Fél év próbálkozás után, mikor már kezdtem egy kicsit aggódni, megfogant a kisbabánk. Nálunk nincs szabad orvosválasztás, így sztk-ba jártam gondozásra. Terhességem gondtalanul zajlott, bár bevallom, az utolsó hetek nagyon megviseltek, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. A kilencedik hónapban elkezdtem viszketni, mindenhol, de az orvos, és a védőnő sem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, végül is nem volt olyan vészes.
A 39. héten, egy pénteki napon, mielőtt elindultam a rendelőintézetbe, az nst-re, rosszul éreztem magam, a vizsgálat után. Ezt jeleztem is a dokinak, aki megmérte a vérnyomásomat, ami elég magas volt, (általában 100/70, akkor 145/95). Tudott a viszketésemről is, így csináltatott egy labort, és elküldött a kórházba uh-ra. Az ultrahangon kiderült, hogy nagyon kevés a magzatvíz, a többi dolog rendben volt, leszámítva, hogy engem nagyon megijesztett az, hogy a 32 hetes uh-n a babát 2250 grammnak saccolták, most pedig csak 3100, vagyis nem nagyon hízott heti 20-25 grammot, ami várható lett volna.
Az uh eredménnyel és a teljesen negatív laborral visszamentem a orvoshoz, aki azt mondta, hogy vagy bevonulok most a kórházba, vagy hazamegyek, és a hétvégén minden nap bemegyek a nst-re, majd hétfőn befekszem. Én a bejárós verziót választottam, így fel tudtam készülni arra, hogy bent kell maradnom hétfőn.
A hétvége rendben zajlott, hétfőn bevonultam a kórházba, ahol felvettek kb. 9-kor. Egy szál hálóingben vártam 2 órát, hogy elvégezzenek egy nst-t, és további 2 órát, egy újabb ultrahangért. A hétfői uh még kevesebb magzatvizet mutatott, mint a pénteki, és a babát még 50 grammal kisebbre becsülték.
Ezután feljutottam a szülészetre, ahol rákötöttek nst-re és oxitocinra (terheléses), kb. 10 perc után megemelték az oxitocin adagot, ekkor a baba szíve leállt, vagy nem mutatta az nst, vagy nem tudom mi történt, de hirtelen 7-8 ember lett körülöttem, és egy szülésznő orvosért kiabált.
Egy doktor a műtőből rohant ki, és nem nagyon tudta, hogy mit tegyen, gyorsan burkot repesztett (teljesen zárt méhszáj), ekkor a szívhang helyreállt. Ő azt javasolta, hogy egyből vigyenek császározni, de a döntés nem az ő kezében volt. Nagyon megrémültem, mikor hirtelen olyan sokan lettek körülöttem, és kérdeztem, hogy mi történik a babával, senki semmit nem mondott. Mikor kb. huszadszor tettem fel a kérdést, az egyik szülésznő azt mondta, hogy akkor tudjuk csak meg, mikor megszületik a kicsi.
Pár perc múlva, jött a főorvos, aki úgy döntött, hogy várunk, mert lehet, hogy csak rosszul feküdtem vagy a gép volt rossz vagy fene tudja, de ennek egyáltalán nem örültem, ugyanis biztos nem feküdtem rosszul, és a burokrepesztés után sem lett teljesen tökéletes a szívhang.
Egész nap vártunk, semmi nem történt. Az nst-re kötve feküdtem hétfő 14:30- tól kedd 13 óráig. Éjjelre leküldtek az újszülött osztályra, itt is nst-vel, de hamar visszamentem, mert én sem tudtam pihenni a kisbabáktól, illetve az anyukák sem a géptől. Éreztem enyhe fájásokat is, de gyengén, mégis úgy gondoltam, jobb, ha figyelnek ránk.
Az éjjel eltelt, másnap fiatalabb orvosok lettek ügyeletesek, reggel újra megpróbálták az oxitocint bekötni, de lassabban, megfontoltan haladva, és mondták, hogy ha rövidesen nem lesz változás, akkor császár. Baj nem lett belőle, de továbbra is csak kicsit fájt és nem tágultam.
11-kor biztossá vált a sectio, ekkor is teljesen zárt voltam, és az idő is sürgetett a burokrepesztés miatt. Előkészítettek a császárra, várni kellett egy kicsit, másik műtét miatt.
Mielőtt bevittek a műtőbe, az orvos megkérdezte, hogy altassanak-e, vagy érzéstelenítés legyen, én rávágtam, hogy altassanak, mert már nagyon kivoltam idegileg, és féltem, hogy a babával esetleg gond lesz, és azt is végig kell néznem. A doki epidurált javasolt, és megnyugtatott, hogy nincs baj. Ekkor beleegyeztem a gerincérzéstelenítésbe. Az altatóorvos nagyon aranyos volt és ismertem is szegről-végről, végig beszélgetett velünk és kommentálta a történteket.
Nem említettem még, de a párom a burokrepesztéstől kezdve estig velem volt, majd másnap reggel visszajött. Nagyon örülök, hogy ott volt, hiszen én minden pillanatban a baba szívhangja miatt aggódtam, feszülten figyeltem az nst-t és néha túlreagáltam a dolgokat, de ő segített nyugodtnak maradni. A műtőbe is bejöhetett, az is nagyon jó volt.
Végül 13.30-kor megszületett a kisfiunk, Benedek 3000 grammal, teljesen egészségesen, és egyből szopizni akart, nagyon aranyos volt. Elvitték rendbe tenni, majd kicsit együtt lehettünk hármasban.
Bevesza
