Aki már nevelt gyereket, tudja, milyen szédítő fejlődés megy végbe egy gyereknél egy év alatt – felnőtté persze nem válik, mint a kutya vagy a macska, de a magatehetetlen bandzsa kis kupacból önálló, ide-oda szambázó (négykézláb vagy két lábon), akarattal rendelkező kis lény lesz, saját egyéniséggel.
Reméljük, egy év alatt mi is eljutottunk ide. Akár a gyermekágyas anyák többsége, mi sem gondoltuk, hogy csip-csup ügyekből ennyi lesz és néha ilyen nehéz megoldani őket – ma már ki emlékszik arra, amikor hol görgetni nem lehetett, hol adott kommentre válaszolni, esetleg bejelentkezni, közben meg sokan írták, hogy nemá, olyan setesután néz ki ez az egész. Mára a dolgok nagyjából működnek. A „van hova fejlődni még” mindenesetre sokkal jobb, mint a kezdeti „hát ezzel képtelenség elboldogulni”.
Eljöttünk, párszázan, párezren, a kedvenc kocsmánkból nagyjából kirúgtak minket, letáboroztunk valahol, ami jó volt, csak páran mondták már az elején, hogy sátorban és nyaralóban remek dolog, de hosszú távon mégis kényelmesebb, ha van fullextrás fürdőszoba, központi fűtés, és aki akar, könnyen megtalál minket. A számok azt mutatják, e tekintetben nem döntöttünk rosszul, most már lassan elfelejtjük, hogy a vadiúj lakóparkban az elején púpos volt a parketta, ki kellett cserélni a csempét, és hetente kétszer döglött be a kaputelefon. Aki túlélte, az ma már civilizált körülmények közül lesheti, hány új olvasó meg hány új szerző lett azóta „törzstag” a Bezzeganyán.
Egy év alatt nagyjából világos lett: a tisztelt közönség legnagyobb számban az eltérő véleményeket ütköztető hétköznapi történetek kapcsán szólalt meg, legyen az játszótéri vagy iskolai nézeteltérés, szoptatási nehézségek, vagy gyakorta előforduló esetek betegségről, esetleg párkapcsolati problémákról. Amiben a legnagyobb az egyetértés: Zsuzsi főz posztjai és receptjei, azt hiszem, sokunk konyhatechnikáját gazdagították. A legviharosabb viták pedig bizony a vallás, életmód, esetleg gyermeket, nőt ért erőszak, méltánytalanság ügyét feldolgozó posztok alatt voltak.
Személyes életünk is bővelkedett olyasmiben, amire álmunkban sem gondoltunk. A részletek már nyilvánosságra kerültek, így világos lett az is, hogyan lett a stewardessből kényszerűségből pilóta, mint az Airport-filmeken, a muszáj viszont össze is hozott egy olyan csapatot, akik mára bebizonyították, képesek tartósan együtt dolgozni (sőt, szívesen teszik), és talán így könnyebb is a napról-napra működés, mintha egy ember vállán lenne a kapcsolattartás, a moderálás, a szerkesztés, képválogatás, lektorálás meg az effélék.
Ha előre nézünk, csak annyit kérünk: olvassatok és írjatok továbbra is. Olvassátok el, és mondjatok őszinte véleményt – az olvasói létszám önmagában messze nem minden, az oldalt épp az olvasói aktivitás különbözteti meg sok, egyébként kitűnő baba-mama oldaltól. És írjatok, vidám és szomorú történeteket, tanulságosokat vagy hasznosakat, keményeket és érzelmeseket, terhességről, szülésről, párkapcsolatról, gyereknevelésről, vagy bármi másról, ami szerintetek ennek a csapatnak érdekes lehet.
Ezúton köszönjük rendszeres szerzőink szorgos munkáját – nélkülük rég behalt volna a BA – ahogy azoknak a bátraknak is köszönjük a szüléstörténeteket, kétcsíkokat, ismerkedős vagy játszótéri sztorikat, akik amúgy nem éreznek folytonos kényszert az írásra. Posztokban eddig hálistennek ritkán szenvedtünk hiányt, de most megosztom veletek: a nyáron volt egy-két nap, amikor azzal fenyegetőztem: ha öt órán belül nem jön semmi, a Boci-boci tarkát fogom kitenni. A lányom vidáman meg is rajzolta hozzá az illusztrációt, ha tehát nem a tőgyes haszonállat nótáját szeretnétek itt viszontlátni, akkor írjatok!
Vakmacska
Hosszú és nehéz év áll mögöttünk. Egy évvel ezelőtt leugrottunk egy szikláról úgy, hogy csak bízni tudtunk abban, hogy sasok vagyunk, és a becsapódás előtt szárnyainkat kitárva repülni fogunk. Ijesztő volt zuhanni az ismeretlenbe, és voltak pillanatok, amikor úgy éreztük, rosszul döntöttünk. Aztán az utolsó másodpercben mégis kinyíltak a szárnyak, és azóta is a föld fölött lebegünk.
Valóban nem volt zökkenőmentes az indulás, de a kezdeti nehézségek ellenére remek csapat alakult ki, akikkel öröm együtt dolgozni. Még jobban összekovácsolt minket a betegségem, ami hosszú pihenőre kényszerített. Szó nélkül sorakoztak fel a segítők, megtettek mindent, hogy a Bezzeganya tovább működjön, és lelkileg is támogattak. Igazi barátságok születtek a háttérben. Szavakkal sosem fogom tudni kifejezni, mennyire hálás vagyok mindenkinek, aki mellettem és a BA mellett állt. Természetesen köszönet illeti az olvasókat is, akik egyre többen vannak, és azok száma is napról napra nő, akik read onlyból kommentelővé válnak.
Sok tervünk van a következő évre. Játékok, új sorozatok, tesztek, bemutatók, új törzsírótehetségek felkutatása, és természetesen jobbnál jobb posztok publikálása. Már nem kell a technikai problémák megoldásával vesződni, betegséget leküzdeni, belső feszültségeket hárítani. Kerek egész lettünk. Egyévesek, akik rengeteget tapasztaltak születésük óta. Akik már tudják, hogy sasok, és nem félnek használni a szárnyaikat. Még sok ilyen évet kívánunk, veletek!
Tünde
