Petya mellett új segítségünk van. Jó ideig tartott, mire rátaláltam. Lehet, hogy túl nagyok az elvárásaim…? Először még az a része is nehezen ment, hogy egyáltalán magamnak meg tudjam fogalmazni, mire-mihez is keresek segítséget? Hogy nem csak Petyának kell segítség, hanem lehet, nekem is?! És ha igen, miben, hogyan?

Még jó, hogy nagy az ismeretségi kör. Az ő javaslataikra beregisztráltam több csoportba is. Többek között a gyerekvigyázós, Bébiszitterkereső az átlagtól eltérő gyerekeknek, gyógypedagógusi oldalakra. Volt olyan, hogy több napig is eltartott, mire beengedtek egy-egy társaságba. Az elvárások megírása nem okozott gondot, még Petyáról egy jól sikerül képet is mellé tudtam tenni. A fő szempontok a pár mondatos szövegben mind helyet kaptak – melyik kerület, 3 vagy 4 hétköznap délután, ha van autóvezetési tapasztalat, örülök neki, és hogy írjanak rám, jelentkezem és tisztázzuk a kérdéses részleteket.

Nem kértem, hogy legyen Down-os gyerekes tapasztalata, csak egyszerűen, ha úgy gondolja, hogy el tudná képzelni magát Petya mellett, keressen. Azt nem mondhatom, hogy nem voltak jelentkezők, mert a végén már táblázatom volt, hogy kivel beszéltem, mi volt a lényeg, melyik napok jöhetnek szóba nekik, mennyi órabérért vállalná … És akkor el is érkeztem az egyik sarkalatos részhez.

Az árak ahhoz mérten vannak csoportosítva, hogy alapvetően mi a fő momentum, amiről a munka szól. Merthogy amit én kerestem, az nem mondható sem kisgyerekvigyázásnak, sem dadusmunkának, sem háziápolásnak, hanem inkább mindezek keverékének. Akárkivel is beszéltem telefonon, őszintén elmondtam mindent. Azt is, hogy egy jókedvű, kiegyensúlyozott kismuki, és azt is, hogy sokat turkál a szájában, emiatt nyálas, büdös, a kakilási szokásait, meg még ami eszembe jutott. Úgy voltam vele, ha már odáig jutok valakivel, hogy eljön megnézni, miről is lenne szó, tényleg lássa a jó és rossz részét is a dolognak.

A másik, amit nagyon nehezen tudtam megértetni, az az, hogy a nálunk töltött 4 vagy 5 órából effektív a gyerekkel összeségében 2-2,5 órát, ha kell foglalkozni. Akkor mi a többi?! Az, hogy ott van az ember a közelében-mellette és félszeme rajta. Hogy ne rosszalkodjon, hogy ne jöjjön ki a trambulinból, hogy ne dobálja a játékot, hogy ne rúgja szét a kanapé háttámláját a hintával – tényleg, vigyázzon rá! Volt olyan, aki a vigyázást vállalta volna, de az, hogy este gyereket – mármint ilyen nagy, 13 évest megfürdessen, hát, hogy?! (Azt a részét, értem, hogy amíg nem ismerik meg Petyát, addig nagyon sok minden ijesztő vele kapcsolatban)

Olyan is előfordult, hogy mikor elmondtam azt, hogy este, a fürdésnél szokott kakilni a bilibe, és utána ezt gyorsan el kell tüntetni a vécébe és megmosni az alfelét a fiatalúrnak jó alaposan, ezt már ápolási munkának vette vagy zokon – pedig előtte telefonon már egyszer tisztáztam ezt a részét is a munkának, hogy akinek ez átlépi az ingerküszöbét, annak nem mi vagyunk a következő „családja”.

Többször volt olyan is, hogy megbeszéltük, akár olvasni, tanulni is lehet mellette, de amikor kell, „ugorjon” és kapja el, ha szükséges. Ja, és a lényeget ki ne hagyjam! Mindenféleképpen le kell meccselni Petyával, hogy a Vigyázó a főnök és nem ő! Tudnia-éreznie kell, hogy meddig mehet el, és hol van az a pont, amikor vége, és be kell fejeznie a hülyeséget, amit művel.

Először mindig telefonon beszéltem a jelentkezőkkel, ahol tisztáztuk a már említett szempontokat. Ha ez nem riasztotta el, jött a következő fő téma, hogy milyen órabérre gondol. Többször előfordult, hogy már itt elköszöntünk egymástól, lévén, hogy volt egy elképzelésem, hogy mennyit is szánnék egy ilyen munkára.

Aztán jött a következő lépcső – személyes találkozás, ha az eddigiek mindkettőnknek megfelelőek voltak. A kávézások során olyan is volt, hogy nem találtam szimpatikusnak az illetőt, így a beszélgetés után elváltak útjaink. Aztán jött a végkifejlet, hogy jöjjön el hozzánk és találkozzon Petyával. Elvégre az az egyik legfőbb szempont, hogy ő mit szól hozzá. Hölgyek jelentkeztek leginkább, így abban hiba nem volt, hogy mindenki is tetszett neki! Na meg persze, azt is egyből érzékelte, hogy elfogadja-e őt az illető vagy tart tőle. Ez elég gyorsan kiderült az én számomra is, ezért olyan is történt, hogy már akkor tisztáztam a hölggyel, hogy biztos-e benne, hogy menne ez neki? Azt is néztem, hogy azért alkatilag is megfelelő legyen, hogy támaszt tudjon adni a gyereknek.

