondás „fut vele a szekér”? Tehát következtethetjük, hogy Haragosi igen jómódú, és azért is vág haragos arcot, nehogy valaki meg merje állítani a szekerét... De ugye a fizika törvényei szerint minél jobban fut a kocsi, annál nagyobb a veszélye hogy felborul. És ha egyszer felborul, akkor bizony din-don diridongó.
Nem is szólva a második versszakról, amikor a képünkbe röhög a fakutya („röhög mint a fakutya”, ugye), mit a képünkbe, címlapról meg óriásplakátról, és fut ám vele a retyerutya, nyilván maga mögé kötötte a Haragosi. Röhög a képünkbe a retyerutya is, akikkel fut a fakutya, amíg ugye a fizika törvényei megint megmutatkoznak, és van ott aztán din-don diridongó.
A népi és népies költészet sajátja, hogy igazságokat és törvényszerűségeket fogalmaz meg, a sárkányról előbb-utóbb lekerül az összes feje, az üveghegy nehezen, de mászható, sőt, az Óperencián túlra is el lehet eredményesen jutni, ha valaki nagyon akarja. A kisgömböcök kipukkadnak (előbb-utóbb mindig előkerül a halas bicska), a Haragosik és retyerutyájuk meg elcsúsznak fakutyástul, van ám borulás. Ha látunk magukról megfeledkezett kisgömböcöt vagy retyerutyát, csak mondjuk nekik nyugodtan: din-don diridongó.
Ha esetleg pedig körülöttünk valakinek kétségei támadnának, hogy vannak-e pomogácsok, mondjuk neki nyugodtan: dömdödöm.
Az ihletért köszönet Sebő Ferencnek.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
