Lucy Maud Montgomery 1874. november 30-án született a kanadai Prince Edward-szigeten, Cliftonban (ma New London). Kedves lányregényeivel vált híressé, melyekből hazánkban is sokat vetített sorozatok készültek. Történeteit világszerte olvassák fiatalok, idősek. Anne Shirley kalandjaihoz vagy a Váratlan utazás epizódjaihoz Maud – leginkább így szólították – a saját életét, ismerőseit és a hőn szeretett Prince Edward-szigetet vette alapul.
Hugh John Montgomery és Clara „Tillie” Woolner MacNeill gyermekeként született. Ősei 1770 körül telepedtek le a Prince Edward- szigeten, voltak közöttük gazdák, üzletemberek és politikusok is. A kis Maud mindössze 21 hónapos volt, mikor édesanyja tüdővészben elhunyt. Mivel édesapja Prince Albertbe költözött, és nem tudta Maudot magával vinni, anyai nagyszüleihez került Cavendishbe. Ötévesen hastífuszt kapott, melyből nagyon nehezen épült fel. A két idős ember, Lucy és Alexander mellett nem volt könnyű a kislány élete, nehezen szerzett barátokat, inkább könyveit bújta. Korán megtanult olvasni, Andersen, Dickens, Sir Walter Scott könyveit, Byron, Milton, Longfellow, vagy Burns verseit bújta.
Apai nagyszüleivel tartotta a kapcsolatot, nagyapja, Donald Montgomery rengeteg valós és kitalált történettel szórakoztatta a kislányt, így hozzájárult Maud termékeny fantáziájának kialakulásához. John Campbell nagybácsi és Anne nagynéni gyakran hívták meg mesebeli tanyájukra, Silver Bushra vakációzni, mely Park Cornerben feküdt. (Később Silver Bushról is történet született.) A kislány többnyire felnőtt rokonaival töltötte idejét. Anne Shirleynek, az Anne sorozat főhősének élete hasonlóan indul, a gyermektársaság hiányát, az iskolai ugratásokat, a képzelt barátnőt és az idős nevelőket mind-mind beleszőtte a vörös hajú kislány regényébe.
A Szent Lőrinc-öböl környékén, a smaragd mezőkön kalandozott a fiatal lány. Kevés pajtása volt, de őket örökre szívébe zárta, együtt piknikeztek, hegyet másztak, és szellemtörténetekkel ijesztgették egymást. Már kilencévesen írni kezdett, verseket fabrikált, és naplót vezetett. „Csak magányos emberek írnak naplót.” – jegyezte meg az egyikben. Egy amerikai lapnak és egy helyi újságnak is küldött verset, de minden alkalommal visszautasították. Verseit egy ideig nem hozta nyilvánosságra. Írásai legtöbbször az élet egyszerű dolgairól szóltak, néha keserédes történetekkel, egy fiatal lány gondolatait tárják elénk. Mikor elveszítette szeretett macskáját, ezt írta: „Ez volt az első alkalom, mikor találkoztam a halállal, az első, mióta tudatában vagyok annak, mi a szeretet, hogy valaki, akit szerettem, örökre elhagyott. Ebben a pillanatban a halál belépett az én kis világomba, hátat kellett fordítanom a gyermekkor édenkertjének, ahol minden öröknek és határtalannak tűnt. A fájdalom tüzes kardjával örökre kizárt onnét.”
1890-ben édesapjával a kontinensre költözött, Prince Albertbe. A férfi újra nősült, Mary Anne McCrae-t vette el. Maudnak két cikke is megjelent a helyi The Times-ban és charlottetowni lapokban. Mindössze egy évet élt a kontinensen, nagyon hiányzott neki a Prince Edward -sziget, ezért 1891-ben visszaköltözött. Apja kilenc évvel később meghalt, így ez volt utolsó találkozásuk. A Prince of Wales Főiskolára járt, majd tanítónőként dolgozott Bidefordben, Belmontban és Lower Bedeque-ben. 1895-től a halifaxi Dalhousie Egyetemre járt és angol irodalmat hallgatott. Azon kevés fiatal nők egyike volt, akik abban az időben magasabb iskolát végeztek. 1896-ban Maudot eljegyezte unokatestvére, Edwin Simpson, de sosem házasodtak össze. Az egyetem után ismét Lower Bedeque-ben tanított, Itt rövid, de szenvedélyes kapcsolat fűzte egy Herman Leard nevű fiatalemberhez. Maud életvidám személyisége és pozitív kisugárzása miatt a lány körül nyüzsögtek a fiatal férfiak. 1898-ban nagyapja elhunyt. Maud visszatért Cavendishbe, idős nagyanyját ápolni. Egy kilenc hónapos időszak kivételével itt töltötte az elkövetkezendő tizenhárom évet. Abban a rövid időszakban – 1901 és 1902 között – Maud a Halifax Chronicle’s-nél kapott állást. Hosszú órákat dolgozott, könyveire, novelláira szinte alig jutott ideje. 1902-ben visszatért Cavendishbe. Haláláig, 1911-ig ápolta nagyanyját, Lucy-t.