Volt olyan „hölgy”, akivel mindegyik körön túlvoltam már és megbeszéltük, hogy akkor csütörtökön jön és kezd. Legyen szó erről vagy másról, előző nap általában még egyszer telefonálok-jelentkezem, hogy minden OK, tud-e jönni – akármi is történhet…? Ez most is így volt. Felhívtam, erre mondja, hogy de jó, hogy hívom, mert akkor ő mégse jön másnap, mert talált gyerekvigyázást közelebbi helyen és jobb áron! Kérdezem, hogy és erről mikor óhajtott volna szólni vagy gondolt-e rá, hogy felhív és szól egyáltalán?! Hát hogy, miért vagyok ingerült? Ő is pénzből él… Azt hittem, rosszul hallok. Az se jutott el neki, hogy egy 5 fős család programját rúgja fel vagy hogy elnézést kért volna, vagy valami… Felnőtt, 47 éves nőről van szó!

A másik ilyen esetben üzenetben érdeklődtem, hogy akkor számíthatok-e rá a megbeszélt napon. Hát, hogy ő végiggondolta, és mégse lesz jó neki az az árazás, amit megbeszéltünk. Mondja ezt úgy, hogy már ott volt nálunk, látta a gyereket, megbeszéltük a díjazást, mindent. De mondom, akkor nem kellett volna ezt akkor és ott szóvá tenni? Erre kikelve magából a nyakamba zúdítja, hogy igazán megérthetném, hogy pénzből él az ember stb. Na, itt elszakadt a cérnám! Írtam neki, hogy szuper, hogy újfent én lettem hoppon hagyva és hogy tök jó, hogy mindig nekem kell megérteni a másik oldalt és azt is, hogy ki mennyiből él, csak engem nem ért senki, hogy mi is élnénk, a sérült gyerekemmel együtt! A legkiábrándítóbb az egészben az, hogy ennyit ér egy megegyezés és egy sima vállrándítással már túl is vannak az egészen, ez a hülye (mármint én), meg csinál, amit akar. Ez számomra felfoghatatlan, hogy egy felnőtt ember egy másikkal, hogy képes ezt megtenni?!

Aztán „berobbant” Tünde! Hihetetlen vidám és energikus 60 körüli hölgy. Sokat beszélgettünk mindenféléről, és először ő mondta azt, hogy a későbbiekben lehet, jobb lenne, ha egy pasit találnánk Peti mellé. Pár nap után már megvoltak a határok és Peti tudta, hogy hol kell abbahagynia a bohóckodást. Egész jól elvoltunk. Majd hirtelen történt valami a hölgy családjában, és szólt, hogy ne haragudjunk, nem tud jönni többet, mert most magával kell foglalkoznia, és amíg ő nincs rendben, nem meri vállalni, hogy vigyázzon Petyára. Végül is teljesen korrekt volt, csak sajnáltam, hogy így alakult – meg hogy kezdhettem az egészet elölről.

Balázs október vége, november eleje óta van velünk. Még mindig furcsa, hogy ő van Petya mellett. Még mindig tanulják egymást. Mondjuk egy héten 3 délután jön, így mire péntekre összerázódnak, a következő hét kedden szinte kezdődik elölről a dolog. Abban nincs hiba, hogy megetesse vagy megfürdesse a kisfiút. Jó nagyot is sétálnak, sőt, még a fejlesztő játékokkal is egész jól le tudja kötni, a lufikkal meg motiválni őt. Az a bizonyos HATÁR nincs még meghúzva. Én szoktam mondani Balázsnak, hogy határozottabban, erélyesebben szóljon rá, de nem igazából megy neki. Ő próbálkozik a maga módján – ezzel se lenne problémám, ha lenne eredménye, de ahhoz, hogy abbahagyja a kanapé rugdosását már az én felemelt, ellenkezést nem tűrő hangom kell sokszor. És hát lássuk be, a cél az lenne, hogy ne kelljen mindig ott lennem rendet tenni.

A kedd délután Petyának, az a rosszalkodós, újrakezdős nap, ahol jó sokat enged meg magának. Csütörtökre már sokkal nagyobb az összhang köztük és péntekre érik el az ideális helyzetet; és ez így megy hetek óta. Ez a három nap délutánja az, hogy tudom, egy kis extra belefér. Például mozi vagy beszélgetés a barátnőmmel vagy akármit is elintézni. Azért ehhez még én készítem elő a dolgokat – kaja, ha kell gyógyszer… Nem tudom, hogy lesz-e egyszer úgy, hogy csak annyit mondok, vegyél ki valamit a hűtőből és add oda neki, a gyógyszer meg a szokásos…? Mindent összevetve, örülök, hogy találtam valakit, aki foglalkozik Petyával. Azért, aki ilyen előtt előtt áll vagy már benne van a keresésben, kösse fel a gatyáját, mert nagyon nehéz kör lesz.

Pankuci