Alexandra David-Néel olyan tudásra tett szert, amire előtte európai asszony soha: Tibet szent iratait tanulmányozta eredeti nyelven, buddhista hitre tért, remetebarlangokban és szentélyekben meditált. Olyan helyeken fordult meg, ahová előtte nő nem tehette be a lábát. Magával ragadó személyisége és hatalmas tudása minden akadályt elgördített az útjából. Valóra váltotta legnagyobb álmát: ötödik tibeti expedíciója során eljutott a titokzatos Lhásza városába. Egyedülálló módon láma lett, s nagy tekintélyre tett szert a férfiak uralta Tibet varázslatos világában.
Louise Eugénie Alexandrine Marie David 1868 október 24-én született St. Mande-ben, Párizs külvárosában. Apja Louis David tanár és újságíró volt, édesanyja skandináv-belga származású, hívő katolikus. Szerette volna, ha gyermeke később papi pályára lép. Nagy csalódást okozott neki, hogy leánygyermeke született, tervéről kénytelen volt lemondani. Sosem mutatta ki igazán szeretetét a kis Alexandra iránt. A kislány zenét tanult, szépen énekelt. Mindig elvágyódott, imádta az útikönyveket és térképeket böngészni, nagyon boldog volt, ha családja sort kerített egy-egy külföldi utazásra. Már egész korán elcsavargott otthonról. Hatéves volt, amikor a család Ixellesbe, Dél-Brüsszelbe költözött. Alexandra nem szeretett itt élni, szigorú, bentlakásos protestáns iskolában tanult. Egyetlen cél lebegett szeme előtt: amint felnő, útra kel és felfedezi az addig csak fantáziájában élő ismeretlen tájakat.
Alig múlott 15 éves, mikor megszökött otthonról. Londonba utazott, s addig maradt, amíg a pénze kitartott. A keleti filozófiát és az akkor ismert ezoterikus tanokat tanulmányozta. Szüleinek nem kis fejfájást okozott, hiszen nem ez volt az utolsó ilyen kiruccanása. Volt, hogy biciklivel indult kalandos útra, vagy Svájcba, sőt Spanyolországba is eljutott. Egyszer édesanyja az olaszországi Maggiore - tó partján találta meg a pénz nélkül maradt Alexandrát. Már csak abban bíztak, talán sikerül lányuknak egy megfelelő udvarlót találni, de ez a reményük hamarosan szertefoszlott. Mikor bemutatták a királyi palotában, a lányt annyira untatta a fényűző bál, hogy a kertbe szökött és elaludt egy padon. A Brüsszeli Királyi konzervatóriumban kezdett tanulmányokat, gyönyörű szoprán hangja volt.
Mikor végre elérte a nagykorúságot, távozott Brüsszelből. Londonban megismerkedett Helena Petrovna Blavatskyval, aki a Teozófiai Társaság egyik alapítója volt. Alexandrát lenyűgözték a titkos tanítások, a keleti filozófia, belépett a szervezet soraiba. Párizsban feminista és anarchista csoportokhoz is csatlakozott. (Az 1899-ben írt anarchista értekezését a kiadók nem jelentették meg, egy barátja, Jean Hauston viszont saját költségén megjelentette a művet. Később anarchista körökben felfigyeltek az írásra, öt nyelvre lefordították.) Közben tanulmányokat folytatott a Sorbonne-on és a Collège de France-on, szanszkritül tanult Edouard Foucaux professzortól és a Guimet Múzeum ázsiai gyűjteményét tanulmányozta. Csodálta a keleti kultúrát és művészetet, komolyan érdeklődött a buddhizmus iránt. 1890-ben pénzt örökölt, s úgy döntött, Indiába utazik. Bejárta a szent helyeket, meditált, nyelvet tanult, Swami Bhaskarananda, a Varanasiban élő guru jógára oktatta. Csodálattal töltötte el a varázslatos világ, a tibeti zene, a Himalája fenséges csúcsai. Bejárt sok szent helyet. Úgy érezte, vissza kell térnie erre a vidékre. Mivel a több mint egy évig tartó utazás az utolsó fillérjét is elvitte, munka után kellett néznie. Gyönyörű szoprán hangjával operaénekesi karrierbe kezdett. Európában és Ázsiában turnézott, de ez az élet mégsem az volt, amire vágyott. Világhírű szopránénekesnő szeretett volna lenni, s bár sikeres volt, nem volt elég jó. Hét év után abbahagyta az éneklést. 1904-ben Tuniszban egy kaszinóban kezdett dolgozni. Itt ismerkedett meg Phillipe Néel vasúti mérnökkel. Bár Alexandra megfogadta, nem megy férjhez, most egy új út nyílott meg előtte. A férfi levelet írt Alexandra apjának, aki örömmel, bár megdöbbenve mondott igent a férfi kérésére. 1904 augusztus 4-én házasodtak össze, La Goulette mellett, a Földközi-tenger partján vettek villát. De a nyughatatlan természetű Alexandra nem bírta a háziasszony szerepét. Hiába lepte meg férje kirándulásokkal, partikkal vagy érdekes hajóutakkal, az asszony gondolatban távoli tájakon járt. Alexandra depressziós lett, s férje, hogy segítsen rajta, felajánlotta, hogy tegyen egy keleti körutazást. Talán az rendbe hozza. 1911-ben Alexandra a Marseilles-i kikötőben felszállt csomagjaival egy hajóra. Abban egyeztek meg, másfél év múlva visszatér. Tizennégy év múlva látták viszont egymást.