Ekkorra már több száz rövid történetet írt, melyeket rendszeresen közöltek helyi lapok. Bár sok visszautasítást kellett elszenvednie kiadóktól, magazinoktól, az 1900-as évek elejére kényelmes és megbízható bevételre tett szert az írással. Első könyve 1908-ban született Anne of Green Gables címen. Maud már 1904-ben megírta Anne történetét, de több kiadó is visszautasította. Anne története négy évig egy ócska kalapdobozban várta sorsát. Az írónő nem adta fel a próbálkozást, változtatott néhány dolgon, és újra elküldte a regényt egy kiadónak. Sikerrel járt. Magyarul Anne otthonra talál címen jelent meg.
Green Gables, a Zöld Orom Cavendishben állt, itt töltötte Maud a gyermekkorát. A könyvben azonban nem Cavendish, hanem Avonlea a falucska neve. A könyv talán Maud legismertebb műve. Nem csak a fiatal lányok körében lett sikeres – az írónő nekik szánta – rengeteg levelet kapott, melyben az olvasók méltatják Anne kedves történetét, és folytatást követelnek. Még Mark Twain is dicsérte Maud munkáját. „Anne története szeretetből született, nem a pénzért írtam. Gyakran az ilyen könyvek a legsikeresebbek, mint minden a világon, ami igaz szeretetből születik.” – mondta Maud. Anne szeretnivaló, esetlen figura, az idős nevelők mellett saját kis álomvilágában él. Gyermekként nehezen fogadja el a közösség, később azonban szeretett és megbecsült tagja lesz.
A történet azzal indul, hogy Marilla és Matthew Cuthbert, az idős testvérpár segítségre szorul, már nem tudják egyedül ellátni tanyájukat. Úgy döntenek, örökbe fogadnak egy kisfiút. A vonattal azonban Anne érkezik. Bár a testvérpár azonnal visszaküldené, az okos kislány különös humorával és a felnőttek világában szerzett tapasztalatával kivágja magát szorult helyzetéből. Anne marad, s hamarosan Marilláról és Matthewról is kiderül, hogy nincs kőből a szívük. Az első könyvet több Anne-történet követte. 1909-ben született az Anne of Avonlea (Anne az élet iskolájában), 1915-ben az Anne of the Island (Anne válaszúton). Az Anne of Windy Poplars (Anne új vizekre evez) című rész csak később, 1936-ban jelent meg. 1917-ben az Anne's House of Dreams (Anne férjhez megy) lát napvilágot. Anne csodaszép lánnyá érik, egyetemre megy – mint Maud – majd visszatér Avonlea-ba és feleségül megy gyermekkori szerelméhez, Gilbert Blythe-hoz.
Közben, 1910-ben megjelent Maud Kilmeny of the Orchard című romantikus regénye, mely Eric Marshall történetét meséli el. Eric fiatal tanító, a Prince Edward-szigeten kap állást. Beleszeret az ott élő fiatal néma lányba, Kilmenybe. A lányra más is szemet vet, kiderül, Kilmeny lelki okok miatt nem beszélt. Végül Eric és a lány egymásra találnak.
Sorra születtek Maud könyvei, a The Story Girl (A mesélő lány 1911), később a Chronicles of Avonlea (1912), a The Golden Road (1913), és a Further Chronicles of Avonlea (1920). Maudnak 1916 –ban egy verseskötete is megjelent, The Watchman & Other Poems címmel.
Közben Maudnak is akadtak udvarlói, egy presbiteriánus lelkész mellett kötelezte el magát. Csak nagyanyja halála után kötöttek házasságot. (Titokban már 1906. július 5-én eljegyezték egymást.) Maud nem volt igazán szerelmes, de nagyon tisztelte férjét társadalmi szerepe és tudása miatt. 1911. július 11-én tartották meg esküvőjüket. Két nappal később Montrealból indultak útnak a Megantic fedélzetén kalandos nászútjukra. A hajó elvitte őket Skóciába, Angliába, a Brit-szigetekhez és Iona szigetére, ami számos skót király végső nyughelyéül szolgált. Az Adriatic fedélzetén tértek vissza Kanadába. Mivel a férj lelkészi állást kapott az Ontario állambeli Leaskdale-ben, itt folytatták életüket. 1912-ben született meg Chester Cameron, majd 1915-ben Ewan Stuart nevű fiuk. 1914-ben Maud életet adott egy fiúgyermeknek, Hugh Alexandernek, de őt születésekor elveszítették. Az Anne’s House of Dreams-ben Anne szintén elveszíti Gilbert gyermekét, Maud saját fájdalmas tapasztalatait elevenítette fel a műben.
