Szülői értekezlet. Tizenöt megfáradt szülő kucorog a mini székeken, szinte látom a fejük fölötti gondolatbuborékban többek között a „Mit fogok ma főzni, ha sokáig tart az értekezlet és későn érek haza?”, a „Basszus, a macskát reggel elfelejtettem kiengedni!”, és a „Vajon hol vette az a barna hajú anyuka azt a szép nyakláncot?” mondatokat.
Félig csukott fülekkel, kötelességtudóan tűrjük a hosszas felsorolást programokról (amiket úgyis be fognak írni az üzenőbe), a különböző átlagokat (mindenki tudja a saját gyerekéét, a többieké meg csak arra jó, hogy lehessen bezzegelni vagy szégyenkezni, ha eltér a sajátunkétól), megtudjuk, hogy a gyerekek már milyen jól viselkednek az ebédlőben, hogy olykor álmodoznak órán (hát, ha unalmas az óra), hogy gyakran nincs kész a lecke, hogy milyen különfoglalkozásokra járnak az egyes gyerekek, és hogy ki hozza a sütit és a szörpöt a farsangra. Akár szappanopera is lehetne az egész. Csak épp én nem szeretem a szappanoperákat.
Felrémlik a saját általános iskolás korszakom, amikor ugyanígy ültem a tanítónő zajában, és a beszédéből szinte semmi nem jutott el a tudatomig. Álmodoztam, ha úgy tetszik. Tizennégy másik szülőtársammal együtt ugyanígy teszünk most is a hozzánk képest alulméretezett székeken, és egyre csak az órát lessük, hogy mikor lesz már vége. Igaz, itt legalább jó meleg van, és eleinte jólesik, hogy nem cincálnak a gyerekek „Anya, elvette a kártyámat!”, „Anya, pisilni kell!”, „Anya, éhes vagyok!” mondatokkal, de aztán elkezdenek hiányozni, és gondolatban nekiállok megfőzni a vacsorát, megnézni a leckét és esti mesét mondani.
....aztán persze szednek osztálypénzt, kiderül, hogy úgy általában hogy áll az osztályfőnök az osztályhoz, erre mégiscsak jó a tömeg előtti beszámoló, könnyen rájöhetünk, hogy csak Karcsikával, vagy az egész hatodik bével en bloc van probléma. De el is oszolhat a rettegés, nekünk szörnyen soknak tűnhet, hogy Gizike havonta egyszer elfelejt valami leckét vagy füzetet, miközben Gizike osztályából a felének naponta hiányzik valamije, úgyhogy Gizike még a kiválóak közé tartozik. Végül is minden viszonyítás kérdése, és könnyen más perspektívába kerülhet a kölök egyéni teljesítménye, bár az eltitkolt matek egyes inkább fogadóórán szokott valami pókhálós sarokból hirtelen előpenderülni.
Mostanában azonban színesednek a szülőik, nem tudom, ti hányszor hallottátok például a "nem tudom" formulát, amikre korábban kevésbé volt példa. Nem tudom, milyen könyvből tanulunk jövőre, és nem tudom, májusban meg tudjuk-e majd rendelni. Nem tudom, jövőre hányan lesznek napközisek, de a régi napközis tanító néninek mennie kell, mert egyrészt nyugdíjas, másrészt meg napközis tanárok nincsenek a rendszerbe kódolva, ha nem tudnak valami különlegeset, amitől hirtelen meglenne az adott óraszámuk.
Nem tudom, hányan jelentkeznek majd angolra és németre, de ha máshol nem elegen valamelyikre, akkor nem tudom, kilesz-e az adott tanár óraszáma, és nem tudom, innentől maradhat-e az iskolában, ha nem... akkor majd 28-an, osztatlan csoportban tanulnak egyféle nyelvet. Nem tudom, idén lesz-e önkormányzati támogatás az erdei iskolára, bár eddig mindig volt, és készüljetek a vers-és mesemondó versenyre, bár fogalmam sincs (=nem tudom) kik fogják idén kerületi szinten szervezni például. Nem tudom, jövőre lesz-e úszás és nem tudom, ha nincs úszás, hogy férnek majd be a tornaterembe, mert lassan mindenkit elér a mindennapos testnevelés. A szülő meg áll a nemtudomok tengerében, és fogalma sincs, miért kellett úgy belenyúlni a rendszerbe, hogy az illetékesek nem tudták, pontosan hogy is kéne eztet csinálni.
Úgyhogy drámai bonyodalom került a megszokott szappanoperába, még jó, hogy az osztály egyelőre 92 százalékosra tudta teljesíteni a matek felmérőt – őszintén reméljük, ők majd felnőttkorukban is képesek lesznek számolni...
Tünde, Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