Ekkor kezdődött az asszony életének igazi, nagy kalandja. Végre visszatérhetett a varázslatos keletre. Pondicherrybe érkezett. A rendőrség különös előélete miatt rajta tartotta a szemét. Tovább mélyítette szanszkrit tudását, a Kalkuttai Egyetem szanszkrit kollégiuma első európai nőként díszdoktori címmel tűntette ki. Tantrikus szertartásokon is részt vett. 1912-ben Szikkimbe utazott, ahol barátságot kötött Sidkeong Tulkuval, a kis állam vezetőjével. Egyes elbeszélések szerint romantikus kapcsolat szövődött közöttük, de nem tarthatott sokáig, 1914-ben Tulkut megmérgezték. Alexandra mindenkit lenyűgözött tudásával, kolostorokba látogatott, hatalmas tudásszomjjal vetette bele magát a vallási iratok tanulmányozásába. 1911-ben találkozott a Dalai Lámával, aki Kalimpongban töltötte száműzetését. (Mikor a brit csapatok bevonultak Lhászába, a XIII. Dalai Láma elmenekült.) Soha előtte még nem fogadott asszonyt, de Alexandra magas rangú buddhistáktól hozott ajánlólevelet. Még ebben az évben áttért a buddhista hitre. Bár a Dalai Láma nem tartózkodott Lhászában, Tibet fővárosában, s Alexandrának volt szerencséje találkozni vele, mégis szeretett volna ellátogatni a fővárosba. Idegenek azonban nem léphettek Tibet földjére abban az időben. Alexandrát mélyen felháborította, hogy e csodálatos világot elzárják a külföldiek elől. Megfogadta, hogy eljut Lhászába.
A tibeti határ mellett, Észak-Szikkimben, Lachen város közelében remeteségbe vonult. A lacheni gompchen (remete) tanításait hallgatta. A helyiek úgy tartották, hogy a férfi képes ölni a tekintetével, parancsol a démonoknak és ismeri a levitáció technikáját. Ötágú koronát, nyakában 108 emberi koponyadarabból álló rózsafűzért, emberi csontokból készített kötényt és oldalán démonűző mágikus tőrt viselt. A nagy guru beavatta Alexandrát a tibeti misztikus tanokba, megtanította, hogyan szabályozza testhőmérsékletét. Alexandrának egy hideg hegyi patakban kellett fürödnie, majd hajnalig a szabadban meditálnia és a thumo reszkiang segítségével megvédeni testét a hidegtől. Ennek az asszony nagy hasznát vette később, hiszen útjuk Lhászába hólepte hegyvonulatokon vezetett. Több mint két évig maradt a nagy tanító mellett. 1914-ben egy kolostorban ismerte meg az akkor 15 éves Aphur Yongdent. Később Yongden láma követte őt vándorlásai során, Alexandra pedig fiává fogadta őt.
Szikkim 3900 méter magas hegyeiben vonultak remeteségbe. Kétszer is sikerült Tibet területére lépniük, Shigatze és Gyantse vallási központokig, meglátogatták a pancsen lámát, aki a ranglétrán a Dalai Láma után következett. Alexandra botanikusnak álcázta magát, aki csupán azért barangol az ismeretlen vidékeken a tibeti határ közelében, hogy növényeket gyűjtsön. De nem jártak sikerrel, 1916-ban a terület brit felügyelője kiutasította az asszonyt Szikkimből. Férje többször kérte levélben, térjen haza, de Alexandra megtagadta kérését. Európában háború dúlt, így Alexandra kelet felé indult. Idejét tanulással töltötte, híres orientalistákkal, tanítókkal találkozott, olvasott. Japánban megismerkedett Ekai Kawaguchi filozófussal, aki 18 hónapot töltött Lhászában, miután álruhában sikerült eljutnia a városba. Alexandrában újra felébred a remény: talán neki is sikerülni fog.
