A cirkuszban nem feltétlenül lovak ügetnek körbe vagy oroszlánok ugranak át tüzes karikán, ostorpattogás és harsány zene kíséretében.  A világ számos táján már egészen más produkciók is születnek "cirkusz" címmel, jó néhányért eddig a Szigetre kellett elkocogni, ha látni és hallani akartuk őket.  Most a Trafóba invitálunk mindenkit, akit érdekelnek a formabontó cirkuszi előadások - a francia Cie Non Nova  társulat külön gyerekeknek és felnőtteknek is létrehozott egy előadást, mindkettőt a pünkösdi hétvégén, június 5 és 8 közt lehet megnézni.

Zacskótáncosok és ventillátorok, kabát, olló, ragasztószalag, sétapálca és esernyő. Meg bábok és bábosok. Ők a főszereplői a Egy Főn délutánja című új cirkuszelőadásnak, amik Phia Ménard koreográfiájában töltik meg élettel a színpadot. A nylonzacskókból balerina lesz (Vakmacska  a képeken és a videón is először nyuszinak nézte mindet, de aligha annak szánták őket), a  háttérben tűzijáték, a sarokban leselkedő szörnyetegek. Mindez úgy, hogy a „bábokhoz” senki nem  ér hozzá, csupán a szél. Az Egy főn délutánja a nantes-i Természettörténeti Múzeum felkérésére készült, és eredetileg mamutok és dinoszauruszok között került bemutatásra.2012-ben indult turnéra az előadás a felnőtteknek szánt Örvénnyel ("Vortex") együtt, és azóta is óriási siker az egész világon.

2008 októberében Phia Ménard-t felkérte a Nantes-i Természettörténeti Múzeum, hogy készítsen egy darabot a „mozdulat” témájára, s mutassa be az intézményben. Ménard a szél és a képzelet világának kapcsolatát akarta megjeleníteni egy produkcióban, de a szokatlan térben új eszközökhöz kellett nyúlnia. Éjszakákat töltött az ősi vadállatok között, amikor rátalált a megváltó ötletre: ventillátorokat helyezett  az evolúciótörténeti galériába, hogy életet leheljen a halott tárgyakba. A rózsaszín nylonzacskó finoman  lebegett át az egyik jégkorszaki állattól a másikig, s alakult át a gyermekkor felmagasztalt, vagy épp ijesztő mesebeli alakjává. Így született meg az Egy főn délutánja című előadás első verziója, amely azóta sokat változott. A végső produkció, amelyet a Trafó közönsége is látni fog, 2011-ben készült el, és azóta is turnézik szerte a világon.

Phia Ménard 2008 óta dolgozik természeti elemekkel. Nála a szereplők nemcsak az emberek, de a bennünket körülvevő  erők - szél, víz, képzelet - is lehetnek. A Play of Wind sorozat egyik része a gyermekeknek készült Egy főn délutánja (délelőtt és délután), míg a másik, az Örvény (este) a felnőtteknek készült előadás, amelyről szintén lehet a Trafó oldalán egy rövid videót nézni.  "Melegen ajánljuk olyan gyermeklelkű felnőtteknek, akik nem ijednek meg a komoly kérdésektől sem" -írják utóbbiról a Trafó ajánlójában. 

Vakmacska

Phia Ménard 2008-ban alapította a Non Nova társulatot, s 2001-ben mutatták be legnagyobb port kavaró darabjukat, a Le Grain-t. Ménard ekkor kapta meg először azt a szakmai figyelmet, ami ma is övezi alkotói munkáját. Az előadás kapcsán a scène nationale” Le Carré hívta meg a művészt, hogy alkosson intézményükben. Itt kezdett neki az újfajta eszközökkel való munkához, ami az a zsonglőrözhetetlenség (unjugglability) nevet kapta. Leghíresebb itt bemutatott produkciója a Zapptime#Remix és a Doggy Bag.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?