Lombiknapló, 1. rész
A múlt és a kezdetek. Az „ítélet”.
A Babagyárból talán ismerős lehetek nektek, bár nem írtam gyakran és sokat, de azért időnként ott is fellelhető voltam az elmúlt években.
Röviden az én esetem: egy halvaszülés (28. hét, 2009. június), két vetélés (18. hét, 2015. december, valamint 6. hét, 2017. április) – két különböző partnertől, spontán terhességekből. Hashimoto thyreoiditis (társult inzulinrezisztencia nélkül), Turner-szindróma, évek óta kezelt magasvérnyomás-betegség. 39 éves vagyok, Budapesten élünk.
A fentiekből talán látszik, hogy elég régóta vágyom arra, hogy anya lehessek – egészen pontosan 9 éve. Csak vágyakozom és vágyakozom. Az első halott baba után először partnerem nem volt (2,5 évig voltam egyedül a két kapcsolat között), aztán a kapcsolatot kellett megszilárdítanunk, felépítenünk, végül pedig jött a küzdelem, mely immár majdnem három éve tart. Lassan már nem is tudom, milyen az, nem vágyakozni, hanem megélni azt, ami van... Igazából elképzelni sem tudom, milyen lesz, amikor majd hárman leszünk. Milyen furcsa még leírni is... pedig most már talán elértünk az alagút bejáratához, melynek a végén már talán némi fény is pislákol, még ha egyelőre nem is látszik.
A második vetélés után a kórházi ágyon csak azt mondogattam a páromnak: alapos, mindenre kiterjedő kivizsgálást akarok (endokrinológiai, immunológiai és genetikai szempontból), mielőtt újra belevágunk. Ő ezzel természetesen egyetértett, akkor döbbent rá arra, hogy mennyire fontos tud lenni egy alapos kivizsgálás, és mennyire szerencsések azok, akiknek mindenféle nehézség nélkül összejön a vágyott baba. Hosszú hetekig keresgéltem a megfelelő orvost – értelemszerűen olyan valakit kerestem, aki mindhárom területhez ért legalább egy kicsit.
Több ismerőst is megkérdeztem („tudsz jó nőgyógyászt ajánlani?”), még párom legközelebbi barátai is mozgósították az asszonyaikat ajánlásokért. Bő két hónapos keresgélés után egy professzorra esett a választásom a SOTE II-ről – és ezzel elkezdődött a vérvételek, konzultációk sorozata. A következő terhesség alatti IVIG terápia már az első találkozón felmerült, kiderült, hogy ő a HABAB Bizottság elnöke, így érdemben tud segíteni abban, hogy azt TB-támogatottan megkaphassam majd. Addig azonban el is kellene jutni.
Azok számára, akik még nem hallottak az IVIG-ről: ez az intravénás immunglobulin rövidítése, mely tulajdonképpen egy vénás infúzió. Immunológiai betegségek esetén segíthet abban, hogy a szervezet ne forduljon saját maga ellen, ne induljanak el káros immunológiai folyamatok, melyek kilökődést okoznak. Sclerosis multiplex-ben, HIV-ben és hasonló immunbetegségek esetén már viszonylag általánosan használt terápiának számít.
A sok-sok vizsgálati eredményből az körvonalazódott, hogy esetemben a Hashimoto jelenti a legnagyobb kockázatot egy következő terhesség szempontjából. Ma már tudom, hogy itt és ekkor (ebben a „fázisban”) kellett volna jobban ragaszkodnom ahhoz, hogy ne csak a Hashimoto-val, hanem a Turner-rel kapcsolatban is bizonyosságot szerezzünk.
A Turner ugyanis már 15 éves koromban, azaz majdnem 25 éve felmerült az alacsony testmagasságom miatt – vizsgáltak rá a szegedi klinikán, de végleges diagnózist (pláne papírt!) nem kaptam, csak egy elbocsátó szép üzenetet, mely szerint „valószínűleg nem fog a kislány könnyen teherbe esni”. Ehhez képest az első várandósságom egyetlen védekezés nélküli aktusból összejött, így hát azt a régi szegedi beszélgetést nem vettem komolyan... Hiba volt, bár nemcsak az én hibám, hanem a dokié is. Nagyjából egy évet veszítettünk el ezzel.
Körülbelül tizenegynéhány vizsgálati eredmény és öt-hat konzultáció után azonban azt láttam a professzor szemében, hogy nincs több ötlete, az ilyenkor szokásos rutin vizsgálatsor végére értünk. A legrosszabb azonban nem is ez a tudat volt, sokkal inkább a sajnálat és „bocsánatkérés”, ami a tekintetéből szintén kiolvasható volt.