Koreába, majd Kínába indultak Yongdennel. A Kum-Bum kolostorban élt, a Kuku-Nor partján. Idejét a tanulásnak szentelte. Alexandra elsajátított egy technikát, mellyel képes volt létrehozni egy fantomot. Egyszer egy festő látogatta meg, aki bosszúálló isteneket ábrázolt képeink. Az asszony látta, hogy a festőt egy különös, áttetsző alak kíséri. Kiderült, hogy annak az istennek az alakja volt, kit mostanában a festő gyakran festett meg és rítusokat is végzett, hogy előhívja. A festő nem láthatta a szellemet, vagyis tulpát. (A tulpa egy erős gondolati forma, megtestesülés, amit egy varázsló hoz létre.) Alexandra érdeklődését felkeltette a dolog, elvonult, és minden idejét arra szánta, hogy előhívjon egy tulpát. Sikerült neki. Ahogy telt az idő, a fantom egyre vesztett szellem mivoltából, és emberibb lett. Önálló cselekedetei lettek. Az először vidám, kövér szerzetesből aszott, félelmetes árnyalakká vált, Alexandra kezdte elveszíteni felette a kontrollt. Több hónapos kemény meditációval sikerült tőle megszabadulnia. A feljegyzések szerint az árnyalakot többen is látták.
A tibeti határ egy karnyújtásnyira volt tőlük. 1924 őszén Alexandra nekivágott élete legnagyobb kalandjának. Minden felszerelésüket hátrahagyták, csak a legszükségesebb holmikat vitték magukkal. Két kísérőjüket ravasz csellel elküldték, más-más irányba, hogy ne keltsenek gyanút bennük. Alexandra koldusasszonynak öltözött, haját fekete tussal kente be, és fekete jakszőrrel egészítette ki, hogy hosszú legyen, mint a tibeti asszonyoké. Nagy fülbevalót akasztott fülébe, fejére a lu-cse-kiangi asszonyok által viselt kendőt csavart, kakaóval és faszénnel kente be bőrét. A tudós láma és szerencsétlen koldus édesanyja, mint szegény arjopák (kolduló zarándokok) elindultak a titokzatos főváros felé. Nem derülhetett ki, hogy Alexandra külföldi, a hatóságok azonnal visszatoloncolták volna a kínai fennhatóság alatt álló területre. Hiába utazott korábban lovon és teherhordó kísérettel, aranybrokát lámaruhában, hiába szólították jetszunmának (tiszteletreméltó egyházi rendbe tartozó hölgy), hiába volt jó barátnéja a pancsen láma édesanyja. Most szegény, nyomorult koldus volt, ahogy Yongdennel kitalálták, egy ngagspa (varázsló) beavatott özvegye, aki láma fiával haza tart.
Ajándékba kapott csampa (pirított árpaliszt) és vajas tea volt egyetlen ételük. Mikor a Himalája vad, hófedte hágóin keltek át, csupán egy darab csizmabőrt tudtak megfőzni. Szung Dzong vidékén, a rablók földjén át vezetett útjuk. Tibet varázslatos hely, a babona, a misztikum keveredik a valósággal. Yongden, a vörössapkás láma mindenhol nagy tiszteletet vívott ki, szinte senki sem mulasztotta el, hogy jóslatot, áldást kérjen tőle ügyes-bajos dolgaiban. (A „sárgasapkás”, jóval később alapított vallás tagjai alkották akkoriban az állami egyházat, a „vörössapkások” azonban vitathatatlanul jobban értettek az okkult és mágikus tudományokhoz.) Így a rablókat is sikerült elriasztani, elég volt, ha a „beavatott özvegy” néhány varázs átkot szórt a fejükre, s máris visszaadták a néhány elrabolt rúpiát.