Példás lelkészfeleség volt, segítette férjét a közösség életének szervezésében. Az Anne történeteknek összesen nyolc része született. A Rainbow Valley (Anne és a Szivárvány-völgy 1919), a Rilla of Ingleside (Anne gyermekei a háborúban 1920), és az Anne of Ingleside (Anne családja körében 1939). Anne hatgyermekes családanyává válik, mire kitör a világháború, már csak a kis Rilla marad mellette. A tizenöt éves lány segít, ahol tud, fegyelmezetten viseli a háború borzalmait, és segít nevelni a kis hadiárvát, Jimset.
Közben Maud egy másik kedves figurát is életre keltett, Emilyt. Az ő történetéből is sorozat készült, az Emily of New Moon 1923-ban, az Emily Climbs 1925-ben, az Emily’s Quest 1927-ben. Emily sem kerülhette el, hogy filmet készítsenek belőle. Közben megjelent a The Blue Castle (1926), A Tangled Web (1931), a Pat of Silver Bush (1933), a Courageous Women (1934), a Mistress Pat (1935), a Jane of Lantern Hill (1937). A The Road to Yesterday-t csak 1974-ben publikálták.
Maud könyvei mind romantikus lányregények. Kedves szereplők, életszerű események, csodálatos környezet jellemzi őket. Hagyományos katolikus értékrendet tükröznek, egy kis erkölcsi tanulsággal az epizódok végén. Maud késői könyvei, többek között az Emily már elég giccses, túlontúl idealisztikus lett. A háború ellenére Maud művei megőrizték vidám hangulatukat, a boldog végkifejletet. Míg más írók az emberi természet mocskos mélységeit boncolgatták műveikben, Maud szereplői továbbra is jólelkű, kellemes figurák voltak. Nem arról van szó, hogy Maudot hidegen hagyták a háború borzalmai vagy a személyes tragédiák, gyermeke vagy szeretett unokatestvére, Frede Campbell halála. Maud érzékeny lelkű nő volt, talán ezekkel a kedves történetekkel próbálta gyógyítani a valóság ejtette sebeket.
Maud volt az első kanadai nő, akit a Royal Society of Arts tagjai közé emelt. A francia Literary and Artistic Institute is tagjai közé választotta 1935-ben az írónőt, aki Kanadában már szinte nemzeti kincsnek számított. Bár szívében kitüntetett helyet kapott a Prince Edward-sziget, soha nem élt többet ott, kizárólag vakációzni tért vissza oda 1911 után. Az írónő családjának élete kívülről idillinek tűnt, de az igazság teljesen más volt. Ewan depresszióval küzdött, s ez rányomta bélyegét a többiek életére. 1926-ban Norvalba, 1935-ben Torontóba költöztek. Ezután Maud súlyos influenzán esett át, majd idegösszeroppanása volt. Egészsége megromlott, már írni és olvasni sem tudott. 1942. április 24-én halt meg Torontóban, de Cavendishben találta meg végső nyughelyét. Két évvel később Ewan is követte. A Cavendishben álló zöldmandzártos ház, melyben Maud felnőtt, az igazi Zöld Orom ma turista látványosság.
Avonlea és kedves lakói Maud számos könyvében visszaköszönnek. Kevin Sullivan rendező-producer, a Sullivan Entertainment alapítója jó döntést hozott, mikor filmre vitte Maud csodálatos világát. Az Anne-sorozatok nagy sikert hoztak, bár a történet nem egyezik teljesen a Maud által leírtakkal. A mesélő lány, az Arany út és az Avonlea-i krónikák két részéből született meg a Váratlan utazás (Road to Avonlea) ötlete. A kedves sorozat hatalmas siker lett, később egy karácsonyi film is készült hozzá. Bár a történet szálát Kevin Sullivan szőtte, Maud kedves karakterei mind szerepelnek a filmben, az árva kislány, akit idős nevelők nevelnek a Prince Edward-szigeten (Sara Stanley), a morcos, de szeretnivaló vénlány tanítónő (Hetty King), a szeleburdi, álmodozó fiatalasszony (Olivia King), a helyi pletykafészek (Rachel Lynde). Miklya Anna találóan ír a kedves sorozatokról: „Ha ajánlani lehet, én az Anne-t és a Váratlan utazást ajánlom nyárvégi újranézésre: limonádé ugyan, de jó recept alapján készült, nem túlcukrozott, jégbe hűtött és finom: nincs is, ami jobban esne ebben a kánikulában.”
Juditty
Forrás:
http://film.mindennapi.hu/cikk/hatter/lucy-maud-montgomery-vilaga-erkolcsmesek-es-peldazatok/2011-08-27/6567
http://www.lmmontgomery.ca/aboutlmm/herlife
http://www.online-literature.com/lucy_montgomery/
