Ma egész nap nem lehetett a mosolyt letörölni az arcomról. Az én osztálytermem üres volt. Nem jött egyetlen gyerek sem, saját önszántából. A múlt héten sokat kérdezték, mi az a sztrájk, mire jó, kell-e hétfőn jönni? Én pedig elmondtam, hogy mi a sztrájk és hogy hétfőn joguk van dönteni róla, jönnek-e. Meg kell otthon beszélni, én itt leszek, akkor is, ha egyikük sem jön.
Én csak egy láblógató gyerekmegőrző napközis vagyok. Büszke vagyok a gyerekeimre, akiket nem én szültem, és büszke vagyok a szüleikre is. Ők megértették, hogy értük van ez az egész.
Mégsem köszönhetem meg nekik névvel, mert az iskolánk nem nézné jó szemmel, és féltem is őket. Féltem őket, hogy szankciót kapnak majd, nem nyíltan, hanem rejtetten. Sokáig gondolkodtam azon, hogy egyáltalán írjak-e erről. Miattuk, nem magam miatt.
Kedves diákok, akik ma nem mentetek iskolába, kedves szülők, akik megoldottátok a gyerekek elhelyezését, vagy csak kifejeztétek az egyetértéseteket, támogatásotokat! Köszönöm nektek minden kollégám nevében. Sokat jelent ez nekünk.
Mert értetek dolgozunk nap mint nap.
Köszönöm!
egy tanító
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
