A kiegyensúlyozott hétköznapok állóvizét váratlan esemény kavarta fel. Egyik reggel a babám egész egyszerűen nem fogadta el a mellemet, csak nézett rá, mintha még sose látta volna, fogalma sem lenne, mihez kezdjen vele. Annyi előzménye volt, hogy többször is megharapott mióta kijött az alsó két foga, és tény, hogy a szakirodalom ajánlása ellenére - miszerint nem szabad felsikoltani, nehogy megijesszük a babát és elvegyük a kedvét az evéstől - én bizony feljajdultam, talán még mondtam is, hogy ezt nem szabad, de nem ijedt meg csak nézett rám nagy komolyan, vagy éppen szélesen elvigyorodott.

Volt már, hogy egy-egy etetésnél sztrájkolt, de annak általában oka volt, például torokfájás, de mindig visszatértünk a régi kerékvágásba, sosem volt belőle különösebb dráma, legfeljebb egy kis mellfeszülés a részemről. Gondoltam, megint ilyesmiről lehet szó, úgyhogy pár órával később megint megkínáltam. Akkor már türelmetlenebbül fordult el tőle, harmadszorra pedig egyenesen sírni kezdett, mintha legalábbis az orrszívó porszívóval közelítenék az arcához. Kezdtem pánikba esni, mivel néhány kanál gyümölcspépet leszámítva szilárdat sem evett, és ami még rosszabb, inni sem akart egész nap. Eközben nem volt semmi baja, nem volt beteg, nem fogzott, elég nyugodt volt.

Kitartóan próbálkoztam, de napközben nem jártam sikerrel. Gondoltam, majd az esti etetésnél, a sötét szoba nyugalmában visszatalál, de nem így lett. Addigra pokoli kínokat éltem át, annyira feszült a mellem, de egész nap nem volt időm fejni, ráadásul kézzel ügyetlen is voltam, évek óta nem kellett, és akkor is géppel csináltam. Miközben fejni próbáltam a fürdőben, pityeregtem egy kicsit: volt abban önsajnálat és nagy adag aggodalom is, nehogy kiszáradjon. Éles váltás volt a napi hat szoptatásról a nullára.

Addigra egy frissen műtött Pamela Anderson nézett vissza rám a fürdőszobatükörből. Természetesen rákerestem a neten, hogy kinek mi vált be hasonló esetben, kell-e fejni, milyen gyakran, mivel csillapítható a fájdalom. Meglepően kevés találat volt, abból is kevesebb a hasznos vagy az enyémhez ennyire hasonló eset. Felhívtam a helyi védőnői szolgálatot, akik sok értelmeset mondtak, bár mindenben benne volt, hogy ne adjam fel, szoptassam tovább. Pedig nekem visszafordíthatatlannak, véglegesnek tűnt a “szakítás”, ráadásul nem láttam értelmét körmömszakadtáig ragaszkodni a szoptatáshoz, hiszen a kislányom már majdnem tizenegy hónapos volt.

A kálciumot, amit addig az anyatejből kapott meg, mindenképpen pótolni kellett (joghurttal, sajttal, és sok-sok tápszerrel). Ők azt javasolták, hogy ha a szoptatást nem sikerül folytatni, akkor is fejjek naponta annyit a mellemből, hogy ne feszüljön elviselhetetlenül. Meleg zuhany alatt kell átmasszírozni a felgyűlt tej miatti kemény csomókat, hogy a nagy mumust, a mellgyulladást elkerüljem. Masszírozás és fejés után pedig hűteni kell a mellet, akár mirelit zöldséggel (leginkább a zacskós zöldborsó felel meg a célra, kendőbe csavarva), akár mélyhűtőben tárolható jégzselével, amit naponta 4-5-ször pár percre a hónaljba kell tenni. Azon jót nevettem, amikor ők is előrukkoltak a káposztalevéllel, de nekem bevált (hát jó, vagy az vagy a többi dolog)!

Persze, kicsit büdös és érdekes lenyomatot hagy, de az első éjszaka után, amikor a melltartómban felejtettem, reggelre enyhültek a fájdalmaim. A védőnők megmondták, hogy kb. két hétig is eltarthat, mire elapad a tej és megszűnik a feszülés. Ez is teljesen pontosnak bizonyult. A legrosszabb rész nagyjából három nap volt, onnantól látványosan apadtak, egyre kisebb csomók jöttek vissza, míg végül azon kaptam magam, hogy megint tudok az oldalamon aludni.

Ami a kis lázadót illeti, néhány nap után sokat javult a helyzet, bár szoptatásról többé hallani sem akart. Helyette óriási étvággyal kezdte enni a szilárd ételeket, a mi tányérunkról is elkunyerált falatokat, sajtot, szalámit, kenyeret, gyümölcsöt, joghurtot, bármit. A pelenkákat mindig figyeltem, nedvesek-e, de szerencsére a gyümölcsökből a legrosszabb napokon is jutott bele folyadék. Két-három nap kellett hozzá, hogy a vizet is elkortyolgassa. Mostanra, három héttel önmaga elválasztása után végre elfogadja, sőt, követeli a tápot is, egyre komolyabb mennyiségeket megiszik. Megnyugodtunk mindannyian, arról nem is beszélve, hogy tizenegy hónap után végre átalussza az éjszakát. Ezen a téren mindkettőnknek sok bepótolnivalója van.

Felhőfül

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?