Egy hét betegség nélkül, ugyan! A porontyok felváltva barangolják baciföldet. Annyira ki vagyunk merülve, hogy egy Walking Dead forgatáson biztos kikapnának a sorból, mert túlontúl hitelesen játsszuk a zombit. Kisebbik emberpalántánk az elmúlt két hétben – ha nem több – hajnali kettőkor kezdi a műsort, és mielőtt fel kéne kelnünk – azaz ötkor – alszik el. Zombiságunk így megalapozott, viszont ezt eltakarni már erőm se sok. Benyeltünk egy fülgyulladást, majd felső légúti szörnyeteget egy arcüreggyulladással, és ezek úgy ragaszkodnak hozzá, mint diózás után a körmük alatt a kosz.

Kompenzálva az alvás iránti vágyunkat, megborítottuk a rendet és egy új napi „rutint” alakított ki magának a szervezetünk. Este nyolckor a gyerekekkel együtt elalszunk, hol a nagyobb mellett az ágyban, hol pedig a kiságy mellett a földön, majd éjfél körül felkelünk, kicsoszogunk a fürdőbe, de csak éppen annyira nyitjuk ki a szemünket, hogy az álom még megmaradjon, viszont a tusfürdővel még eltaláljuk a kívánt testrészeinket, majd, zsupsz, visszafekszünk, mert tudjuk, kettőkor indul a műszak. Reggel mindenki éppenhogy nem szalad az ajtófélfának, de hát a nagyot vinni kell oviba, nekünk meg ki kell érdemelnünk az aznapi élmunkás kitűzőt, közben meg napközben attól rettegek, mikor csörren meg a telefon az oviból, hogy bizony már a nagyobb immunrendszere is feladni látszik, és hiába vagyunk hetente az orvosi rendelő lelkes székmelengetőinek szerves része, akkor is vigyük haza.

Igen, hetente járunk az orvoshoz, hol ezzel, hol azzal, de mivel nem akarom, hogy csípős nyelvű óvó nénik kapjanak a szájukra, ezért inkább, ha valami van, doktor néni mondja ki azt, hogy bizony ő még mehet a közösségbe. Ezzel párhuzamosan állandó képzeletbeli bérletünk van a gyógyszertárba, bár már igazán kiadhatnának nekünk egy névre szóló egyedi sorszámot, hisz minimum egy héten egyszer ott is megfordulunk, és amit megkerestem az elmúlt fél hétben, azt nem Kinder tojásra, hanem minden féle csodagyógyszerre költöm csak, hogy enyhítsem az éjjeli – a nagy már megint köhög, a kicsi meg nem kap levegőt – feszkót.

Arra is rávettem már magam, hogy kiolvassam az internetet, mi az a csodacucc, ami a gyerek immunrendszerét olyan masszívvá varázsolja, hogy az első tüsszentés a diplomaosztója után két nappal éri utol… Hát én találtam is, egy lekvárhoz hasonló dolgot, amit agyondicsértek oda-vissza, keresztbe-kasul, meg is rendeltem nem kevés jó magyar forintért. Nem szoktam ezeknek bedőlni, de már annyi mindent kipróbáltunk, lenyeltünk, beszívtuk, sószobázunk, hogy utolsó kétségbeesett pillanatomban még ezt is megrendeltem. Baromira feleslegesen szerintem. Nyilván nem azt vártam, hogy gyógyítsa meg őket, de legalább valami ellenállhatatlan ellenállást adjon a csöpp szervezetüknek. Ami legközelebb ellenáll, az a józan paraszti eszem, meg a pénztárcám.

Két napja viszont a nagy is itthon maradt, mert enyhén, de begyulladt a füle, így próbaidősen –de mivel nagypapa kettővel már szegény nem bírja a strapát – így én maradtam itthon táppénzen. Nosztalgiázom és belecsusszantam az évek alatt alakomat már ismerő rommá fingott macinacimba, és azon agyalok, hogy délután milyen állatfigurákat ragasszunk levélből, közben meg belülről esz az ideg, hogy munkáltatóm – aki egyébként az átlagnál jóval kedvesebb –  ne mondja azt, ami minden kisgyerekes anyuka rémálma.

„Lehet visszamenni gyedre.”  

Bébinyúl

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?