Többnyire éjszaka gyalogoltak, hogy ne keltsenek feltűnést. Zarándokok keresztezték útjukat, fürkésző tekintetük minden apró, gyanús jelet kiszúrt. De a két utazónak sikerült elhitetniük mindenkivel, tibetiek ők, haza tartanak, Lhászába, zarándokútjukról. Legtöbbször a földön aludtak, koldultak, vagy szegény parasztok vendégszeretetét élvezték. Sok viszontagság után, négy hónap elteltével végre megpillanthatták a Potala palota aranyló tetőit. Két hónapot töltöttek a városban, részt vettek az újévet követő ünnepségeken. Mire a kormányzó tudomást szerzett a történtekről, már messze jártak. Alexandra a kalandot könyvben jegyezte le. Így zárja művét: „Lha gyalo”. (Az istenek győztek.) Én voltam az első fehér nő, aki a tiltott Lhászába belépett s megmutatta az odavezető utat. Bárcsak mások is követnének, s szerető szívvel nyitnák ki a csodák országának kapuját „sokak javára és gyarapodására”, ahogy azt a buddhizmus szent iratai mondják.” Alexandra és Yongden a szent városból India felé vette útját.
1925 május 10-én visszatértek Franciaországba. Alexandra találkozott férjével. Philippe nem nézte jó szemmel, hogy Yongden is velük él. Alexandra és a fiú azonban elválaszthatatlanok voltak. Az asszony elvált férjétől, de barátságuk nem szakadt meg, a férfi haláláig támogatta Alexandra utazásait. Az asszony hivatalosan is örökbe fogadta Yongdent. Digne-les-Bains -ben, Provance-ban telepedtek le, az asszony megépítette a Samten Dzong meditációs erődöt. Számos könyvet publikált és Európa szerte előadásokat tartott. 1937-ben Yongdennel újra útnak indultak, a Transzszibériai vasúton utaztak, majd Kína irányába folytatták útjukat. Tachienluban szent iratokat tanulmányoztak, körüljárták az Amnye Machen szent hegyet. Alexandra ekkor 69 éves volt. Kínában polgárháború dúlt, s hadban álltak Japánnal is. Éhezés, járványok fogadták a két utazót. Alexandra volt férje 1941-ben elhunyt. Az asszony nem csupán egy barátot veszített el. Nem érkezett több pénz Európából. 1946-ban Indiába utaztak, majd ezt követően hazatértek Franciaországba. 1955-ben fogadott fia és hű társa, Yongden meghalt.
A fiú szüleit elhagyva követte Alexandrát 40 éven keresztül mindenhová. Szellemi vezetőjének tekintette az asszonyt. Tanítvány volt, titkár, néha szakács, és barát egy személyben. Halála hatalmas veszteség volt Alexandrának, a munkába menekült, meditált, papírra vetette csodálatos kalandjaikat. Sok könyvet írt, közülük több magyar nyelven is elérhető. Megkapta a francia becsületrendet és a Földrajzi Társaság arany kitűntetését. De még mindig szeretett volna visszatérni Tibetbe. Elmúlt 100 éves, mikor megújíttatta útlevelét. Sajnos álma nem teljesülhetett. 1969 szeptember 8-án a nyughatatlan lelkű utazó 101 évesen távozott az élők sorából. 1973-ban Alexandra és Yongden hamvait Marie-Madeleine Peyronnet, az asszony titkára Varanasiban a Gangeszbe szórta. 1977-ben Digne-les-Bains-ben megnyitották az Alexandra David-Néel Kulturális Központot, mely bemutatja a tibeti kultúrát, kiadja és terjeszti Alexandra műveit, támogatást gyűjt tibeti rászorulók részére és népszerűsíti a buddhista tanokat. Az asszonyról líceumot neveztek el, életéről film készült. A XIV. Dalai Láma 1982-ben ellátogatott Alexandra franciaországi otthonába, hogy kifejezze tiszteletét munkássága előtt.
Alexandra beavatottá vált, a buddhizmus mélyére tekintett, de mégis megmaradt európainak. Szkepticizmusa végigkísérte életét. Nem hitt a babonákban. Úgy gondolta, a mágikus jelenségekre is választ adnak a természet törvényei, csupán mi még nem ismerünk minden törvényt vagy nem fejlesztettük ki magunkban a képességet, hogy alkalmazhassuk őket. Egész életében tanult, könyvei nyomán az európai ember betekintést nyerhetett Tibet varázslatos világába.
Juditty
Források:
Alexandra David-Néel: Utam Lhaszába, KönyvFakasztó Kiadó, 2011
http://www.buddhapest.hu/2012/04/az-elso-europai-no-aki-felfedezte.html
http://www.vopus.org/hu/gnozis/nagy-alakok/alexandra-david-neel.html
http://www.huffingtonpost.com/barbara-foster/alexanda-david-neel-adventures_b_1082451.html
http://www.mysteriouspeople.com/Alex_David-Neel2.htm
http://tulpa.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=748178&
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
