Aludt a fotelban, mint oly sokszor, a tévé előtt. Édesded alvás, de ez teljesen más. Így sosem aludt még. Ebből az alvásból nem ébred már fel. Az első gondolatom nem is az volt, amit korábban képzeltem, hogy mi lesz, ha ez bekövetkezik. Mert tudtuk, bekövetkezik, hamarosan. Csak néztem, és arra gondoltam most látom utoljára. És belém hasított, hogy oké, most sokan megsiratják, meg sokan beszélnek majd róla egy darabig, de aztán egyre ritkábban, míg már senki se fog emlékezni rá. Egy darabig még a fiai mozdulataiban, az unokák mosolyában ott lesz, de meddig? Ki emlékszik már egy hónappal, egy évvel, öt évvel, tíz évvel korábbi dolgokra?

Az élet rohan, teljesen leköt a szaladás benne, és ilyen kicsiségekre nem jut már idő. Pedig hány és hány nagyszerű, de névtelen ember elment előlünk, olyanok, akik csak tették az élet nagy dolgait, becsülettel, fennmaradtak az utódaik, de a többit elfelejtettük gyorsan. Pedig egész biztosan volna mire emlékezni. Míg élünk, egészségesen, fiatalon, középkorúan, eszünkbe sem jut, hogy egyszer majd nélkülünk is forog tovább a világ kereke, és ránk se fog emlékezni már egy év múlva senki sem. Pedig minden ember egyedi és megismételhetetlen, és mérhetetlenül sokan, rengeteg jót tesznek életük során. De feledékenyek vagyunk, mert jön más, fontos, meg fontosabb és még fontosabb, és elfelejtődik az, aki életünk huzamos idejét teljesen kitöltötte. Hát álljon itt egy névtelen asszony emlékére néhány gondolat.

Már fiatal lányként a családi kifőzdében dolgozott, mert segítség kellett özvegy édesanyjának. Megtépázta a világháború, mint mindenkit, de meg nem törte. Végigélt egy válást, de nem háborúként, hanem békességgel, hogy a gyermeknek a legjobb legyen. Elvesztette egy szem kislányát a rettegett betegségben, másfél évesen, de ebből is felállt. Három fiát annyi szeretettel és odaadással nevelte, ahogy csak egy édesanya képes. Képes volt fia érdekét, és nem az anyai szívet nézni, mikor 68-ban elengedte gyermekét.

Olyan mély Isten-hittel rendelkezett, hogy eszedbe se jutott megkérdőjelezni, hogy Isten létezik-e. Egész életében másokon segített. A szegényeken, pedig ő is rászoruló volt, a betegeken, pedig maga is krónikus betegségben szenvedett. Nem a saját érdekét, mindig másokét nézte. Mindeközben boldog volt. Hatvanévesen maradt özvegy, pont, mikor fiai sorra nősültek és elhagyták a családi fészket. Mikor bekapcsolódtam az életébe, már nem volt fiatal. Mire az unokái hozható-vihető korba értek, pláne, de nem csak szerette őket, hanem ki is mutatta feléjük. És ők emlékeznek erre. A nagyok mindenképpen. Ahogy a halálhírre reagáltak az unokák:

sajtostallér/bableves/farm/béka/ecetkellaszúnyogcsípésre/csimik/cekker/nagybanipiac/gríznoci/istenadta/madárláttakenyér/palacsinta/darázshajtás/igaziszőlő/farmieper/uszoda/egyiktizenkilenc/amásikegyhíjánhúsz/paradicsomleves/sósszilvásgombóc/rosejbni/fridzsider/ és a sor végtelen.

Egyszer volt, hol nem. Volt.

nagycsaládos

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?