Ekkor döntöttem el, hogy változtatok a táplálkozásomon, illetve akárhogy is, de bejutok a ország legjobb endokrinológusai egyikéhez. Utána pedig lesz-ami-lesz alapon, újra megpróbáljuk.
A táplálkozás-változással kapcsolatban egy „funkcionális táplálkozási szakértő” tanácsát kértem: őt párom legjobb barátjának felesége ajánlotta. Az „ítélet”: glutén-, tej-, szója- és cukormentes étrend. Semmi kávé. D-vitamin cseppek emelt adagban és lazacolaj naponta. Hűűűűűha... szó szerint sírva fakadtam, amikor a reggeli kávé tilalma szóba került. Én kávé nélkül, te jóóó ég! Az első „elvonási” napok alatt folyamatosan fájt a fejem, és ölni tudtam volna. Ez azonban kb 4-5-6 nap alatt elmúlt. A gluténmentes konyhavezetéshez folyamatosan szoktattam magam, hosszú hónapok alatt alakult ki, hogy mit honnan érdemes vásárolnom. Szombatonként piacra járó fiatalasszony lettem. Új helyet kellett találnom, ahonnan az ebédemet rendelem az irodába.
Az endokrinológus professzor úrhoz három hónap alatt sikerült időpontot szereznem (magánrendelés). Talán mondanom se kell, a végén már kissé ingerülten, azaz inkább kétségbeesetten beszélgettem az asszisztens hölggyel a telefonban. A konzultáció minden reményemet felülmúlta: nem a betegséggel, hanem velem foglalkozott. Sorra vettük a pajzsimirigy-alulműködésből eredő tüneteimet: hajhullás, bőrszárazság, fáradékonyság. Krónikus stressz-szindróma. Emeltünk a hormonpótlás adagján, és a lelkemre kötötte: graviditás esetén azonnal jelentkezzek.
Körülbelül két hónappal később egy újabb pozitív tesztet tartottam a kezemben – immáron a harmadikat. Az érzelmek? Bárgyú vigyor, aggodalom, valamint várakozás. Elég sokáig. Ultrahangon ugyanis semmi nem volt látható, jóllehet a HCG szintje már az egeket verdeste a véremben. A harmadik (!) ultrahangon azonban végre már látható volt a pöttyöcske ... Csak közben bő három hét eltelt, én pedig jópár ősz hajszálat szereztem. Aztán a következő héten vége is lett. Először csak barnázás, majd bőséges vérzés. Műszeres befejezésre nem volt szükség. Az ítélet az ilyenkor szokásos: három hónap szünet a próbálkozásban. Nyilván nem volt őszinte a mosolyom...
Újabb döntést hoztam: ha már „kényszerszünet”, megkeresek egy másik orvost is, hátha neki még van ötlete. A legjobb döntés volt, amit csak hozhattam! Az egyik neves magánklinika habituális vetélők ambulanciájára esett a választásom – és hamar kiderült, hogy jól választottam. A doktornővel azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Kiderült, hogy ő is tagja a HABAB Bizottságnak, ott szokott lenni az üléseken. Az IVIG javaslatával teljes mértékben egyetértett. Végre citológiai és bakteriológiai kenetvétel is történt, valamint néhány további vérvizsgálatot, valamint virtuális (sófeltöltéses méhtükrözést) javasolt.
És itt jött a képbe a Turner, ugyanis a katiotipizálás azonnal és egyértelműen kimutatta. A doktornő elképedve felkiáltott: nem kell tovább keresnünk! Megvan az ok! Nade hogyan maradhat ilyen sokáig rejtve egy Turner?? És hogy lehet, hogy peteérésem van, és ilyen magas AMH értékem? Nem ez van a tankönyvekben a Turner-ről... Javaslat: genetikai konzultáció, utána IVF PGD eljárással (embrióválogatásos módszer).
Sírva jöttem ki a konzultációról, nem akartam elhinni, hogy akkor a természetes módszerről mostmár le kell mondanunk. De hiszen én teherbe tudok esni!!
Másnap bejelentkeztem genetikai konzultációra az Istenhegyi úti klinikára, valamint a Kaáliba első konzultációra. Két hónap várakozási idő az első konzultációig, sima ügy, az semmi.
És persze otthon beszélgettünk és beszélgettünk, rögtönzött biológiaórát tartottam.
Folyt.köv.
monique
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
